Vízgazdálkodás, 1976 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1976-12-01 / 6. szám

Bécsbe siet. A császár, Lengyelország, Velence és XI. Ince pápa megújítják szövetségüket a török ellen, s az egyesített seregek 1685-ben Buda alá érkeznek. Marsigli is itt van, tériképeit, tüzérségi számításait rendre felhasználják. Az ostrom kezdeti lendülete azonban megtörik, a fővezérek összevesznek, Lotharingia hercege és a bajor választófejedelem nézeteltérései akadályozzák a sikeres hadműveleteket. Marsigli megbetegszik, Bécsben ápolják, de mire megkezdődik az utolsó nagy küzdelem, újra Budán van. Abdurrahman pasa végül feladja a várat, jóllehet minden romokban hever, minden lángokban áll.

Marsigli az első roham után már nem a harcra, hanem a mentésre gondol. Az üszíkök közül, az égő mecsetekből, zsinagógákból értékes kéziratokat ment ki, majd a királyi palotába siet, ahol 10 ládát foglal le. Nem kér más — Bolognába hazaküldendő — hadizsákmányt, csak ezt, igaz, akkor még nem tudja: a cserzetten borjúbőrrel bevont ládák öt Corvinát is rejtenek.

A következő év ugyancsak mozgalmasan telik. Siklós várának ostroma után hidat épít a Dráván, majd Egerbe küldik, hogy a török vár parancsnokával a békés feladásról, illetve a védők szabad elvonulásáról tárgyaljon. 1688-ban Rómában, XI Incénél jár követségben, majd onnan visszatérve Nándofehérvár alá vezénylik. A lotharingiai herceg betegsége miatt rövid időre ő és Caraffa látja el a főparancsnoki tisztet. Ha szabad ideje adódik, azonnal jegyzeteit rendezi, ír, meteorológiai és csillagászati megfigyeléseket folytat. Minden útjába akadó várat lerajzol, s a Duna partjait tanulmányozva rábukkan Traianus dunai hídjának helyére, a Vaskapunál. Dio Cassius ugyanis tévedett, amikor történeti írásában a híd helyét megjelölte, s ezzel másfél évezredre félrevezette a Dáciát meghódító császár tetteinek kutatóit.

Forrásmunka Vásárhelyi Pálnak

Marsigli az, aki felfedezi Nagy Constantinus hídját is, s nemcsak leírja, de le is rajzolja az ószőnyi (Brigetio), az óbudai (Aquincum) és a dunapentelei (Intercisa) castrumokat. Elsőként jelöli meg a Magyarországon átvezető római utat, mint ahogy ő ad hírt először az alföldi kénes forrásokról is, kiegészítve e leírást Buda fürdőivel.

De ezzel közel sem érnek még véget Marsigli érdemei. 1692-ben William Huxley angol békeközvetítő követtel újra Konstantinápolyban jár, s az út nagy részét a Dunán teszi meg. Ekkor jut arra a gondolatra, hogy nagy haszna lenne a Dunát és a Tiszát csatornával összekötni. És Marsigli az, aki először figyel fel a Csörsz-árokra, mint ahogy nevéhez fűződik Felső-Magyarország ásványbányáinak részletes, rajzokkal kiegészített leírása is.

Érdeklődése nem ismer határt. Székelyföldön járva talál egy fatáblát, gondosan lemásolja a rajta levő jeleket, amelyekről ma már tudjuk: az ősi rovásírás első és máig egyetlen hiteles emlékei.

Bármihez nyúlt, úttörő érdemeket szerzett.

Igazi szerelme mégis a Duna maradt. Elődeivel és kortársaival ellentétben a folyam eredetét nem Szászországban, hanem a Fekete-erdőben kereste, s ha a folyóról írt, nem feledkezett meg a partjain élő halászokról, parasztdkról sem.

A Dunáról szóló hatkötetes mű minden vonatkozásban páratlan a maga nemében. Akik áttanulmányozták, joggal tartották Marsiglit az alkaloid-kémia megteremtőjének, a halbiológia megalkotójának, a magyarországi meteorológia, térképészet és a tudományos római archeológia úttörőjének.

Az első kötet a Duna és a Jantra közötti területet írja le, s számos értékes hidrográfiai és hidrogeológiai megfigyelést rögzít. Foglalkozik a magyar nyelvvel, leírja a rácokat, a horvátokat, Oláhföld és Moldva lakosságát, házépítési gyakorlatukat. A magyar parasztról egyebek között ezt mondja: nem nézi le az idegent, de a császári tábornoki ruha iránt közömbös. Hosszan foglalkozik a Csallóközzel, fontolgatja a mocsár lecsapolásának lehetőségeit.

A második kötet tartalmazza a római kori régiségeket. A Duna menti limes-kutatás első módszeres kísérletét üdvözölhetjük e fejezetben. A harmadik kötet ismét a Dunával foglalkozik. Medervizsgálati eredményei meglepően korszerűek. Hosszan ír az Alföld humuszos és szikes területeiről. Vízszabályozási elképzeléseit később Széchenyi és Vásárhelyi Pál is felhasználja. A negyedik könyv foglalkozik a Duna állatvilágával, a halak anatómiájával. Valóságos szótárt ír: latinul, németül, törökül, magyarul és szerbül közli a halak nevét. Az ötödik kötet hasonló szerkesztéssel, a madarakról szól. Tanulmányozza őket a boncasztalon, fészeképítés közben és megfigyeléseit a rajzok sorával egészíti ki.

A hatodik könyv vegyes traktátusokat tartalmaz. Egyebek között itt cáfolja meg a Duna eredetéről akkor még általánosan telfogadott hiedelmet, miszerint a folyam Schingenben, a Füssenberg család várában ered. Leír és lerajzol 310 Magyarországon található növényt, számos rovart és részletesen elmeséli, hogyan zajlott le 1688. augusztus 20-án a tiszavirágzás.

Danubius Pannonico-Mysicus

A századforduló előtti esztendő újabb sikert hoz a számára, részt vesz a karlócai béke diplomáciai tárgyalásain. Török nyelvtudása kulcsszerephez juttatja. Amikor a császár, Lengyelország, Oroszország, Velence követe és a nándorfehérvári pasa nem tudnak megegyezni, ki lépjen be először a békeokmány aláírásának helyszínéül szolgáló sátorba, Marsigli eredeti ötlettel segít a kényes helyzeten: öt ajtót vágat a ponyván, s így az országuk presztízsét védő diplomaták egyszerre tehetik meg az első lépést.

Karlócáról hazafelé tart, ám Boszniában meglátogatja hajdani megmentéit, akiket nagy nyomorban talál. Ezer juhot ad nékik, s újra kifizeti a régi-régi váltságdíj összegét. De még ezen az úton sem pihen: gombákról, moszatokról, fagyöngyökről készít jegyzeteket, s ír tanulmányt.

197