Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-01 / 1. szám
jócskán ráijesztett a terület földbirtokosaira, 750 ezer hektár földterület gazdáira. Nyomban életre hívták a Tiszavölgyi Társulatot, s 1845 június 1-én Vásárhelyi Pált bízták meg a folyó szabályozási terveinek elkészítésével. Ugyanakkor Széchenyi királyi biztosi kinevezést kapott. Vásárhelyi a korábbi vízrajzi felvételek alapján elkészítette „A Tisza folyó általános rendezési tervét”. Ez volt az első olyan elképzelés, amely a folyó szabályozását nem csak egyes szakaszok átépítésére korlátozta, hanem az egész Tisza-völgy egységes, általános rendezésére irányult. A terv két fő célt tűzött ki: az árvizek gyorsabb levezetését, valamint az árvizek szétterülésének megakadályozását. Az előbbit a túlfejlett kanyarok áthelyezésével, az utóbbit pedig a folyó két oldalán építendő árvízvédelmi töltésekkel kívánta elérni. Vásárhelyi elsősorban a folyó esésének növelésével az árvizek gyorsabb levezetését tartotta fontosnak, ennek érdekében 101 átmetszést tervezett. Ez viszont természetesen jóval nagyobb költségeket hárított az érdekelt földbirtokosokra. akik — Vásárhelyi háta mögött — Paleocapa Péter velencei vízépítési igazgatót kérték fel a Vásárhelyi-féle terv felülvizsgálatára. Az olasz mást javasolt. Szerinte a folyók töltések közé szorítása az elsődleges feladat, s csupán 21 mederátvágást javasolt. Az urak az olcsóbb megoldás felé hajlottak, Vásárhelyi a vitában szélütést kapott, s röviddel utána meghalt. Az illetékesek végül is az ő javaslatát fogadták el. CLARK TANÁCSOS ÚR A szabályozási munkák 1846 augusztus 27-én indultak meg Széchenyi István jelenlétében, a tiszadadai—szederkényi átmetszéssel. Kezdetét vette tehát a Tisza nagyvízi szabályozása. Az 1848-as forradalmi esztendő azután forradalmasította a vízügyet is. A műszaki igazgatás központi szerve a Széchenyi István irányítása alatt kiépült Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium lett. Az első ügyosztály 7 osztálya közül három foglalkozik a vízügyekkel. Bár az osztályfőnökök maguk is jó nevű mérnökök voltak, az ügyekben csupán az illetékes igazgató-főmérnökök és a miniszter műszaki tanácsosa — Clark Adám — meghallgatásával dönthettek. A minisztérium működését a hadiállapot hamarosan megbénította: a Tiszaszabályozás munkája 1848 végével megszűnt. Széchenyi Döblingbe távozásával előbb Kovács Lajos, majd Csányi László vette át a minisztérium irányítását. Az önkényuralom 1850-ben végképp felszámolta a forradalom e nagyszerű intézményét, s a vízügyet az egész birodalmat átfogó császári szervezet kereteibe illesztette. Később egy 1850 júniusában kibocsátott császári nyílt parancs ugyan létrehozta a Tiszaszabályozási Központi Bizottságot, de csupán a folyószabályozást minősítette állami feladatnak, a töltésépítést továbbra is magánérdekűnek kezelte. E szétválasztás következménye lett, hogy a munkálatok kellő összhang nélkül folytatódtak. Eredmény: a rendszertelenül és közvetlenül a part mentén épített töltések leszűkítették a hullámteret, a levonuló árvizek megemelkedtek, s gyakran átszakították a gátakat. Igaz, a kiegyezés után visszaállították a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumot, a helyzet nem sokat változott. A minisztérium legnagyobb bűne a Széchenyi-féie vízügyi politika megtagadása, a Tisza-szabályozás elhanyagolása volt. Ez, valamint a Pallavicini család érdekében és Szeged város rovására erőszakkal létrehozott társulás fenntartása vezetett a Tisza-parti város pusztulásához, az 1879-es kataszrofális árvízhez. MINISZTER MEGY, MINISZTER JÖN A tragédia alapjaiban ingatta meg a minisztériumot, s megbuktatta a reakciós Péchy Tamás minisztert. A képviselőház ellenzéki tagjai a miniszterelnök, Tisza Kálmán fejét is követelték; szerintük épp úgy a vádlottak padján lett volna a helye, mint a miniszternek. A megváltozott vízügyi politika már nagyrészt Baross Gábor miniszterségének idejére esik. 1890-ig összesen 112 átmetszés valósult meg a Tiszán, s ezzel lényegében befejeződött a folyó úgynevezett nagyvízi szabályozása. A felszabadulás után további lendületet vett a folyó rendezése. 