Vízgazdálkodás, 1977 (17. évfolyam, 1-6. szám)

1977-08-01 / 4. szám

Az üdülés és gyógyulás új zarándokhelye Zalakaros község nevével az 1970-es években ismerkedett meg az ország lakossága. Ma már jelentős azoknak a külföldi turistáknak a száma is, akik tud­nak létezéséről. A 7. sz. fő közle­kedési úttól északra Galambok —Zalaapáti összekötő úton 6 km-re elhelyezkedő fürdő tette nevezetessé. A község kialakulását a hon­foglalásig vezeti vissza a törté­nelem, Karosa néven. IV. Béla idejében a jelenlegi Zsohár malom környékén föld­vár állt, amely a török időben pusztult el. A község fejlődése a Zala me­gyei településekhez hasonlóan alakult. A természeti adottságok miatt, a szőlő- és gyümölcster­melés, valamint az állattenyész­tés fejlődött ki. Az évszázadok során a termőföld nagysága ha­tározta meg a községben élő la­kosság számát. Az 1940-es években megkez­dődő olajfeltárás a zalai közsé­gek számára új körülményeket teremtett. A mezőgazdaság mel­lett az olajipar biztosította az ipari foglalkoztatás feltételeit. Fedett termálfürdő homlokzata esti fényben Zalakaros község is lényegében az olajiparnak köszönheti, hogy neve ismertté vált. 1962-ben olajkutatás során az úgynevezett zalakarosi „D6”-os számú kút lemélyítése után, a kútból 96 C°-os termálvíz tört fel. A 2300 m mélységből feltörő termálvíz nagy mennyiségben tartalmaz oldott ásványi anya­gokat. Az Országos Közegész­ségügyi Intézet által 1963-ban elvégzett vizsgálat szerint az alábbi összetételben: ZALAKAROS „D6” KÜT 1 liter vízben oldott alkotórészek ionokban kifejezett és mg-ban megadott mennyisége mg egyen­­érték Than-féle Megnevezés mg egyenérték % Kálium és nátrium (Na-ban) Na + 4 177,9 181,65 95,12 Ammonium NH4* 7,7 0,43 0,20 Kalcium Ca2+ 124,9 6,23 3,55 Magnézium Mg2 + 28,3 2,33 1,13 Vas Fe2 + 0,23 0,01 0,00 A kationok összege: 4 339,03 190,65 100,00 Klorid 5 282,0 148,78 78,02 Bromid Br-26,0 0,32 0,16 Jodid J~ 14,0 0,11 0,05 Fluorid F— 4,75 0,25 0,13 Szulfát SO2/,_ 45,2 0,94 0,49 Hidrogénkarbonát HCO:j 2 240,0 40,00 21,02 Szulfid S3“' 4,10 0,25 0,13 Az anionok összege: 7 816,05 190,65 100,00 Metaborsav HBO> 240,0 — — Metakovasav H>SiO;j 85,80 — — Szabad szénsav C02 181,0 — — MINDÖSSZESEN: 12 661,88 381,30 — A vizsgálat — a víz összeté­telére tekintettel — felvetette a víz gyógyászati hasznosításának lehetőségét. A szabadba kifolyó termálvíz hasznosítására 1963- ban a Zala megyei Tanács Vég­rehajtó Bizottsága határozatot hozott, amely szerint helyi strandfürdőt kell létesíteni, első­sorban a helyi igények kielégí­tésére. A fürdő létrehozása 340 m2-es medence és 800 fő számára al­kalmas öltöző építésével 1964- ben kezdődött el és 1965-ben nyitotta meg kapuit nyári idő­szakos üzemeléssel. A fürdő vendégforgalma igen gyorsan növekedett az évek so­rán, 1968-ban 83 ezerre növeke­dett a látogatók száma, közel tíz­szer annyian fordultak meg a 140

Next

/
Thumbnails
Contents