Vízgazdálkodás, 1976 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1976-08-01 / 4. szám

A Kisújszállási Öntözőfürt korszerű nyomásközpontja

kerülő természet- és környezetvédelmi feladatok megoldásában is segítséget nyújt.

Az öntözés, illetve a víztározás-vízkészletgazdálkodás fejlesztése mellett a legnagyobb, bár szintén erősen változó ütemű, előrehaladás, mint országosan a Közép-Tiszavidéken is a közműves ivóvízellátás elmaradottságának felszámolása terén tapasztalható.

A vízellátás fejlesztése — a vízbeszerzés kedvező lehetőségei alapján — különösen Szolnok fejlődésében, „urbanizálódásában” vált nagyhatású tényezővé: a lakosság közműves vízellátásának javítása mellett a kibontakozó iparosodásnak is nélkülözhetetlen alapja. (A kedvező természeti adottságok rövidesen hasonlóképpen érezhetővé válnak a csatornázás fejlődése terén is.)

Az egykor népes és jelentős jász-kun városok (Jászberény, Karcag, Kisújszállás, Törökszentmiklós stb.) amelyek olykor méretüket és gazdasági szerepüket tekintve Szolnokkal vetekedtek, nem rendelkeznek hasonló vízbeszerzési lehetőségekkel. Ez az alapvető oka annak, hogy fejlődésük megállt. A mélységbeli vizekre épülő vízmüvek termelésének korlátái egyben városiasodásuk, ipari fejlődésük korlátái is. Sürgető és „hátrányos helyzetük'’ javítása végett létfontosságú tehát számukra a Középtiszai Regionális Vízellátási Rendszer megteremtése, mely a terület jövője szempontjából hasonló jelentőségű és jellegű alaplétesítmény lesz, mint a Kiskörei Vízlépcső és Tározó.

Ma már ugyanis ezek az egykori „mezővárosok” — egyébként első szövetkezeti városaink — sem nélkülözhetik az ipar bizonyos ágait: főleg a helyi termékeket feldolgozó mezőgazdasági és élelmiszeriparokat, de a járműjavító ipart és a könnyűipar egyes ágait sem.

Az elmúlt harminc év vízügyi fejlődésének vizsgálata is megerősíti azt a felismerést, hogy a szocializmus építésének első szakasza (vagyis az első ipari forradalom útját tervszerűen és gyorsított ütemben megjáró szocialista iparosítás) — nálunk is egy félreismerhetetlenül új szakaszba nőtt át, egy új szakasznak kezdi átadni a helyét, amelyet a második ipari forradalom (a tudományos műszaki forradalom) és az urbanizáció világméretű folyamata jellemez és határoz meg — e folyamat új problémáival, feladataival és ezek minden következményével együtt. És ez a folyamat a nemrég még elmaradottnak tekintett Közép-Tisza-<vidéket sem kerülte el. Tehát a kialakuló új helyzet új követelményeivel, többek között az addig megtett út tapasztalatainak az új feladatok fényében való számbavételével, ki- (vagy esetleg át-) értékelésének szükségességével nekünk is szembe kell néznünk.

Ebben pedig jelentős helyet foglal el a vízgazdálkodásvízminőség^védelem problémaköre is, amely részben közvetlenül, részben közvetve (pl. a környezetvédelem kérdésein keresztül) a területfejlesztés kérdéskörének egészét érinti. (Az ehhez a kérdésfeltevéshez való hozzájárulás is monográfiánk egyik célja volt, reméljük nem hatástalanul.)

Mindenesetre szerencsének mondható, hogy a Közép- Tisza-ividék területi fejlesztésének kérdése napjainkban került napirendre, amikor — talán — már elegendő tapasztalattal rendelkezünk a fejlődés veszélyeit és buktatóit illetően — azok elkerüléséhez. Így ezúttal nem a magunk kárán kell okulnunk, hanem mások tapasztalataiból is tanulhatunk.

Ügy véljük azonban, hogy a vízgazdálkodás-vízminőségvédelem, de a területfejlesztés általános feladatai sem oldhatók meg kellő körültekintéssel és tudományos megalapozottsággal a vázolt tájréndszer-változások történelmi (-ökológiai) folyamatának még teljesebb feltárása, tanulságainak figyelembevétele nélkül.

Történeti elemzésünk alapján is megállapítható, hogy a vízgazdálkodás és területfejlesztés terve — a Kiskörei Vízlépcső öntözőrendszereire, illetve a Tiszavölgy Vízellátási Rendszerére (TVR) támaszkodva — a legcélszerűbben állapította meg a fejlesztés elveit és célkitűzéseit. Az azonban aligha vitatható, hogy a részfeladatok optimális meghatározásában és gyakorlati megoldásában, az ósszefüggések-kölcsönhatások teljesebb megismerésében és hasznosításában — még sok, nemcsak kiaknázatlan, de eddig nem is sejtett lehetőséget rejt, tapasztalatot kínál és felbecsülhetetlen segítséget nyújthat az „ártéri gazdálkodás ->■ szárazgazdálkodás öntözéses gazdálkodás” ökoszisztémaváltásának megkezdett elemzése, a vízügyi fejlődés dialektikájának további kutatása, elmélyültebb és teljesebb feltárása.

P. Károlyi Zsigmond

JEGYZET ÉS IRODALOM:

Minden kommunikáció alapvető problémája a konkrét és az absztrakt helyes aránya, főleg a konkrét tények ismerete (pl. a „befogadók” előző információi) és a szükségszerűen absztrakt új információk közötti viszony. Különösen áll ez a történeti megismerésre, illetve bemutatásra, hiszen a valóság konkrét gazdagságát nem tudja felidézni a mögöttük húzódó összefüggések szükségszerűen leegyszerűsítő (absztrakt — mert fogalmi) vázolása. Ezért kell itt monográfiánk adatanyaga mellett, nemcsak a tények, hanem az alapfogalmak rögzítése érdekében is legalább két lényeges munkára utalnunk, mint elvi előzményre :

1. Andrásfalvy Bertalan: A Sárköz és a környező Duna menti területek ősi ártéri gazdálkodása és vízhasználatai a szabályozás előtt. Bp. VIZDOK, 1973. 74 p., ill. Bibliogr. (Vízügyi történeti füzetek 9.)

2. Jócsik Lajos: Környezetünk védelmében. Hazai feladatok és nemzetközi együttműködés. Bp. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1976. 344. p., ill. Bibliogr. 329— 344. p.

3. Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tisza-vidék vízügyi múltja. — I. Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895—1846). Bp. 1975. 117 p. ill. Bibliogr. — II. A rendszeres szabályozások kora (1846—1944). Bp. 1975. 134 p. ill. Bibliogr. — LI. A vízgazdálkodás eredményei (1945—1975) (Előkészületben.)

128