Vízgazdálkodás, 1977 (17. évfolyam, 1-6. szám)

1977-02-01 / 1. szám

Céljainkat az azokkal való azonosulással, szigorúbb következetességgel, fegyelmezett munkával a népgazda­sági érdekek elsődlegessége biztosításával, társadalmunk iránt érzett nagyobb felelősséggel érhetjük el. Ennek érdekében javítanunk kell a termelőkapacitásunk és a munkaidőalapunk kihasználását, csökkenteni a veszteség­és állásidőket. Ágazatunk tevékenységének színvonala jövőbeni tel­jesítménye nagymértékben múlik a jelen beruházásain. Ezért a tevékenységünkre megkülönböztetett figyelmet fordítsunk. A beruházásoknál meghatározó szerepe van az előkészítésnek, a tervezésnek és a kivitelezésnek. Fel­adat, hogy ezek feleljenek meg a korszerűség követel­ményeinek: ugyanakkor takarékos megoldások legyenek. A gazdasági építőmunkát segítse elő az irányítás szer­vezettsége, hatékonyságának fokozása az alkotó és poli­tikailag szilárd szemlélet formálása. Ennek megfelelően tovább kell erősíteni az ágazatban már eddig is kiala­kult kollektív szellemet, a jó alkotó légkört, amelyben alapvetően érvényesül a munka becsülete. Lehetővé kell tenni, hogy ágazatunk minden dolgo­zója legjobb képességei teljes kibontakoztatásával ve­gyen részt a szocialista építőmunkában. Az Országos Vízügyi Beruházási Vállalat, a Vízügyi Tervező Vállalat és a Vízépítőipari Tröszt dolgozói a szocialista munkaversenyük középpontjába — a SZOT elnökségének a magyar dolgozókhoz intézett levele alap­ján — a következő feladatokat állítják: 1. Az 1976—77. évi vízügyi beruházási előirányzatok maradéktalan teljesítését. 2. A kiskörei vízlépcsőrendszer II. ütemének, vala­mint vízügyi célcsoportos beruházások ütemezett megvalósítására szocialista együttműködési szerző­déseket kötnek. 3. Társadalmi, oktatási tevékenységüket összehangol­ják. Felhívjuk a vízügyi beruházásokban részt vevő válla­latokat és intézményeket hogy az OVH és MEDOSZ ve­zetőinek megállapodása szellemében versenyvállalásaik­kal csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz. Javasoljuk, hogy a vízügyi szervek dolgozói, vezetői, társadalmi szervei az 1977. évi versenyfelajánlásaikat az ismertetett célok elérésére összpontosítsák. Kössenek egymással együttműködési szerződéseket. Minden kollektíva saját területén tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy a célok megvalósításához szük­séges együttműködést biztosíthassák. A gazdasági építő­munkát segítse elő az irányítás szervezettsége a haté­konyság fokozása az alkotó és politikailag szilárd szem­lélet formálása." A felhíváshoz elsőként a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság csatlakozott és a felhívást még az alábbiakkal bővítette ki: A KÖZÉPTISZAVIDÉKI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG CSATLAKOZÁSA AZ OVIBÉR, A VIZITERV ÉS A VÍZÉPÍTÖIPARI TRÖSZT MUNKAVERSENY FELHÍVÁSÁHOZ A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, a Magyar Népköztársaság kiváló brigádja címet nyert Allende- Béke és Törekvés szocialista brigádjai, valamint a tár­sadalmi szervek kezdeményezésére az Igazgatóság 190 szocialista brigádja csatlakozik a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére az OVIBER, a VIZITERV és a Vízépítőipari Tröszt dolgozói által ki­adott munkaverseny-felhíváshoz. Az V. ötéves terv vízgazdálkodási célkitűzéseinek meg­valósítása érdekében vállaljuk, hogy: — az 1977. évi termelési tervfeladatokat túlteljesítjük, — az ágazati fejlesztési célkitűzéseket megalapozó éves beruházási feladatainkat maradéktalanul telje­sítjük, — a Kiskörei vízlépcső II. ütemének építéséből igaz­gatóságunkra háruló éves feladatokat túlteljesítjük, — a munka hatékonyságát, a munkaidőalap jobb ki­használásával növeljük, — munkaszervezéssel, az eszközök jobb kihasználásá­val és takarékos gazdálkodással biztosítjuk terve­zett költségeink csökkentését. A szocialista brigádok és az Igazgatóság éves verseny­vállalásai a fenti célkitűzéseknek megfelelően készül­nek el. Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság A vállalati szintű kezdeményezést rövidesen követte a brigádok kezdeményezése és a Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja címet elnyert AllencLe-Béke és Törekvés szocialista brigádok (Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság) is felhí­vást intézett a vízügyi ágazat valamennyi szocia­lista brigádjához. AZ ALLENDE-BÉKE ÉS TÖREKVÉS SZOCIALISTA BRIGÁDOK felhívása a vízügyi Ágazat valamennyi szocialista brigádjához A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság Javító Üze­mének „A Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja” ki­tüntetést nyert Törekvés és az Allende-Béke 17-szercs szocialista brigádok, csatlakozva a Csepel Vas- és Fém­művek szocialista brigádjainak a Nagy Októberi Szocia-Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság Javító Üzem „Allende—Béke” 17-szeres szocialista brigád. A „Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja” kitüntetés tulajdonosa 6

Next

/
Thumbnails
Contents