Vízgazdálkodás - Magyar Vízgazdálkodás, 1978 (18. évfolyam, 1-3. szám – 1-6. szám)
1978-12-01 / 6. szám
HIDROLÓGIAI BÚÉK Évtizednél régebbi hagyomány már a BME V. éves „vizesei” körében, hogy a Magyar Hidrológiai Társasággal karöltve november elején megrendezik a hidrológiai szil-' vesztért. Miért éppen novemberben? Magyarázatként álljon itt egy idézet Dr. V. Nagy Imre: Hidrológia I. című egyetemi jegyzetéből: „A hidrológiai kutatásokban a hidrológiai évet a naptári évtől eltérően választják meg. Hazánkban a napi átlagos hőmérséklet november elején éppen egyezik az évi átlagos hőmérséklet törzsértékével, ezért a HIDROLÓGIAI ÉV kezdete is erre az időpontra esik.” Az első táncoló pár után hamarosan megtelt a Halászbástya Étterem parkettje, és csak azok ültek le, akik ettek, vagy a Surranót — a végzősök által összeállított óévbúcsúztatót — olvasták. Aki a tánchoz idősnek érezte magát, a Miss-Víz-választó bizottságban kamatoztatta sokéves tapasztalatát. A tombola meglepetést hozott, „kicsiknek és nagyoknak" egyaránt; nyert itt főkötőt, tököt az egyetemi tanár, bilit, órát a hallgató, de a legszerencsésebb az volt, aki megnyerte a fődíjat, két szép ropogósra sütött süllőt. Éjfélkor köszöntőt mondott a Hidrológiai Társaság elnöke, majd megválasztották a V. éves lányok legszebbjét, aki megkapta a MIS5- VIZ ’78 szépségkirálynői szalagot. Megválasztották a kulacsos embert is (azt a fiatal oktatót, akit a végzősök a legjobban szeretnek), s aki a választás tetthelyén köteles volt meginni egy kulacs pálinkát. Végül nem volt mit tenni, táncolni kellett. Aki bírta, ropta hajnalig. A Bajkáli Cellulóz Gyár egyik biológiai szennyvíztisztító berendezése TANÁCSKOZÁS Genfben megtartotta 10. ülését az Európai Gazdasági Bizottság Vízügyi Bizottsága. A tanácskozáson a magyar vízügyi küldöttséget dr. Breinich Miklós, az OVH első elnökhelyettese vezette. Folyó alatt Gsatorna köti majd össze a Dnyepr folyót és a Donmedencét. Az egyik szakaszon az Orel folyó medre alatt vezetik tovább a csatorna vizét, több méter átmérőjű betoncsöveken. 35