Vízgazdálkodás, 1977 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1977-02-01 / 1. szám
temen szerezte 1777-ben.). Az építészeti szakmában olyannyira otthon volt, hogy 1787-től 1793-ig Győrben rajztanárként működött és egy jeles könyvet írt a városi építészetről (4). Révai volt tehát az, aki Vedrest az építészet elemeibe bevezetve lehetővé tette, hogy tanítványa és ifjú barátja későbbi nagy építészeti terveit eléggé korán kialakíthassa magában. A reformeszmók hatására és ebben a neki nagyon is megfelelő környezetben Vedres eléggé korán ráeszmélt arra: mindenekelőtt jómódúvá kell tenni a széles magyar néprétegeket, mert hazánk csak így tudja felvenni a gazdasági versenyt a környező európai államokkal. Már 21 éves korában Szeged város hites geometrája. Nagy szó, mert ebben az időben csak 27—30 éves korukban szoktak eljutni a diplomáig a fiatal inzsellérek. De Vedresben hihetetlen szorgalom élt, és kitűnő szeme volt arra, hogy meglássa a tennivalókat, ö a faluszéli alsó népréteg helyzetéből látta az állapotokat. Atyja, Vedrics György, szűrszabó Szegeden, egyidőben céhmester is volt; megbecsült embernek kellett tehát lennie. Nem lehettek szegények, ha fiát a nagy tekintélyű piaristák iskolájába, majd a pesti egyetem Mérnöki Intézetébe járathatta. Állítólag Szeged—Felsővároson, valahol a város-szélen volt a házuk; ott, ahol még néhány évtizeddel ezelőtt is sok silány homokterület volt. Akkoriban ezek a homdkfoltok csak libalegelőnek voltak jók, s az ördögszekereket szabadon görgette maga előtt a szél. Bizonyára ebben az otthoni környezetben jött Vedres arra a gondolatra, hogy a „Sivány Homokság” megkötésének és hasznosításának tervével foglalkozzék. 1789-ben a Városi Tanács támogatásával erdősítési kísérletekbe kezdett, s alig másfél évtized alatt (1806) Csengette határát már virágzó gyümölcsös és szőlőkertek tarkították. Ezt a kis paradicsomot közel félmillió nyár-, fűz- és akácfából álló erdősávok védték. Nagyszerű eredményei ösztönzést adtak a kormánynak az erdősítési törvény megalkotására (1807), majd ezt követte a Selmecbányái akadémián a meglevő bányászati és kohászati Kar mellé az erdészeti Kar megszervezése. Mai szóval, azt mondhatnánk: Vedres István volt a magyarországi környezetvédelem megteremtője! Alig 40 éves, amikor a szőregi határ ármentesítésére és vízrendezésére javaslatot terjeszt a szegedi városi tanács elé. (Szőreg akkor még Szegedhez tartozott). Javaslatát nem fogadták el. Erre Vedres bérbe vette a várostól a kb. 4000 holdas szőreg—gyáli határt, lecsapolta azt védgátafckal ármentesítette, majd az így művelhetővé tett területen „Vedresháza” néven egész kis falut telepített, s ott — a szarvasi és keszthelyi tangazdaságok példájára — mintagazdaságot hozott létre. Mindezzel kb. 25 évvel megelőzte Széchenyit. A vedresházi mdntagazdaság sok tekintetben egyedülálló volt az országban. Vedres ezen a bérleten az elképzelhető legbelterjesebb gazdálkodást vezette be, len-, kender- és dohánytermeléssel foglalkozott. Az ipari növények mellett új gyümölcs- és szőlőfajtákat honosított meg, illetőleg — keresztezéssel — részben maga állította elő azokat. Vetőmagvak nemesítésével is kísérletezett. Állítólag ő volt a legelső, aki hazánkban — bár nem sok sikerrel — megpróbálkozott a gyapot nagybani termesztésiével. Ezen a kezdeményezésen egyébként Vay Miklós hatása érezhető. Valószínű, hogy a Vay— Batthyány-télé első hazai fonógyár számára óhajtott hazai gyapotot termelni (5). A gazdaság központját Szegeddel jó karban tartott út kötötte össze. Ezt is Vedres csináltatta; az út két szélére pedig eperfákat ültettetett. Az 1816. évi rendellenesen magas árvíz az egész mintagazdaságot elsöpörte, Vedres akaraterejét azonban nem törte meg. Hatalmas áldozatvállalással újból fel- és kiépítette azt, és haláláig tovább folytatta mezőgazdasági kísérleteit. Korszerű gabonatárolókat tervezett és épített. Foglalkozott a mezőgazdasági munka gépesítésének alapvető kérdéseivel is. Leveleiből tűnik ki, mennyi jó gondolat, ötlet és komoly terv foglalkoztatta ezt a nagyszerű tudóst, de Vedres István ugyanakkor többször annyi baj és előre nem látott elháríthatatlan nehézség állt újból, s újból az útjába. 1827 és 1829 között kelt leveleiben több ízben is ír arról, hogy sikerült egy helyben álló cséplőgépet („Tséplö Malmot") és egy saját erejéből mozgó cséplőgépet („Tséplö Mosztonyt”) szerkesztenie. Sőt a gabonatárolóihoz egy „Gabonaszárító mosztony” tervein is dolgozott. Túlzás nélkül mondhatjuk: Vedres 200 évvel megelőzte korát! Ennyit mindenesetre tudnunk kell Vedres Istvánról, mielőtt részleteiben áttekintenénk az Akadémia kézirattárában fennmaradt levelezését. De ugyanígy meg kell ismerkednünk — nagy vonásokban —• Pethe Ferenccel és Rumy Károllyal is, akik lényegesen irányító befolyással voltak Vedres nagyvonalú terveinek kiformálódására. 11
