Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-03-01 / 3. szám
Hajózás a Vaskapunál a XVIII. században (Egykorú metszet) nai hajózásnak! És mennyivel nagyobb hatalmasságokat kellene meggyőzni! Például a birodalom fővárosában, Bécsben. A legelfoglaltabb magyar Széchenyi István töredékekben fennmaradt, ám így is vaskos Naplójáról elmondták már, hogy kordokumentumértékén túl irodalomtörténeti jelentősége is van. A Kossuth által adományozott Legnagyobb Magyar Cím birtokosa, korának talán legelfoglaltabb állampolgára elsőrendű író is. A reformkor irodalmának egyik legjelentősebb alkotója. Van két oldal a Naplójában, aminek aligha akad párja a tizenkilencedik század prózájában. Egyszerre megrázó és felemelő kép. Széchenyi István ott áll a gyönge bárkában — a többiek tán alszanak —, csak a habok loccsanása hallik. A gróf áll, szétterpesztett lábbal, és szónoklatot tart. Diplomatikus, ravasz meggyőző ... De hol a beszélgető társ? Ki hallgatja ezt a különös monológot? Széchenyi Kolowrathoz beszél, a belügyek bécsi miniszteréhez. Öt képzeli ide a folyó hátára, őt, akiben talán reménykedhet. Kolowrat cseh — tehát a csehek érdekeire kell hivatkozni. Kolowrat miniszter — tehát az összmonarchiai érdekekre kell hivatkozni. A politikus Széchenyi ebben a képtelennek tűnő helyzetben is realista. Mi használ a hazának? — nincs más irányelve. És mondja, ügyesen: „Ha teljesen rendben volna az Elbának vagy a Moldvának az összekapcsolása a Dunával, akkor a Duna szabályozása leginkább a cseheknek használna." Aztán okos fordulattal: „Az ön helyzetében hagyjon föl azzal, hogy csak cseh legyen — az egész gépezet javát kell szem előtt tartania.” Vagyis tekintse a birodalom, Ausztria boldogságát! Ha pedig — így érzelmileg és értelmileg hangolva — az összmonarchiát nézi, sort keríthetünk Magyarországra is. Újabb ravasz fordulat: „önnek Magyarország adózóképességét kell megnövelnie." Erre csak rákap egy bécsi miniszter! S ha rákapott, közöljük vele az adóképesség növelésének módját is. Nem kell mást tenni, csak a Dunát szabályozni! Ez természetesen „emelné a magyarságot”. „A dolog — magyarázza Széchenyi a cseh—osztrák miniszternek — 3 részre oszlik. 1. Arra a haszonra, mi azáltal keletkeznék, hogy a Duna jelentős mértékben mélyebben feküdne. Beszédes szerint a Vaskapunál 36 öllel... Bécsben 1 öllel. És így Magyarország legtöbb vize szabályozva lenne. A levegő jobb. Szántóföld, legelő több. Nem volna mocsárláz. 2. A kereskedelem hasznára — vagy legalábbis a jó közlekedésre. 3. A civilizáció hasznára. Magyarország végre kapcsolatba kerülne más népekkel. Most egy zsákban élünk!” (Még jó, hogy olyan távol van innen miniszter Kolowrat! Különben esetleg gyanút fogna. Mit akar ez a Széchenyi a más népekkel? Kapcsolatot kiépíteni? összeköttetésbe lépni velük, hogy szélesedjék a magyarság látóköre, fejlődjön a civilizációja? Hohó, hát már ilyen messzire rugaszkodik Széchenyi gróf a vízszabályozástól? Már a nagypolitikán, az általános művelődésen — kiművelt emberfőn — jár az esze?) Kolowrat azonban egye'lőre sehol, s a hajócskát sodorják a hullámok a Vaskapu felé. A bárka utasa elcsügged, reménytelennek látja a jövőt, majd egyszerre új erőre támad. Immár önmagának teszi föl a sürgető kérdést: — Hogyan kezdjünk hozzá? — Az országgyűlésen hozzanak dekrétumot, hogy ennek meg kell történnie! — És ki hajtja végre a munkát? — Én! — feleli saját magának a kérdező. Világforgalom Szúnyogok, poloskák, homokpadok, zátonyok, malária. A láz a padlóra fekteti Széchenyit is. De a betegségtől, megpróbáltatásoktól elgyengülve is azt hajtogatja: a Duna többet ér annál, hogy csak a belső forgalmat közvetítse. Ez a folyó arra született, hogy nyugatot összekapcsolja kelettel, Magyarországot bevigye a világforgalomba. Aztán újra rátör a kétség, s levelet fogalmaz pesti barátjának, Döbrentey Gábornak: „. .. mily átok hazánkra nézve a Duna, mennyi kárt teszen, minő kevés hajót hord, holott a mi számunkra látszik alkotva lenni ezen csatorna, melyen oly könnyen lehetne segíteni, de hiába nincsen bennünk se erő, se összetartás, se igazi hazaszeretet..." És a Desdemona gálya mégse fordul vissza. Kása Csaba (Következik: A sziklarepesztő) 17
