Vízgazdálkodás, 1976 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1976-04-01 / 2. szám
lyet a vasút nem volt képes megmozdítani.. hangsúlyozta Bogdánfy az Alföldre irányuló, annak gazdasági felemelését szolgáló nyersanyag- és építőanyag-szállításra utalva. Az adott körülmények között pedig nem kevésbé fontos szempont volt a háborúból visszajött, leszerelt tömegek munkaerejének produktív hasznosítása, a munkaalkalmak és kereseti lehetőségek teremtése. Külön figyelmet és elemzést érdemlő része ennek a vízgazdasági politikának a „Mezőgazdasági Műszaki Szolgálat” megszervezése. Persze e hivatalok tevékenységét éppen olyan komplexen kell vizsgálni, mint ahogy maguk is végezték munkájukat. Pest megye műszaki biztosának, Czeglédy Endrének a visszaemlékezései szerint pl. a Szentendrei Duna-ág csatornázásánál az a szempont is felmerült, hogy így a főváros vízellátását a sziget víztároló-szűrő kavicsrétegének állandó táplálásával stabilizálni és hosszú időre biztosítani lehet. Ennek írásbeli nyomát, sajnos, nem sikerült megtalálni, de talán olyan gondolat ez, amely nemcsak a kutató történészek, hanem a gyakorlati szakemberek figyelmére is méltó ... Az öntözéses gazdálkodás és a tógazdálkodás kezdeteit illetően a köztudatban általában az 1930-as évek kezdeményezései asszociálódnak. Ez azonban helyesbítésre szorul. Az öntözésügynek már a század elején is voltak kiváló szakértői (pl. maga Bogdánfy) akik hatására már 1919-ben hivatalos programmá vált a rizsöntözés (!), a kertészeti öntözések fejlesztése és az a régi (azóta is újra és újra felfedezett, de még mindig kellően nem érvényesített) alapelv, hogy az öntözéses gazdaságnak — állattartó gazdaságnak kell lennie: rét- és legelőöntözéses vetésforgót beiktatva... Hogy pedig már az első somogyi szövetkezetek, mindjárt alakulásuk után, a birtokba vett földek mellett a birtokba vett vizek hasznosítását is megkezdték és halastavakat építettek (Buzsák) — az bizony, mint ma is követendő út és mint a paraszti gazdasági rátermettség jellemző példája, nagyobb propagandát érdemelt volna ... (A példa azonnali követőkre talált Érden, Tárnokon, Perkátapusztán stb.) A közművesítés — a vízellátás-csatornázás, szennyvíztisztítás — kérdése, ahogy akkor mondták a „közegészségügyi mérnöki feladatok” ellátásának programja — ugyancsak külön figyelmet érdemel. Most csak azt említenénk meg, hogy az akkor már üdülőövezetnék tekintett — és a nép tulajdonává tett — Balaton mentén az addig létezett siófoki és földvári vízművek után, ekkor tűzték napirendre a két másik legnagyobb település és legforgalmasabb üdülőhely: Keszthely és Balatonfüred közműves vízellátásának megoldását is. Csak újabban kezdjük megismerni, helyi, szolnoki kutatók eredményei nyomán, a vízügyi szolgálat 1919. évi árvízvédelmi tevékenységét is. Ennek súlypontja — az árhullám és az intervenció szerencsétlen találkozása folytán — a hadműveleti területté vált Közép-Tiszavidék illetve Szolnok térsége volt. Mivel a román intervenciósok éppen az árhullám — egy rendkívüli árvíz — tetőzésékor összpontosították leghevesebb támadásaikat Szolnok térségére, a vízügyi szolgálat árvédelmi szerveinek és a Vörös Hadseregnek egyidőben és egyformán kellett megküzdenie az elemekkel és az ellenséggel. A csodával határos, hogy a hadászati védvonallá alakított gátakat — kevés kivétellel — sikerült az árvízzel szemben megvédeni. A felvillantott néhány mozzanat is meggyőzően tanúsítja, hogy a Tanácsköztársaság idején egy új vízügyi szemlélet kialakulásának lehetünk tanúi. Ez azt mutatja, hogy a kor legjobb szakembereinek ebben a vonatkozásban is igaza volt: egyéb természeti és gazdasági értékeinkhez hasonlóan a vízvagyonnak az egész nép érdekében való hasznosításában is, nem a lehetőségek és feladatok fel nem ismerése, nem a technikai felkészületlenség, hanem egy önmagát túlélt, idejét múlta társadalmi-gazdasági rend fékező, bénító hatása volt a legfőbb akadály. Az akadályok elhárításával, a lehetőségek biztosításával megkezdődött a tervszerű vízgazdálkodás megszervezése is. Sajnálatos, hogy az 1919-es gazdasági-műszaki tervezés és szervezés feltáratlansága miatt eddig alig hasznosíthattuk a Tanácsköztársaság ez irányú tapasztalatait. Károlyi Zsigmontl LÉGIFÉNYKÉPEZÉS ALKALMAZÁSA Az Akadémiai Kiadó a közelmúltban jelentette meg Mike Zsuzsa „Légifénykép-interpretálás és a természeti erőforrások feltárása” című könyvét. A könyv ismerteti és összefoglalja mindazt, ami a légifényképezés és légifelmérés területén ma a világszínvonalat képviseli. Ismertet olyan technikai berendezéseket és eljárásokat is, amelyekkel az infravörös sugárzás és a mikrohullámok alkalmazásával akár éjszakai felvételekkel, például a vízszennyezés felderítésénél, vagy jégtorlaszok képződésével kapcsolatban az eddigi módszereknél jóval szélesebb körű információk nyerhetők. A szerző gazdag külföldi és a teljes hazai szakirodalmat feldolgozta és tanulmányában igen sok helyen utal a légifényképezés hazai — különösen vízügyi célú alkalmazására. A tanulmányból megismerhetjük: — a bonyolultabb térképészeti mérőkamerák alkalmazását és azt, hogy egyre terjed a kézi kamerák alkalmazása is; — hogy a vízgazdálkodásban különösen kedvezően alkalmazhatók az infravörös érzékelő berendezések és az infravörös tartományra érzékenyített filmek; — a légifényképek sokoldalú kiértékelési lehetőségét a hidrogeológia, ár- és belvízvédelem, folyó- és tószabályozás, a víz kémiai, biológiai állapotának, szennyezettségének meghatározása vonatkozásában. A légifényképezésnek, ennek a fejlett és gazdaságos módszernek alkalmazására különösen a vízügyi szolgálatnak vannak meg a feltételei és lehetőségei. A vízminőség-védelem területén már folyamatban van az eljárás gyakorlati hasznosítása. Az OVH-VIKÖZ Vízminőségi Felügyelete által összefogott munka alapján az infraérzékeny filmanyagok kipróbálásával és értékelésével újabb eredmények várhatók. Simonfai 62
