Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-04-01 / 4. szám
tanácsi vízgazdálkodás CSONGRÁD MEGYÉBEN — a Tisza, a Maros és a Körösök völgyében — a víz mindig központi kérdés volt az itt élő emberek számára. Ez a táj az ország legmélyebben fekvő területe, s ugyanokkor csapadékban az egyik legszegényebb vidéke. A letelepedéshez, a termeléshez szinte mindenhol a víztől kellett megóvni, elhódítani a földet. A folyamszabályozás, az árvízvédelem évszázados múltra tekint vissza, s mint ismeretes első átfogó koncepcióját Széchenyi István és Vásárhelyi Pál munkálta ki. A múlt század gazdasági és politikai viszonyai nem tették lehetővé nagyvonalú elképzeléseik teljes megvalósítását. A folyók gátak közé kényszerítése nagyon jelentős eredményeket hozott ugyan, de az is bebizonyosodott, hogy nem képesek megnyugtatóan viszszatartani a nagy árvizeket. Szomorú bizonyítéka volt ennek az 1879-es szegedi nagy árvíztragédia, ami a városban 6000, a környező településeken közel 60 000 lakóépületet pusztított el, sok életet követelt és mintegy 100 000 embert tett hajléktalanná. A 100 éves évfordulón az emlékezés jó alkalmat adott arra, hogy áttekintsük mi történt azóta a vízgazdálkodás területén. AZ ÁRVÍZ — a pusztítás óriási mértéke — ugyanis fordulópontot jelentett, meggyorsultak a folyamszabályozási, mederrendezési munkák, amelyek Kvassay Jenő irányításával századunk elején fejeződtek be. A csapadékszegény éghajlat sürgette az öntözés lehetőségeinek megteremtését is. Kézenfekvő volt, hogy a rendszeresen jelentkező belvizek elvezetése, a mocsaras területek lecsapolása olyan külterületi csatornarendszerrel történjen, ami egyben a víz visszapótlásának lehetőségét, az öntözést is biztosíthatná. A megvalósítás első lépése vidékünkön a Kurca vízrendszer területe volt, a tervezés még 1881-ben megindult. A kiépítettség elégtelensége azonban nem biztosította sem az öntözés, sem a belvízelvezetés megnyugtató megoldását, s emiatt hatalmas károk keletkeztek az 1940—42. években jelentkező belvizek következtében. Megoldatlan volt a lakosság egészséges ivóvízzel való ellátása is. Nemcsak a szétszórt tanyavilágban és a községekben élő emberek fogyasztották az egészségtelen ásott kutak vizét, de a városok közműves vízellátása is sok kívánnivalót hagyott maga után. Jellemző adat, hogy a megye egész területén 1945-ben csak 2000 kilométer volt az ivóvízvezeték hossza. A belvízelöntések miatt felnedvesedett vályog, vagy vert falú házak, az egészséges ivóvíz hiánya, a belterületi csatornázottság elmaradottsága párosulva a nincstelenséggei és a tömegek nyomorúságával, összességében olyan népegészségügyi helyzetet teremtett, amelyben tömegessé vált a joggal „morbus hungancus”-nak nevezett tuberkulózis. ELSŐRENDŰ FONTOSSÁGÚVÁ VÁLT tehát a tudatos és átfogó vízgazdálkodás megvalósítása. A felszabadulást követő években — különösen az ötvenes évek második felében — a megye párt- és tanácsi vezetése a vízgazdálkodás fejlesztéséhez fűződő jelentős gazdasági és lakossági igényeket felismerve, határozott lépésekkel törekedett — a központi szervek egyre hatékonyabb, megértő és hathatós támogatására is építve — a vízgazdálkodás komplex feladatainak megoldására. Elsődleges céljaink között szerepelt az ivóvízellátás biztosítása. Ismeretes, hogy a jó minőségű ivóvíz előteremtése ma már nemcsak külföldön, hanem hazánk egyes területein sem lebecsülendő jelentőségű feladat. Csongrád megye helyzete e tekintetben kedvező, mert jelenleg még rétegvízből biztosítható az ivóvíz minőségű víz. Úgy véljük, hogy a kedvező adottságokat kihasználtuk. A III. és IV. ötéves tervidőszakban sorra létesültek a települések vízmüvei, s jelenleg dolgozunk az utolsó községi vízmű megvalósításán. Az OVH támogatását