Vízgazdálkodás - Magyar Vízgazdálkodás, 1978 (18. évfolyam, 1-3. szám – 1-6. szám)
1978-09-01 / 3. szám
Bolygónk karbantartása Környezetvédelmi kiállítás Szegeden Lassan köztudatunk szerves részévé válik a környezetszennyezés ellen indított harc: a környezetvédelem. Azt már kevesebben tudják, hogy az elhárítás költségei a biológiai egyensúly helyreállítására — ha még egyáltalában lehetséges és már nem helyrehozhatatlan a kár — a késedelem arányában hatványozódnak. Noha a környezetvédelem sokágú, specifikus tudományos ismereteket igényel, mégis ez az a terület, ahol a józan paraszti ész, az évszázadok hagyományait híven őrző tapasztalat, egy-egy szaktudományba be nem szűkült széleslátókörű intellektus a felelősségét ismerő értelem egyenlő hatásfokkal segíthet, mert a természet és az ember környezetének viszonyát a maga életén keresztül átfogóan látja. Hadd idézzük korunk egyik legnagyobb államférfiénak, L. I. Brezsnyevnek az SZKP XXIV. kongresszusán elmondott beszédéből: Miközben intézkedéseket teszünk a tudományos-technikai haladás meggyorsítására, mindent el kell követnünk, hogy ez a haladás párosuljon a természeti erőforrások felelős felhasználásával, s ne okozza a levegő és a víz veszélyes szennyeződését, a föld kimerülését... Készek vagyunk részt venni a természet védelmére és erőforrásainak ésszerű felhasználására irányuló kollektív nemzetközi intézkedésekben is. Mióta Népköztársaságunk előremutató kultúrpolitikája kiemelte a múzeumokat a kissé önmagukért létező voltából és legfőbb feladatukká a tudományos kutatómunka bázisára támaszkodó közművelődést tette, nemcsak a látogatók igénye nőtt meg, hanem a muzeológusok népünkkel szembeni felelőssége is. Mindinkább megközelíthetőnek látszik a nemrég elhunyt Andre Malraux álma ,,a falak nélküli múzeum” — az ember, a természet alkotásainak szintézise, ahol a tudás nem a kevesek privilégiuma, hanem a szó szoros értelmében: KÖZKINCS. A közművelődés szolgálatába állított múzeum csak akkor érheti el kitűzött célját, ha az irányított tudatformálás szolgálatába állítja szellemi erőit. A szegedi Móra Ferenc Múzeum 1978. július 21-én megnyílt „Ember és környezete” című kiállítása ebbe az irányba tesz sikeres lépést. A kiállítás — ki nem mondott — de értve érző, látva ható mondanivalója, hogy „környezetbarátokká" kell válnunk nemcsak azért, mert szenvedő alanyai vagyunk a rombolásnak, hanem aktív, alkotó — homo faberhez — illő módon is, hisz ez minden embernek kötelessége. A kiállítás időben és térben korlátozott volta ellenére is sugározza azt az összetett szemléletet, melyet magunkévá kell tennünk és széles körben terjesztenünk parancsoló kötelességünk. Tudatosítja a marxi klasszikus szemléletet, hogy az emberek egymás elleni harcát fel kell hogy váltsa a közösen vállalt harc a természetért — önmagunk létéért, hisz „csak egyetlen Föld van” és a „kicsiny bolygó karbantartási 23
