Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-04-01 / 4. szám
Szeged 1879 FORDULÓPONT Az előzőekben — a korabeli sajtó tudósításai és a szemtanúk adatai alapján — vázoltuk a szegedi katasztrófa „eseménytörténetét”, úgy ahogy azt a katasztrófa szenvedői a helyszínen átélték. A FELELŐSSÉG KÉRDÉSE — ÉS VÁLTOZÁSOK A KORMÁNY VÍZÜGYI POLITIKÁJÁBAN Nemcsak az ország közvéleményét, de az egész nemzetközi közvéleményt megrendítő katasztrófa előzményeinek és okainak feltárása, különösen az események lefolyásának időszakában, éles viták középpontjába került. Tény ugyan, az árvíz közvetlen oka a rendkívüli természeti — időjárási-vízjárási — tényezők kedvezőtlen találkozása volt. Az is vitathatatlan azonban, hogy a „katasztrófa" maga, hogy ti. a természettel szembeni állandó küzdelemben — anynyi áldozat és erőfeszítés ellenére is — az ember ismét alul maradt: ez elsősorban az adott történelmi helyzetnek tulajdonítható, vagyis politikai-társadalmi és gazdasági-műszaki tényezőkre vezethető vissza. Ma már kétségtelenül megállapítható, hogy a Bach-korszak idején és azt követően elkövetett mulasztások hosszú sora, különösen pedig a liberális kor vízügyi politikai szemlélete, mely nem ismerte el az állam kötelezettségeit az ármentesítések támogatásában — sokáig akadályozta Szeged védműveinek megfelelő kiépítését. Pedig az 1879. évi árvíz után haladéktalanul megépített körtöltés (a vasútvonalak megfelelő fejlesztésével) már önmagában is megvédhette volna Szegedet a katasztrófától. Nemkülönben szükség lett volna az egész alsó-tiszai védvonal kellő biztonságú kiépítésére is. A kormány egész magatartására, felelőtlenségére és tehetetlenségére különösen élesen világítanak rá a katasztrófa idején lezajlott országgyűlési események. Szeged városa szorongatott helyzetében, mint már annyiszor (és ismételten: hiába!) 1879. márc. 1-én — tehát jóval a fenyegető katasztrófa előtt — segélyt kérő felirattal fordult a kormányhoz és az országgyűléshez. Megfelelő gyors intézkedésekkel — elsősorban a katonaság mozgósításával — ekkor talán még elejét lehetett volna venni a katasztrófának, vagy legalábbis mérsékelni lehetett volna annak méreteit. Azonban nem ez történt... Minden kormányzati szerv — a vészjelzések ellenére — a legteljesebb tájékozatlanságban és tudatlanságban, a bürokrácia rutinfeladatainak megfelelő formák betartásával intézte az ügyet. .. Az Országgyűlés a város feliratát — a „sürgősség" kimondása mellett ugyan, de az „alkotmányos” formaságok szigorú betartásával (micsoda játék ez a szavakkal: kigúnyolása az alkotmánynak és jognak!) — március 8-án a „kérvény! bizottsághoz” tette át, amely „munkájával” márc 15-én — tehát három nappal a katasztrófa után! — készült el,s terjesztette az „ügyben” „határozati javaslatát” — a T. Ház elé ... A katasztrófa alapján — márc. 12-én — napirenden kívül „engedélyezett" interpellációkra adott „hivatalos tájékoztató" válaszok a kormány teljes tájékozatlanságáról (és felelőtlenségéről) tettek tanúságot. Legelőször az igazságügyminiszter nyugtatta meg a T. Házat, bejelentve, hogy a maga részéről a rabok elszállításáról idejében gondoskodott és a telekkönyvek és egyéb hivatalos iratok elszállításához szükséges pénzt is kiutalta ... (A város Roskovics: „A rettenetes szerda.” (Egykorú metszet) 5
