Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-06-01 / 6. szám
VIRÁGOZNI FOG EZ AZ ORSZÁG... Két hatalom versenge Mikor ilyent teremt az ég, Eredj, mondja, légy dicsőség, Légy címere nemednek, És ostora keblednek. (Kisfaludy Sándor) Nagy feladathoz kevés a törvény ereje, kevés a pénz csengése. Ember is kell hozzá: megfelelő ember. Például Vásárhelyi Pál. Egyszer már, a Vaskapunál párba álltak ők ketten, Széchenyi és Vásárhelyi. Kormányban, törökben, időjárásban, mindenben csalódhattak, de egymásban nem. Amikor Széchenyi Istvánnak, a Tiszaszabályozás királyi biztosának választania kell, kire bízzák a szabályozási terv elkészítését, újra megkeresi a régi társat. Törvény már van (1840:1V. te.), amely az országos teendők közé sorolja a Tisza megfékezését, az árvíz sújtotta tájak birtokosai is hajlandóak áldozatokra, az ügyet felkarolja a nádor — most Széchenyin a sor. A század első évtizedeiben felnőtt kiváló vízimérnöki gárdában nem akármilyen nevek szerepelnek. Neki egyvalaki kell. Vásárhelyi. Nem a barátság okán — ilyen aligha alakult ki kettejük között. Egyébként is: akik országot építenek, nemzetet palléroznak, tudják, hogy a barátság csak akkor ér valamit, ha a hidegen és elfogulatlanul mérlegelhető eszme- és szándékazonossággal párosul. Ha a cselekvő- és áldozatkészség próbáját kiállja. Széchenyinek azért kell Vásárhelyi, mert tudja, hogy ő a megfelelő ember. Aki hidegen, elfogulatlanul, tiszta féljél teszi papírra a terveit — ahogy mérnökhöz illik —, de mindig forró hittel a megváltandó hazában. Akinek az érzelme a mű, a létrehozandó alkotás. És a páros munkához lát. Megszokták és megtanulták, hogy hazai földön az idővel is versenyt kell vágtatni. Itt, ahol évtizedeken át vitáznak és veszekednek mellékes kérdéseken, az elszánás is törékeny, ingatag. Az első lépés tehát: visszafordíthatatlanná tenni az elhatározást! Vásárhelyit 1845 tavaszán bízzák meg, hogy készítse el javaslatát a Felső-Tisza egységes szabályozására és az ármentesítésre. Júniusra pedig már összehívják a szabályozás ügyében tartandó értekezletet. Vásárhelyi a nádor kezébe adja Előleges javaslatát. Még korántsem a végleges terv, de már van miről tanácskozni .. . Tanácskozni, persze, már tanácskoztak sokat, és tucatnyi tanácskozás sem biztosíték arra, hogy a tervből valóság válik. Elvégezték a Tisza-völgy felmérését, a tervezést a legkiválóbb mérnökre bízták. De hol a szervezet, amely megoldja a gazdasági és műszaki feladatot. Ki teremti elő a vállalkozáshoz a pénzt? Széchenyi már úton van . . . ötvennégy esztendősen, lázasan, gyötrő fogfájással, vissza-visszatérő kínzó kételyeivel megy a Tiszahátra .. . „Minek szabályozzam a Tiszát... hogy életet... vagyis inkább egészséges mozgást plántáljak Magyarországba? Szinte nevetségesnek tűnik a szememben. Ügy érzem, nem fogom kibírni a tiszai utat...” Bejárja a Közép-Tisza vidékét, megismerkedik az Alsó-Tiszával. A körút igazolja meggyőződését, miszerint a Tisza-völgy — maga az el-Vásárhelyi Pál nevezés is Széchenyitől ered — csak akkor virágzik fel, ha a toldozgatásfoldozgatás helyett egységes, átfogó rendezést valósítanak meg. Eső, sár, tengelyszakasztó utak. Városi elöljárókkal, vármegyei küldöttségekkel tárgyal. Agitál, szervez. Néhány hét alatt eléri azt, amit a századelő négy évtizede esztendőről esztendőre odázgatott: megnyeri a rendezésnek az egész Tisza-völgyét. Huszonkét törvényhatóság területéről gyűjti össze a voksokat. Széthúzás helyett — hány országos teendőnél mondható el ez? — összefogás. Október 9-ére érkezik Széchenyi Tiszadobra. Naplójában megörökíti az eseményt. „A dobi gáthoz megyünk, ettől várja menekvését az ALFÖLD. Ó, Istenem, nem vagyok-e bolond, gyenge, enerváit létemre ily nagyot merni?" Aztán ugyanaznap ülés, nyolcvankét személy részvételével. A szervező tisztában van azzal, hogy most minden a szavaitól függ. „Jól beszélek — vallja a Napló utólag — megnyerek mindenkit. . . Bécsben ily beszéd nem tetszene. Például: Mi nekem a titulus... nem kell nekem bécsi napsugár. Egy kicsit magam is világítok ...” Váll vetett erőfeszítés De aki a Tisza völgyét rendezni akarja, azt is tudja, mi tetszik Bécsben! Széchenyi kijárta az iskolát, az Al- Dunánál megtanulta, hogy Bécs nélkül lehetetlen előrejutni. A vármegyéknél a rendek nyelvén kell beszélni, az udvarnál a diplomata hajlékonyságára van szükség. Egyenesen Ferdinándhoz, az uralkodóhoz fordul. Addigra már, a sikeres szervező kőrútról visszatérve, közreadta az Eszmetöredékeket, az egyik legszebb Széchenyi művet, a Tisza-szabályozás történetének alapvető dokumentumát. Ekkor már —• Széchenyi programjának megfelelően — megalakult a Tiszavölgyi Társulat, amely kimondja, hogy a vállvetett erőfeszítésre szövetkezettek célja: „a Tiszavölgyet akképp szabályozni, hogy folyóink káros kiöntései a lehetőségig megszüntessenek, mocsárai kiszáríttassanak; sőt vizei mindennemű hasznosítás által a mezőgazdaság és . . . a kereskedés főeszközévé váljanak ..." Egyről-másról azonban az uralkodót is meg kellene győzni. Nem utolsósorban arról, hogy a tíz esztendőre tervezett rendezési munkákhoz szükséges hatmillió forint nem üres befektetés. A költségekhez az udvar is járuljon hozzá, mert a megszelídített folyóból csak haszna származik. Okosan, ügyesen, pengeéles logikával megszerkesztett levél megy Bécsbe. 1Ó
