Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-03-01 / 3. szám
Kikötőben a FOKA Mindenütt van szerelni való A „foka” nem tengeri fóka. A kavicsban is van élet. Nincs téli álom a kikötőben. Ezt a három tényt ragoztam magamban, amikor kifordultam a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat Rákospatak—Duna menti, Angyalföld-széli üzeméből. Először jártam ebben a zegzugos világban, a két nagy út, a Duna vízhátja és a Váci út kőmezeje közötti gyárvidéken, amelyet eddig csak zötyögő villamosok ablakából ismertem, csupán hegymenetben haladó hajó fedélzetéről láttam. Egyszer a szomszédos hajógyár parti darujából is megfigyeltem, ott álltam fenn a kabinban, s már akkor belém világított a kis öböl érdekes hangulatképe. Meleg nyári nap volt, a hajókovácsok félmeztelenre vetkőzve, egy szál nadrágban dolgoztak. Tüzelt, szikrázott minden, a Nap, a hegesztőpisztoly, a kalapács. A hajó vaslemezére kitett tojás megfőtt, a fedélzetre mezítláb lépni nem lehetett — ki megy végig a tűzhely forró lapján? De a szomszédos öbölben, mint valami hatalmas lavórban, apró, pici hajók horgonyoztak, úgy, mint régen szatmári házunk udvarában, ha titokban telemertük a káposztás dézsát vízzel, és ráültettük a világ legkisebb, de legszebb, világ végére járó, álmok útján ringó papírhajóját. Ott, a Rákospatak és a Duna, a kisnagyvíz találkozásában, a Fekete-erdő Alpok menti forrásából fakadó folyam és a szelíd rákosi lankák közül csordogáló patak egyesülésében karcsú, fehér, fekete hajó állt, mint ágaskodó gém, mielőtt szárnyait szétnyitná, hogy tovarepüljön. Az a kis hajó befelé úszott, az öbölbe tartott és ez volt oldalára írva: Jégtörő. Akkor eszembe jutott: micsoda erő lehet abban a kis hajóban! Jeget hasít, tél páncélját morzsolja, utat tisztít a Dunán, életet, vagyont ment, falvak, városok éjjel-nappali nyugalmát vigyázza, miközben ő és kapitánya, kormányosa, matróza éjt nappallá téve szántja a Duna tarajosra fagyott vizét. Dolga végeztével fáradtan, kimerülve itt-ott talán sebzetten, lassan kúszott helyére az a kis jégtörő, a téli Duna Herkulese, s ahogy elsi'klott a Rákospatak torka előtt, felvillant bennem a félelmetes felismerés: az árkában bokáig érő patakocska menynyi bajt, veszedelmet rejt magában — mindig csak nyáron, sosem jégtörés idején, jégtörőkkel sohasem megközelítően, elháríthatóan. Itt a másik veszedelem árnyékában pihennek a jégtörő-mátyásók, a tavaszi olvadás, a nyári zápor zavaros, homoksárga hordaléka, szakadéka szélén. — Megjött a Fóka — szólt mellettem a darus, és az öbölre mutatott. — Milyen fóka? — kérdeztem és majdnem azt mondtam: hol lát ő fókát a Dunában? — Hát a jégtörő! A folyamszabályozóké. Nem mondta hozzá a többit — amit azóta tudok. A vállalat teljes nevéből a pesti ember játékos találékonysággal: „fókát" gyártott, így van most nekünk fókánk, anélkül, hogy lenne tengerünk. Hanem az a kis öböl! Most aztán benne álhattam teljes téli délelőtt. Kovács László, a kirendeltség vezetője mint valami révkalauz, vitt utamra, állított a picinyke kikötő sziklakövekből épített ormára, egy keresztnek látszó vastag gerendákból épített faállvány mellé, amelyre időnként a part mentén horgonyzó hajók elektromos kábeleit, az anyaföld éltető köldökzsinórjait akasztják. Nyugalmas téli opál-képre számítottam, amikor a tél szürke ólombúrája alatt elmosódó vonalak, tört árnyak kígyóznak a vízen, amikor az ember élő, de mozdulatlan Dióssy akvarelt lát, vagy Szőnyi-hangulatú Duna-parti csendéletet, amibe emlékeinkből beledúdolunk egy kis történelmet, nosztalgikus melódiatöredéket: „Vörös Csepel, vezesd a harcunk! Váci út, felelj neki.. Egymásnak felelgető munkazajok: egy légkalapács hirtelen felrobog. Vaslemezre vastag láncköteg hull. Rozsdabarna kotróvedrek libasorban nyikorognak. Hajókürt harson. „Pista, ereszd lejjebb!" Sárga-kék daru fordul — csiga végén csille. Mi lehet benne? Vagy üres? Mi lesz benne? Egykedvű mozdulatok, fordulatok, törvényes pályákon jár itt minden. Daru, hajó, ember, kerék, csiga. Kromatikus szirénahang. — Mi történt? — kérdezem Kovács Lászlót. — Ő, semmi. A tízperces tízórai kezdődik. Tíz perc múlva lesz 9 óra. Itt a tízórai — kilencórai. — És mi történt a nyáron, mi van a hajók mögött? — A sok munka. Kotrás, építés, kavicstermelés, kábelfektetés, szállítás. December közepére végeztünk. Otthon, családi körben búcsúztunk az óévtől, fogadtuk az újat. — Ez milyen lesz? Új korlátot hegesztenek egy hajóra 14