élvezte, a lakosság anyagi áldozatvállalásával, a tanácsok pénzügyi eszközeinek felhasználásával a megye vízellátottsága a IV. ötéves terv végére alapvetően megváltozott. A közműves ivóvízzel ellátott lakások aránya az 1960. évi 29%-ról 1975-re 65%-ra növekedett. Jellemző az elmúlt évtizedekben végbement fejlődésre, hogy a felszabadulás idején az ivóvízvezeték hossza összesen 200 kilométer volt, a IV. ötéves tervidőszak végére pedig ennek több mint nyolcszorosára, 1654 kmre bővült a hálózat. FŐ CÉLKITŰZÉSÜNK ma a biztonságot nyújtó második kutak kialakítása. Azt szeretnénk elérni az ötéves terv végéig, hogy a népesség 80%-át vezetékes ivóvízzel tudjuk ellátni. A KÖZMŰVES VIZVEZETÉKHÁLÓZAT kiépítése önmagában véve is a város- és községfejlesztés lendítője, a kulturáltabb életviszonyok kialakításának egyik legfontosabb összetevője és szinte felbecsülhetetlen az emberi egészség szempontjából. Pénzügyi oldalról közelítve 1970 és 1975 között 329 millió forintot fordítottunk a vízellátás bővítésére, vagyis 111 millióval többet, mint amennyit eredetileg a tervek tartalmaztak. Az V. ötéves tervben az áthúzódó beruházások befejezése mellett, legfontosabb feladatként az új lakásépítési területek vízellátásának biztosítását jelöltük meg. A közműves vízellátásra újonnan kapcsoló lakások száma — terveink szerint — 1980-ig meghaladja a 25 ezret. Célkitűzéseink megvalósítása érdekében előirányoztuk a víztermelő kapacitás mintegy 35 000 m3/nap teljesítménnyel való fejlesztését, a vezetékhálózat további 145 km-es bővítését. Mindez azt jelenti, hogy 1980 végén 358 000 embernek tudunk majd egészséges vizet biztosítani és ehhez mintegy 1800 km vezetékrendszer és 158 000 m3/nap víztermelő kapacitás áll rendelkezésre. A MEGYE VÍZELLÁTÁSÁNAK súlypontja Szeged, s meghatározó az itt élő közel 170 000 ember, valamint az ipari üzemek egyre növekvő igényeinek kielégítése. Szeged vízellátása az utóbbi időben már nem gondok nélküli. A város vízmüveinél rohamosan csökkent a rétegvíznyomás és emiatt gépi víztermelésre kellett átállni. A város alatti rétegekből a vízkivétel fejlesztésére ma már nincs mód. Ezért Szeged—Algyő térségére készülnek az új, Északi Vízmű tervei, amelyek az I. ütem tekintetében beruházási program szinten már rendelkezésre állnak. A tervek szerint az I. ütem keretében — rétegvízre telepítve — 1983-as belépéssel 20 000 m3/nap víztermelő kapacitás valósul meg. A következő ütemben — a kutatások eredményétől függően — parti szűrésű, majd végül felszíni vízkivételi mű létesül. A város vízellátását hosszú távon is megnyugtató módon megoldó Északi Vízmű költségelőirányzata közel egymilliárd forint — ebből az I. ütemé mintegy 300 millió Ft, amelyből kb. 100 000 m3/nap vizet nyer a város. Országosan is ismert probléma, hogy a vízgazdálkodás egyik legnagyobb feszültsége, a vízellátás és a szennyvízelvezetés közötti aránytalanság. A SZENNYVÍZ-CSATORNÁZOTTSÁG üteme ugyanis — az általános helyzethez hasonlóan — megyénkben is jelentősen elmarad a vízellátásétól. Nemcsak a vízzel újonnan ellátott falvakból hiányzik a szennyvízcsatorna-rendszer — ami még hosszabb távon is elviselhető lenne — de a városok csatornázottsága is csak a sűrűn lakott központi, illetőleg az új lakónegyedekre korlátozódik. Az egyes településkategóriák közötti különbségeken túl, így számottevőek a településeken belüli eltérések is, ami további gondok forrása. Az elmúlt évek azt mutatták, hogy a vízellátásnál jól bevált társulati formák a szennyvízelvezetés megoldásánál automatikusan nem alkalmazhatók. Ebben a magas költségek, a szemléleti elmaradottság mellett a szervező munka nem kellő hatékonysága is közrehatott. Ennek ellenére nem hagytunk fel azzal a törekvéssel, hogy a társulati forma se-2
