Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-08-01 / 8. szám
Józan fejlesztés nem betonteknő Sdülítű, idegenforgalom... A korábbi és bővített üdülőövezet határai A sajtóban, a rádióban, a televízióban az utóbbi hónapokban gyakran hallottunk a Balaton közeli végét jósolgató pesszimista szakmai véleményekről. A szakemberek inkább egy-egy jelenség kapcsán, nem pedig a tó és vízgyűjtőjének széles körű összefüggése alapján mondtak véleményt a tó élővilágának és vízminőségének romlásáról. Ez így volt rendjén mindaddig, amíg egy-egy fontosnak tűnő részfeladatra összpontosították a különböző képzettségű szakemberek, vagy a társadalom figyelmét. A gondok felvetésén azonban tovább kell lépni és átfogó tervek, programok alapján mielőbb cselekednünk kell. Később ugyanis a ma még kisebbnek tűnő problémák is megoldhatatlanná válhatnak. Ezt a felismerést tükrözi a Minisztertanács június 13-i határozata is, amely egyidőben hagyta jóvá a Balaton üdülőkörzet Regionális Rendezési Tervét (továbbiakban: BRT) és a „Balatoni Vízgazdálkodás Fejlesztési Program" (továbbiakban: BVFP) korszerűsítését. Ezért érdemes áttekinteni az erről szóló kormányhatározatot, amely elsősorban a Balaton vízvédelmét és az üdülés fejlesztését szolgálja. A BRT kibővítette az üdülőterület határát, korábbihoz viszonyítva nagyobb üdülési létszámot vett figyelembe (880 ezer fő), amelynek egyenes következménye, hogy e területen a vízi infrastruktúrát (vízellátás, csatornázás, strandfejlesztés, belterületi vízrendezés stb.) igényesebben kell kielégíteni (1. sz. helyszínrajz). Az első „Balaton Vízgazdálkodási Fejlesztési Program" (BVFP) 1970-ben készült el és tizenöt évre szólt. Tervbe vett fejlesztésében nem minden esetben a víz minőségének védelme volt a programot átható elv. E fejlesztési programban az alapvető vízgazdálkodási feladatok főbb csoportjai a következők voltak: „— Balaton vízszintjének szabályozása, — a Balaton hasznosítható vízkészletének növelése, — a feliszapolódási folyamat korlátozása, — a vízinövényzet elburjánzásának féken tartása és — a vízminőség-védelem.” A vízkészletnövelés és hasznosítás érdekében a program dunai vagy drávai vízpótlással (5 m3/sec) (2. sz. helyszínrajz) és évi 114 millió m3 vízhasználaiú öntözésfejlesztéssel számolt. A korszerűsített program az előző, 1970. évi BVFP-n alapul. Nincs külön a vízminőséggel foglalkozó fejezete, de a víz védelme a teljes program alapvető eszméje és minden vízgazdálkodási fejlesztésnek vezérlő elve. Figyelembe veszi az eddigi fejlesztéseket, az igényekben és a körülményekben történt változásokat és az időközben elért kutatási eredményeket. Az új BVFP elsősorban vízminőségi okból zárja ki a dunai vagy drávai vízpótlást. Mérsékli az öntözésfejlesztést. Előtérbe helyezi a vízminőségi tározókat. A tavat, üdülőövezetet és vízgyűjtőt egységes rendszernek tekinti — és a teljes vízgyűjtőfejlesztéssel biztosítja a tó vizének védelmét. A kormányrendelet szellemében elsődleges cél a Balaton egészséges üdülő-tavi jellegének megőrzése. A balatoni üdülőkörzet fejlesztésének irányt szabó korábbi Minisztertanácsi határozat szerint: „A Balaton üdülőkörzetet elsősorban a hazai közösségi, tartós üdülés, továbbá a külföldi idegenforgalom céljára kell továbbfejleszteni.” A jövőbeni fejlesztésekben sem szabad ezt a szemléletet figyelmen kívül hagyni, ha a Balatonról, annak jelenéről, jövőjéről beszélünk és cselekszünk. Nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy a tó vizét a sajátos környezeti körülmények avatták fogalommá. A Balaton elsősorban vízgyűjtőjétől vált üdülőtóvá, vize pedig „Balatonvízzé”. A vízgyűjtő minősége az emberi tevékenység hatására alapjaiban megváltozott. Elsősorban a fokozott üdülési igénybevétel és a gazdasági tevékenység szennyező hatására. A változások, amelyek a társadalmi fejlődés törvényszerű velejárói mind nagyobb terhelést jelentenek a tóra, üdülőövezetére és teljes vízgyűjtőjére. További fontos szempont, hoqy nem lehet alternatíva sem a vízgyűjtőn folyó gazdasági fejlődés mérséklése, visszafogása, sem az üdülés és idegenforgalom korlátozása. De szükség van társadalmi és gazdasági célkitűzéseinkkel összhangban álló józan, mértéktartó szabályozó intézkedésekre. Hasonlóan átgondolt, de mértéktartó Balaton-fejlesztésre gondolhatunk — az ország teherbíró képessége miatt is. Nem érnénk el célunkat, ha az igények mellett nem mérlegelnénk, ha figyelmen kívül hagynánk gazdasági lehetőségeinket. A Balaton-fejlesztés megítélésében sok gondot okozott az, hogy a tudományos kutatás, a szakközvélemény, az állami szakigazgatás és a közvélemény a meglehetősen bonyolult vízgazdálkodási, vízkémiai, biológiai, biokémiai, üdülésfejlesztési és egyéb folyamatokat, feladatokat más-más módon értelmezte. Ezeket az ellentéteket oldotta fel a Magyar Tudományos Akadémia, és a további fejlesztéshez biztosítja a megfelelő tudományos alapokat. Az Akadémia a magyar tudományos élet intézeteinek, fórumainak, neves szakértőinek véleménye alapján értékelte az eddigi kutatási eredményeket, a tó jelenlegi állapotát, és „Ajánlásokban” rendszerbe foglalta a fejlesztés irányait. Az Akadémia ajánlásai tehát a jövőben „a szakközvélemény egyetértését osztatlanul bíró megállapításoknak tekinthetők". Eddig még nem volt ilyen egységes kikristályosodott szakmai közvélemény, és olyan széles körű összefogás, amely olyan alapot adott a Balaton védelméhez, fejlesztéséhez, mint jelenleg van. A BVFP előirányzott fejlesztéseiben az Akadémia ajánlásait szellemében is, tételeiben is körültekintően figyelembe vette. A fejlesztés sikeréhez szükséges 8
