Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1979-08-01 / 8. szám

Győzelem az aszály felett

Böszörménynek fordul a víz

1.

Nem messze a Keleti-főcsatorna balmazújvárosi hiújától mintha földbányát nyitottak volna.

Az ember megáll a hatalmas munkagödör szélén s szinte húzza a mélység lefelé, ahová egyébként lépcső vezet. Épül a HTVR (Hajdúsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer) szivattyúállomása. A Keleti-főcsatorna éltető vizét innen nyomhatják majd csöveken, tározókon keresztül a Hajdú-hátságra, hogy még többet teremjen a föld.

Nagyberuházás. A pontos összeg (hogy mibe is kerül majd az öntözés) nem ismeretes. Egymilliárd forintra is ki kereked hetik. Talán.

A méreteiben sem mindennapi munkának láncszeme a szivattyúzás. S ettől jónéhány kilométerre arrébb az L1-es tározó távvezetéke is hasonló láncszem. A mérnöki tervek összefogják, győzelem készül az aszály felett, döntő győzelem egyszer s mindenkorra. Ha a Tiszában lesz elég víz, tehetném meg az ellenvetést, dehát miért ne lenne!

2.

A munkagödör jéghideg vizű tavát sökáig szivattyúzták a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság emberei, de már a vasbetonszerelésnél tartanak. Búti Gergely szakaszmérnök, Pinczés György építésvezető, Hűse Sándor munkavezető lelki szemei előtt már bizonyára ott „lebeg" a létesítmény, a szivattyúállomás, amely szilárd vasbeton-alapokon nyugszik majd.

Sokat nyugtalankodtak a vízbetörés miatt. A sárga agyagban hat méterre a földszinttől dolgoztak az emberek. Búvárszivattyúkkal szorították lejjebb és lejjebb a talaj kutakba gyűlő árját. A csövek kígyói mint tűzoltófecskendők hördültek fel a mélyből. De az oldalról, a „rézsűről” fakadó vizeket is felfogták. Száz meg száz ér sietett a munkagödör aljára. Csakhogy! Az aljzaton körös-körül csőrendszerre telepítve apró kútfők állták a víz útját.

— A talaj vegyes összetételű: agyagos, homokos — mutat le a táj sárga sebhelyére Hűse Sándor. A vákuumkutas víztelepítés szempontjából a homöktalaj lett volna kedvezőbb, de az meg a beomlás veszélyével fenyeget. Nehéz eldönteni, hogy mi is a jobb ilyenkor.

A sárgafölddel azt hiszem egyéb gondok is lesznek. Háromszor „karoltuk" át. Vihetik mélyedéseket betemetni. Rá pedig fekete televény kerül, olyan ami kiszorult valahonnan. Cipeltetni fogja még magát az agyag.

— Nem akar néhány érdekesebb adatot feljegyezni? — szólal meg Pinczés György is. — A szivattyúállomás 1450 köbméter betont fog elnyelni. A vasbetonszerelők 1470 mázsa betonacélt hajlítanak meg. Ugyancsak megdolgoznak!

Azok pedig ugyancsak forgolódnak. A hosszú szál méretre görbül. Tóth Lajos és Egri Sándor olyan megszokott mozdulatokkal forgatja a vasat, hogy azt hinni: „szemre megy” a hajlítás.

— Dehogyis szemre! — hökken meg Tóth Lajos, aki tizenhat éve „nyövi” ezt a szakmát.

Rajzokat vesz elő: — Néha a tervezőt is kiigazítjuk, pedig mekkora ez a tervrajz! Éjszaka ezzel takarózom. Ne vegye komolyan, így szoktunk viccelődni.

Az arcán azonban egyetlen vonás sem rándul. Nagy nevettető mester lehet. A napi kétszáz forintot kevesli, s ezt ki is nyilatkoztatja, hangosan, nem rejti véka alá. „Lajos bácsi — nyugtatják — volt már itt jó forint is. Az átlag se olyan rossz. Ilyen a normaszabályzat."

