Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1979-06-01 / 6. szám

Oz országos vízügyi vetélkedő döntőjének győztese: a vizdok Tizenegy nagyszerűen felkészült csa­pat, szakértő és igazságos zsűri, a fel­adata magaslatán álló rendezőség, gyönyörűen berendezett terem:: minden együtt volt a tanácsköztársasági vetél­kedő sikeres lebonyolításához. És a si­ker nem is maradt el, a döntő méltó volt az egész vetélkedősorozathoz, méltó az évfordulóhoz, amelynek tisz­teletére a rendezők, a Vízgazdálkodási Intézet párt- és gazdasági vezetése kezdeményezték: a Magyar Tanácsköz­társaság megszületésének 60. évfordu­lójához. A területi döntőkből — amelyet öt helyen (Győr, Székesfehérvár, Gyula, Miskolc és Budapest) rendeztek — 10 csapat jutott az országos döntőbe: a Vízgépészeti Vállalat, a VIZDOK, az Északmagyarországi Vízügyi Igazgató­ság, a Fővárosi Fürdőigazgatóság, a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, a VITUKI, a Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat, a Pécsi Vízmű, a Nyugatdunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság öttagú csapatai, valamint versenyen kívül a rendező szerv, a Víz­gazdálkodási Intézet csapata. A zsürielnök tisztét Gerda Sándor, az OVH Pártbizottságának titkára látta el. A zsűriben foglalt helyet Váradi József, az OVH Személyzeti Főosztályának ve­zetője, dr. Muts Rudolf, a VGI igazga­tója, Drigán György, a MEDOSZ BB munkatársa, Árkai István, a VGI párt­titkára, Fazekas Imre, a VGI SZB tit­kára és Krause Attila, a VGI KlSZ-tit­­kára. A vetélkedő valamennyi kérdése a Magyar Tanácsköztársasághoz, annak politi kai-kultúrál is-katonai tevékenysé­géhez kapcsolódott, és azokhoz a hő­sökhöz, akik kivívták, véghezvitték, és akik a magyar történelem, valamint az egyetemes munkásmozgalom dicső ré­szévé tették. A feladatok között felismerendő élet­rajzok, beszéd- és könyvidézetek, ver­sek és zeneművek hangzottak el. Lát­hatták és megfejthették a versenyzők о Tanácsköztársaság kiemelkedő szemé­lyiségeinek arcképeit: rekonstruálhatták a képileg ismert korabeli plakátok ere­deti szövegeit, sőt a vetélkedő játékos­ságát kidomborítandó, próbára tehet­ték asszociációs képességeiket is. Ezen­felül sok-sok kérdésre kellett választ adniuk feladatlapokon, táblán — és a játék befejezéseként, kockázatot vál­lalva előre- vagy visszalépésre — szó­ban is. Mindenképpen dicséretes volt a csa­patok felkészültsége, s ezért szinte minden kérdéscsoportban lélegzetelállí­tóan izgalmas volt a versengés. Az első helyet végül is a VIZDOK csapata (dr. Веке Margit, dr. Dóka Klára, Sturm Gyuláné, Fejér László, Réfi Oszkó Mag­dolna) szerezte meg 346 ponttal, a 328 pontos VITUKI (Kövesd Péter, Óvári András, Bán Márta, Juhász Jó­zsef, Gaál László) és a 327 pontos Nyu­gatdunántúli Vízügyi Igazgatóság (Hompasz Gyula, Brenner Árpád, Ná­dor István, Erdősi László, dr. Gyurácz János) csapatai előtt. A legjobb ered­ményt viszont 351 ponttal a versenyen kívül indult házigazdák, a Vízgazdálko­dási Intézet ötöse (dr. Jórend Judit, dr. Tálas Miklós, Endrédi István, Simon Borbála és Oláh Kálmán) érte el. A nyeremények is méltóak voltak oz eseményhez. Az első három helyezett csapat tagjai szovjetunióbeli társasuta­záshoz jutottak, míg a IV., V. és VI. he­lyezettek értékes tiszteletdijakat kaptak. A zsűri állandóan figyelemmel kísérte a vetélkedő menetét; ha szükség volt rá, pontszámokat korrigált, és elősegí­tette a sportszerű vetélkedést. Elismerés illeti a házigazdákat az egész vetélkedősorozat meghirdeté­séért, kézbentartásáért, a döntő meg­szervezéséért, lebonyolításáért, a kifo­gástalan körülmények biztosításáért. A versenyzők és a szép számmal je­lenlevő vendégek is elmondták, de zár­szavában dr. Gerda Sándor, a zsűri el­nöke szintén leszögezte: ez a vetélkedő­­sorozat méltó megemlékezés volt a Ma­gyar Tanácsköztársaságról, és jól szol­gálta azt a célt, hogy a vízügyi ágazat dolgozói még jobban megismerjék a Magyar Tanácsköztársaság történetéi, hősi harcait. Pálfalvi Zoltán 25

Next

/
Thumbnails
Contents