Vízgazdálkodás, 1977 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1977-08-01 / 4. szám
Állandó érdeklődés ... gátrendszerének, hídjainak, a város csatornával való ellátásának megalkotói voltak ők, akik életük javát arra szentelték, hogy a vizek pusztításának elejét vegye az ember és a mindent romboló erőket megzabolázza, éppen itt, e küzdelmekre mindig kiszolgáltatott részen. A híres magyar mérnökképző iskola, az Institutum Geometricum neveltjei voltak a Bodokyak, hűségesen követték azt a sort, melyet Huszár Mátyás, Lányi Sámuel, Vásárhelyi Pál, Beszédes József nevei jegyeznek, most már kellő fényben. A Bodoky család tagjai együtt, illetve méltó utódként álltak sorba, hogy a város, a megye vizektől megmentett vidéke bőséggel és biztonsággal teremhessen és a sokszor elfelejtett táj, a korszerű városok, falvak sorába emelkedhessék. A város tisztelt vezetői voltak ők, akik életük értékét, tudásuk gazdagságát a közösség érdekeinek áldozták és maradandó műveket hagytak hátra az utódoknak. Mert ők is, ahogyan minden igaz vízügyi mérnök nemcsak az ártó vizektől kímélték meg az emberi alkotásokat, hanem a víz áldását is felhasználták az ember javára. Emlékezetüket a családi gyűjtemény, a levéltárakban féltve őrzött iratok, rajzok, térképek őrzik és a szülőföldön mutatnak példát az utódoknak helytállásból, hazaszeretetből. A Gyulán megnyitott vízügyi kiállítás a közös összefogás szép példája és ígéretes bizonyítéka, hiszen együttes erőfeszítéssel jött létre, alkotói szocalista szerződésben rögzítették elképzeléseiket, terveiket. A Békés megyei Múzeum Igazgatósága a történelmi becsű régészeti anyagot, a Gyulai Vármúzeum a helyet és a tárgyakat biztosította. Szerves egységet képez az anyag, a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság gyűjteménye, a Bodoky família családi ereklyéi, a Vízügyi Múzeum műszerei, a Békés megyei múzeumok vízügyi és néprajztörténeti tárgyai teszik gazdaggá, szemléletessé a gyűjteményt az ősi falak között. Külön megemlékezik a kiállítás a névtelen ezrekről, a békési kubikosokról, akiknek fáradságos alkotó munkájuk nyomán magasodnak a gátak, töltések, az ő verejtékükből biztonságos az emberek álma a Körösök partján. — Gyula a vizek városa, egykor folyói tették nevezetessé, ma már vize gyógyító, fürdője európai rangot adott az egykori megyeszékhelynek. A Dunamedence találkozóhelye a gyógyvíz, ahol enyhülést találnak a betegséggel bajlódó emberek. Reméljük a városban felüdülést keresők a kiállítás megtekintésével olyan élményanyaghoz jutnak, amelyet szívesen megőriznek emlékezetükben. Úgy érzem, méltán szolgálja e kiállítás a Körös-vidék vízügyi történetének múltját, a Bodoky család tagjainak alkotó tevékenységét, országunk kultúráját és közművelődését — zárta megnyitóját dr. László Ferenc. A kiállítás, amelynek ünnepélyes megnyitója július 15-én volt, egész évben várja az érdeklődőket. Sz. L/. 149