Vízgazdálkodás - Magyar Vízgazdálkodás, 1978 (18. évfolyam, 1-3. szám – 1-6. szám)

1978-02-01 / 1. szám

tabb technikai eszközökkel rendelkezik. Ezzel szemben a termelés szervezésében fennálló hiányosságok által okozott veszteségek igen nagyok lehetnek olyan esetekben, amikor a vállalatok nagy értékű, magas műszaki teljesítményű gépekkel, berendezésekkel, felszerelésekkel rendelkeznek.

Fentiek parancsolóan megkövetelik, hogy a vezetés minden vízügyi szervnél nagy figyelmet fordítson azokra a szervezési intézkedésekre, melyek a rendelkezésre álló technikai eszközök, berendezések racionális kihasználását célozzák. Ennek a feladatnak az ellátása akkor megfelelő, ha a hatékonysági szemlélet nemcsak a meglevő eszközök optimális kihasználásánál, hanem már az azok beruházását megelőző időszakban — a fejlesztés tervezésének fázisában — is érvényesíti hatását.

A megfelelően előkészített beruházási döntés után következő feladat a tervszerű és szervezett felkészülés az új technika fogadására, illetőleg bevezetésére oly módon, hogy annak belépése a tervezett időpontban és hatékonysággal történjék, továbbá a termelésbe, illetve munkába való állításának költségei az előirányozott szinten maradjanak.

A különböző technikai eszközökkel, gépekkel, berendezésekkel való gazdálkodás bonyolult és összetett tevékenységek rendszere, melyek helyes megszervezése nem könnyű feladat.

Egy-egy vállalatnál a termelési, szolgáltatási stb. feladatok ellátása olyan rendszer, amelynek több tényezője, alrendszere van. Ezek a tényezők egymással szoros összefüggésben állnak. Az említett munkafolyamatokban ilyen tényező például a gép, a berendezés, melynek megfelelő kihasználása az elvégzendő feladat szempontjából különösen nagy jelentőségű. Ez nem jelenti azt, hogy a többi tényező — munkaerő, energia, felhasznált anyag stb. — elhanyagolható, mert ezek hatékony felhasználása, fejlesztése szintén szükséges. A termelés és a különböző munkafolyamatok tényezői között egyensúlyállapotnak kell fennállnia, mert csak így valósulhat meg e tényezők hatékony kihasználásán belül a gépek, berendezések optimális felhasználására való törekvés.

Ha a munkafolyamat bármelyik eleménél változás áll be, az hatással van az egész rendszerre. Ezért egy-egy tényező megváltoztatását nagy körültekintéssel kell végezni, mert ha az önmagában hasznos is, nem biztos, hogy a többi tényezőre is előnyösen hat.

Mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a termelés folyamata végső soron visszavezethető a felhasznált

— munkaerő számának alakulására, minőségének változására (a teljesített munkaórák és munkaintenzitás változására);

— a termelési eszközök minőségi változására;

— a technikai fejlődésre; ezen belül a műszakitechnikai fejlődés három, egymással összefüggő vonatkozását emeljük ki:

a) volumenhatás

(a technikai felszereltség növekedése),

b) minőségi hatás

(korszerűbb gépek, anyagok felhasználása következtében a fajlagos ráfordítások csökkentése),

c) strukturális hatás

(a szakmastruktúra, valamint a gépi struktúra változása és egymással való összehangolása).

A munkaerő termelékenysége (amelyben szerepet játszik a termelési eszközök kihasználtsága, teljesítőképessége, egyéb műszaki jellemzői) kölcsönösen hat a rendelkezésre álló összes erőforrás alakulására, amely tartalmazza a szakképzettséget, szervezettséget, szorgalmat, munkakedvet stb. Ugyanakkor mindkettőre hat a technikaiműszaki fejlődés. Hosszabb távon az előbbi tényezők is visszahatnak a felhalmozási hányad alakulásán, a kutatásra fordított összeg nagyságán, a termelés által támasztott műszaki fejlesztésre irányuló „szükségleten” keresztül.

Ebből következik, hogy a műszaki fejlődés kritériumának nem az egyes tényezőkre vonatkoztatott (egymás által is befolyásolt) hatékonyság változását, hanem az egész termelési folyamat összhatékonyságának alakulását, tehát az adott feladat összráfordítás igényességének csökkenését tekinthetjük.

Az összráfordítások számbavétele kétféleképpen történhet:

— az érték — árkategóriák segítségével (ezek azonban sokszor torzítanak) és

— az össz-munkaráfordítás (tehát a termelési eszközöket is eleven munkaráfordításra visszavezetve) számbavételével. A műszaki-technikai fejlődés kritériumának az így számba vett munkaráfordítások csökkenése, tehát az „időtakarékosság elvé”-nek érvényesülése tekinthető.

Hosszabb távon a technikai fejlődés végső kritériuma az összráfordítások hatékonyságának javulása, ezen belül azonban a technikai fejlődés különböző szakaszaiban az egyes ráfordítás-elemek alakulása eltérő lehet.

A gépi állóeszköz-ellátottság oldaláról technikai fejlődésnek tekintjük a felszereltség növekedését, ez azonban a műszaki fejlődés komplex hatásával vallott nézetünk alapján csak „potenciális” technikai fejlődés. Ha a növekvő technikai felszereltség nem párosul a kapacitások ésszerű kihasználásával, a gépi berendezések és az élőmunka hatékony kombinálásával, a meglevő szűk keresztmetszetek felszámolásával, a termelési folyamat racionális szervezésével stb., az összhatékonyság kedvezőtlenül alakulhat. így valójában nem beszélhetünk műszaki fejlődésről, legfeljebb a jövőbeni műszaki fejlődés „megelőlegezéséről”, mivel a jelen periódusban érvényre jutó ellentmondások a technikai fejlődés realizálásának időszakát kitolják.

29