S Tóth Lajos már nem is füstölög annyira. Mindazonáltal ez a „füst” nem keserű, csak egy kis összevetésből származik. Mert azt mindenki számontartja, ki hol, mennyit keres. Ugyanazért a munkáért! És a betonacél-hajlitgatás nem a legkönnyebb pénzkereset gyűjtőfogalmába tartozik.

Tóth Lajos és társa püspökladányiak. Hosszú az út. Busz hozza-viszi őket. Most a balmazújvárosiak a szerencsésebbek, ők még haza is biciklizhetnek. Otthonközeiben vannak, s épp ezért, ennél a szivattyúállomás letételnél ők a zöm. S ez már nem a szerencsés, hanem az ésszerű csoportosítás műve volt. Mert a vízügy ácsai, kubikusai, vasbetonszerelői, ahány csatorna, folyó, ér, annyifelé dolgoznak, annyifelé járnak, s bizony hogy jól esik egyszeregyszer a család közelében dolgozni.

3.

Gorzás Benjáminék Látókép alatt foglaltak állást. A hajdúböszörményi és a hajdúszöboszlói földút kereszteződé-Az UNESCO, a TESCO és az OVH megbízásából a Vízgazdálkodási Tudományos Központ ebben az esztendőben immár tizedik alkalommal szervezte meg és bonyolitotta le hat hónapig tartó nemzetközi hidrológiai továbbképző tanfolyamát. A tanfolyam célja ezúttal is az volt, hogy a vízzel kapcsolatos legújabb tudományos eredményeket és tapasztalatokat átadják a fejlődő országok egyetemet végzett hallgatóinak. Az eddig lebonyolított, VITUKI által szervezett tanfolyamokon 37 országból 158-an vettek részt. Az idén tíz őrsétől kétszáznyolcvanegy méterre. Nekik ugyancsak fontos a méterekben kifejezett távolság.

— Ez egy magaslati pont. Nagyhat. Huszonnyolc méter magasan vagyunk a Keleti-főcsatorna felett. Innen már gravitál a viz, amit 1200 és 1400 centiméteres átmérőjű vasbetoncsövekben juttatunk át a vasút és a közút alatt. No és a jobb oldalon Debrecenbe tartó ivóvíz csöve alatt. Már csak az aknát láthatja, de azt látta volna, azt a sajtolást.

— Mit?

— A vasbetoncsöveket átsajtolták a sín alatt. Vágóéllel. Ahogy mondtam. Persze az agyagot kiszedték belőle. Hidraulikus móka az egész. A túloldalon a távvezeték. Az 1-es tározóé. Járt már (szemben velünk) a 33-as műúton? Ugye, akkor emlékszik rá, hogy onnan erre nézve két akkora hajlás van a földben, mintha völgy lenne.

— A Pece-ér?

— Az. Feltöltődik. A medréből a nyárfasort kivágják. Helyén lesz a „Kíváncsiság tava".

— Ugrat?

— Hát állítólag víkendesítik. Ez a rész ki lesz szakítva a Pecéből.

Térképet terít ki. Elmagyarázza, hol fordul majd Hajdúböszörmény felé a víz, az új ág. Mégegyszer bejelöli (a másik irányban) az ebesi 'medreket, a bal oldali kiegyenlítő — s a jobb oldali tartaléktározót, ahonnan a víz befuthatja majd a hajdúsági löszhátat.

Közben a lakókocsi belsejét nézem.

Gorzás Benjámin a bőrhuzatú, kényelmes ágyat meg-megsimítja:

— Az a jó, hogy már ilyen is van.

Szalai Csaba

szágból 15 hallgató gyarapította ismereteit.

A VITUKI kongresszusi termében rendezett záróünnepélyen Vincze József, az OVH elnökhelyettese méltatta a tanfolyam jelentőségét, majd dr. Stelczer Károly, a tanfolyam igazgatója és Péczely Tibor, a tanfolyam tudományos titkára adta át a hallgatóknak a sikeres végzést igazoló díszes okmányt. Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága nevében Kovács Máté emléklapot adott át az egy évtizeden át fáradhatatlanul dolgozó, az oktatásban kitűnt szakembereknek.

Befejeződött a 10. nemzetközi hidrológiai továbbképző tanfolyam

31