Vízgazdálkodás - Magyar Vízgazdálkodás, 1978 (18. évfolyam, 1-3. szám – 1-6. szám)
1978-12-01 / 6. szám
Uj módszerek a szennyuízderítésnél zinöuények segítségével Az iparosított társadalom környezetvédelmének egyik legsúlyosabb problémája a vizek szennyeződésének megakadályozása, a biológiai egyensúly fenntartása. Minthogy európai viszonylatban a vízháztartás egyensúlyi helyzete felbomlással fenyeget, az egyes országok mindent elkövetnek az ivóvíz legnagyobb forrásának, a belvizeknek tisztán tartására. A korszerű kémia számtalan módszerét alkalmazzák a nagyvárosok szennyvizeinek derítésére, az ipari üzemek különböző szerves és szervetlen anyagokkal telített folyadékainak elvezetésére. A nagyvárosok derítő berendezései sokmilliós költség mellett sem bíztatnak kellő eredménnyel. Ez a növekvő gond arra késztette a belvizek élettartamával foglalkozó tudósokat, a limnológusokat, hogy fokozott figyelemmel kísérjék a természet háztartását és megvizsgálják, milyen módszerek mellett volt lehetséges egyes vidékeken megőrizni a víz tisztaságát. Már sok néprajz- és földrajz-kutatónak féltűnt, hogy Szudánban a bennszülöttek emberemlékezet óta a Nílusból iszapos vizet merítenek hatalmas agyagedényekbe, melyeket zöld növények csomóival tömnek meg. Másnap kristálytiszta, friss vizet öntenek ki az edényből. Ennek nyomán a limnológusok kísérleteket kezdtek olyan növényekkel, melyeknek nagyobbik része a víz színe felett van. Ilyenek a nád, a sás és a káka. Kiderült az is, hogy a botanika eddigi felfogása, amely a növényeket szárazföldi és vízi fajták szerint osztályozta, túlhaladott álláspont. A nád és a káka a tengerpart homokos dűnéin is gyökeret ereszt, a mocsári gólyahír és a tavirózsa szintén. Amikor elkezdték a kísérleteket a nádasok telepítésével, csupán arra gondoltak, hogy a nád és a káka a kietlen vidékeken jól megmarad és értékes fehérjeforrás. A növények szárait le lehet aratni, kellő kezelés mellett igen jó komposztanyagöt adnak. Rájöttek arra is, hogy ezek a fajták felszívják az ásványi anyagokat és mikroorganizmusokat, megakadályozzák ezeknek a nyílt tengerbe vagy vízbe jutását. Ekkor kezdtek gondolkozni a derítést lehetőségeken. Közbévetőleg megfigyelték azt, hogy a rugalmasan egymás mellett nőtt nádszálak (500 szár/m2) megtörik a hullámok erejét, megszelídítik azokat. Hamburgban nagy sikerrel alkalmazták ezt a növényi hullámtörő gátat, melynek telepítési költségei csupán filléreket tesznek ki a szilárd anyagból épített hullámtörők ráfordításaihoz képest. A további vizsgálatok során megállapították, hogy ezek a vízinövények különböző szervetlen anyagokat vesznek fel, mint kálium, réz, mész, ólom és mangán ionokat, s ezeket nagymértékben koncentrálni és tárolni tudják. Itt természetesen különbségek adódnak a növényféleségek, a vízfajták szierint. A pozitív eredmény azonban az volt, hogy ezek a növények erősen ásványi anyagokkal telített vízből sokkal több szervetlen anyagot vonnak el, mint a rendes, tiszta vízből. Ez tehát jó megoldás a vízszennyeződés olcsó eljárással való megakadályozására. Kiderült azután éppen a kákánál, hogy milyen magas higanykoncentrációk felszívására képes. Az eddigi kísérletek, melyeket algákkal és megfelelő tisztító baktériumokkal végeztek, messze elmaradtak a kákával elért eredmények mellett. A szennyvizek jellemző tulajdonsága, hogy nemcsak szervetlen anyagokat tartalmaznak, hanem a háztartásokból és ipari üzemekből eredő számos szerves, mérgező anyagot. Ilyen például a fenol és a klórosfenol, melyeket a jelenleg ismert eljárásokkal rendkívül nehéz eltávolítani. A káka és a sás annál inkább növekszik, minél szennyezettebb a víz. A kísérleti telepen olyan rendszer létesítettek, amelynél a vízátáramlás pontosan követi a nagy óceánok apálydagály mozgását. A vizet azután mesterséges vízesésen vezették keresztül s megállapították, hogy nyoma sem volt a távozó vízben a pentakilórfenolnak. A derítéssel foglalkozó szakembereknek gondot okoz a patogéncsírák megsemmisítése is. Sok ezer kísérlet nyomán megállapították, melyek azok a növényfajták, amelyek alkalmasak olyan csírák felszívására, amelyek az utcai szennyvizekben keletkeznek. Ezeknek a talajvízbe jutása ugyanis nagy károkat okozhat. Hollandiában nád és sástelepek segítségével tisztítják meg a kempingtáborok szennyvizét. Számos kórháznál is kísérletek folynak bevezetésére. De kitűnő eredménnyel járt a radioaktív tartalmú iszap megtisztítása is a nád segítségével. Egyszerű berendezést szerkesztettek, melyben a tározó szennyvizet csöveken keresztül homok- és kavicsszűrővel elzárt nádasba vezették. A szél által enyhén mozgásban levő nádas rövid idő alatt több méter magasságú iszaphalmokat szárított ki. Az eredeti köbtartaiom századrésze maradt vissza száraz, omlós föld formájában. Az utólagos vizsgálatok megállapították, hogy sem a szűrőn elszivárgó vízben, sem a visszamaradt földben nyoma sem volt radioaktivitásnak. A szakértők szerint egy nád- és sásültetvényből álló derítőtelep kivitelezési költségei a jelenlegi berendezések árának mintegy harmadát teszik ki. A fenntartási költségek is minimálisak, mert mindössze napfényre, a humusz' felszívóképességére és oxigénre van szükség. Ezt pedig a természet ingyen adja. A gyakorlatban eddig az USA-ban egy nagy textilfestő üzemnél létesítettek nád- és sásültetvényt. A gyár naponta mérhetetlen mennyiségű színes, mérgező hatású szennyvizet bocsátott az előtte levő folyóba. A nádültetvény megtette hatását, a folyóba már tiszta viz ömlik. Az NDK területén hasonló rendszerrel egy cukorrépa-feldolgozó üzem szennyvizét tisztították meg. A sokoldalú kísérletek azt bizonyítják, hogy a növényvilág nemcsak táplálékról gondoskodik, hanem nagy segítséget nyújthat a környezetvédelemben is.