1945 és 1970 között 65 új partbiztosítás történt 85 kilométer hosszúságban, 14 gázlós szakaszt rendeztek 20 kilométer kiterjedésben; 695 köbméter terméskő, valamint 310 ezer köbméter rőzse felhasználásával. Erre az időszakra esik a nagy Széchenyi-álom, a Tisza csatornázásának megkezdése is. 1951—54 között épült fel a Tisza löki Vízlépcső, melynek hatására a felette levő 80 kilométeres folyószakasz, valamint a Bodrog egész hazai szakasza teljes értékű vízi úttá vált. A Tisza II Vízlépcső megépítésével újabb 120 kilométert — Kiskörétől Tiszaiakig — lehetett a hajózás szolgálatába állítani. Az 1971-től 1985-ig terjedő időszakra készített 15 éves fejlesztési terv előirányzata szerint a Tisza-szabályozásra további 500 millió forintot fordítanak, nem számítva a szintén ez időszak alatt 3 és fél milliárd forintos költséggel megépülő Csongrádi Vízlépcsőt. ÖSSZEFOGÁSSAL Természetesen, ezeket a hatalmas beruházásokat ma már nem lehet a vízi utakban közösen érdekelt országok bevonása nélkül megoldani. így a Tiszaszabályozásnál is szoros együttműködés alakult ki Csehszlovákiával, Jugoszláviával és a Szovjetunióval. De ugyanez a helyzet a Duna rendezésénél is. Ez utóbbi érdekében hazánk és Csehszlovákia kormánya egyezményt kötött a Nagymaros—Gabcikovo Vízlépcső közös építésére. Az osztrák szakasz vízlépcsőihez kapcsolódva így a Pozsonytól Budapestig terjedő szakasz első osztályú hajózható vízi úttá változik. A vízlépcsőrendszer az észak-dunántúli térség általános gazdasági továbbfejlődését alapozza meg. A vízerőtelepekben termelt energia hasznosítása, az árvízvédelem biztonságának a védett értékekkel arányos növekedése, a vízrendezési, vízellátási és öntözési előnyök, valamint a nemzetközi vízi út és az ahhoz kapcsolódás lehetősége nagymértékben elősegítik a térség ipari fejlődését, idegenforgalmának fellendülését. A Duna korszerű hasznosítása az 1920-as években a Kachleti Vízlépcső építésével indult. A fejlődést a Rajna— Majna—Duna RT, valamint az osztrák Dunai Erőművek RT segítette. A Dévény alatti — a szocialista országok területére eső — folyamszakaszra vonatkozó első összefüggő terv 1956—60 között készült a KGST tagállamok közös munkájának eredményeként, s „komplex hasznosítási program” címen vált ismertté. A terv olyan horderejű — több évtizedre terjedő — feladatot takar, amelynek megoldása Európa nagy részének gazdaságföldrajzi változását jelenti. A Duna vízgyűjtőjén jelenleg 76 millió lakos él. Számuk az összekötő csatornák kiépítése után 240—250 millióra emelkedik. A Duna komplex hasznosításának egyik legnagyobb jelentőségű kérdése a korszerű víziúthálózat kiépítése. A fejlett gazdaságokkal rendelkező országok közlekedési rendszerében az utóbbi években erőteljesen megnőtt a vízi szállítás jelentősége. Ezért a Duna komplex hasznosítása — különös tekintettel az 1980-as években elkészülő Duna—Majna—Rajna-csatorna és a vonzáskörzetében elhelyezkedő 13 országra — szinte egész Európát érintő feladattá vált. A Duna—Majna—Rajna-csatorna építésével megvalósul a Sulinától Rotterdamig vezető, a Fekete-tengert és az Északi-tengert összekötő, mintegy 3500 kilométer hosszú európai transzkontinentális vízi út. A Majna csatornázása 35 vízlépcső kiépítésével 1971-ben befejeződött. Elkészült az összekötő csatorna (Europa Kanal) Bamberg—Nürnberg közötti szakasza is, így 1972 óta Nürnberg az Atlanti-óceánnal közvetlenül kapcsolatot tartó kikötő. A tervek szerint 1985-ig elkészül a Nürnberg—Kelheim közötti csatornaszakasz, majd 1989-ben befejeződik a Duna Kelheim— Passau közötti részének csatornázása is. A Duna—Majna—Rajna-csatorna elkészültével olyan transzkontinentális vízi út jön létre, amely lehetőséget teremt a nagy tömegű és olcsó szállításra, elősegíti az érintett országok termelési szerkezetének előnyös változását, gazdasági növekedésük meggyorsulását. Hazánk számára különös jelentőséggel bír ez, hiszen módot nyújt másik nagy folyónk, a Tisza bekapcsolására is az egységes nemzetközi vízi útvonalba. E törekvés betetőzését a Duna—Tiszacsatorna megépítése jelenti majd. A feladatok óriásiak. 1985-ig Magyarországon mintegy 600 kilométer hosszúságú folyamrész szabályozása és közel 100 kilométer tópart rendezése készül el. A befejezésig, hogy Széchenyi István halhatatlan szellemisége testet öltött valósággá váljék, még 15—20 millió köbméter földet és követ kell megmozgatni. Turi T. András 10
