Vízgazdálkodás, 1974 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1974-02-01 / 1. szám
a folyók, tavak medrébe. Olyan területen is kialakul a belvízveszély, ahol korábban nem is ismerték és a lekopaszított táj körüli vízgyűjtők alkalmatlanná válnak a csapadék évezredek során kialakult ütemű levezetésére. Minél rövidebb időn belül zúdul le adott ország csapadékmennyisége és rohan át az ország területén, annál kisebb mennyisége hasznosítható. Számításba kell venni, hogy a vízfelhasználás különösen a mezőgazdaságban és a háztartásokban nem egyenletesen oszlik meg az egész év során. A tárolók építésén kívül minden egyéb műszaki intézkedést meg kell tenni a csapadékvíz átfolyási idejének késleltetésére, az ország területén képződő csapadékmennyiség optimális hasznosítására. Kétségtelen, hogy a modern technika és a vízkémia a vízkészlet hasznosításában nagyon sokat segíthet a társadalomnak és jóllehet a természet víztartaléka volumenében nem növelhető, kezelése, hasznosítása több ízben való felhasználása révén — egy cikluson belüli — gazdasági és szociális értéke jelentősen növelhető. Nem vitás azonban, hogy ennek a gyakorlatnak is meg vannak a maga — pillanatnyilag még nem kellő alapossággal megismert — határai, ezenfelül azonban a vízkezelés és szállítás lehetőségeit is gazdasági tényezők határozzák meg. Arra kell gondolnunk, hogy a tengervíz szállítása a parti országokban szinte kizárólag a lepárlás költségeiben jelentkezik. Más a helyzet a kontinensnek a tengertől több ezer kilométerre fekvő országaiban, ahova a sótlanított vizet igen költséges interkontinentális vezetékrendszeren át kell szállítani. A parti országok tehát e szempontból lényegesen előnyösebb helyzetet élveznek, amelynek jelentősége a víz termelési költségének világszerte ismert rohamos emelkedésével egyre nagyobb súllyal esik a latba. Ezekben az országokban mind az ipar, mind a mezőgazdaság lényegesen olcsóbb vízzel dolgozik majd és természetes, hogy a lakosság háztartási vízszükséglete is kedvezőbb egységáron lesz kielégíthető. Ennek jelentőségét növeli egyrészt, hogy az ipari és mezőgazdasági késztermék árában egyre nagyobb hányadot képvisel a víz, másrészt, hogy a modern metropólisok lakossága időegységenként 50—100, sőt kétszázszor több vizet fogyaszt fejenként, mint a múlt század városlakója vagy akár egyazon országban is a mai falulakó, habár ez a szám ma már szintén erősen mozgásba lendült, főként a falun erősen terjedő közműves vízellátás következményeként. Akár az ipar, a mezőgazdaság, akár a lakosság nézőszögéből vizsgáljuk, mind nagyobb ellentmondásokba kell ütköznünk. Amilyen mértékben a jólét növekszik, olyan mértékben növekszik a nyersanyagokkal együtt a vízszükséglet és szükségszerűen növekszik a minden halmazállapotú szenny- és hulladékképződés. Minél nagyobb a jólét, annál hamarabb kimerülnek a Föld nyersanyagbázisai. Minél okszerűbben kihasználjuk a víztartalék megújulásának egy-egy ciklusában hozzáférhető vízkontingeseket (tárolás, kezelés, tisztítás stb.), tehát minél tovább késleltetjük a visszajutását a természetes körfolyamatba, annál később kapjuk vissza. Ezekből a részben áthidalhatatlan ellentmodásokból tehát azt az egyetlen helyes következtetést kell levonnunk, hogy a Föld eltartó kapacitását a legmesszebbmenő alapossággal kell végre vizsgálat alá vonnunk és csupán ennek feltárása után szabad arról döntenünk, mekkora létszámú embert és egyéb élőlényt szabad a Földre bocsátanunk. A növekvő gazdagság, a növekvő jólét azt a követelményt hárítja az emberiség egészére, hogy egyre többet szánjon olyan berendezések építésére, amelyeknek üzemben tartásáról az államnak kell gondoskodnia: miután a költségek a magánerő lehetőségeit általában világszerte meghaladják. Mindez az emberiség egész szemléletében ennek megfelelően az államok, világrészek irányításában, röviden, az egész világpolitikában alapvető változást követel. Ha valamelyik politikai pártot e következtetések levonásában vallási vagy egyéb szemléleleti okok gátolják, annak mihamarabb le kell vonnia a szükséges tanulságokat és félre kell államuk. Ha nem így járnak el, a közvélemény ítélkezik fölöttük. A környezet hatékony védelme a nyakló nélküli szaporodás hatásaitól, a korlátlan gazdasági terjeszkedés következményeitől egyetlen pillanatra sem különválasztható. Amiként ezek az alapvető összetevők a komplex szemlélet szerint vizsgálhatók, a jogszabályok, technikai módszerek is csak egy komplex és legalább földrészekre kiterjedő szemléleti mód alapján választhatók meg kellő eredményességgel. Egyszerű sor: vajon mit ér, ha a következő két-három év során a mai 1 milliónyi lélekszámú városra tervezett szennyvíztisztító berendezést megépítjük és a város lakosainak száma — bármi oknál fogva — az építési idő alatt 1,5 millióra vagy éppen 2 millióra gyarapszik. (Az utóbbi időben volt és nyilván a jövőben is számolhatunk ilyen extrémnövekedési tendenciákkal.) Vajon elég hatékony e, hogy Magyarország költséges intézkedésekkel óvja a Duna vizének tisztaságát, ha Németország, Ausztria és Csehszlovákia egyidejűleg nem tesz azonos hatású intézkedéseket a folyam felsőbb szakaszainak védelmére. Ugyanezt mondhatjuk a Bodeni-tóra, a Rajnára, a Genfi-tóra, sőt előbb-utóbb a bel- és világtengerek egyegy hatalmas térségére, amelyeknek védelme, tisztán tartása a biológiai egyensúly fenntartása az egész Föld, sőt az egész emberiség közös sorskérdése. (Lásd, a Földközi- és a Keleti-tengert.) Végül pedig: aligha volna értelme a vizek tisztántartására irányuló technikai és pénzügyi erőfeszítések tömkelegének, ha a biológiai robbanás eredményeként holnap minden intézkedés csődöt mondhatna. Márpedig, ha a biológiai pokolgép ártalmatlanításában nem tudunk rendet, stabilitást, sőt minden eddigi intézkedéssel szemben passzív mérleget elérni, az emberiség saját példátlan arányú világtajgetoszát készíti elő, amelynek pusztító ereje elől nincs menekvés. Az emberiségnek, a politikai vezetőknek meg kell találniuk a módját, hogy a jogalkotásban, törvénykezésben, a gazdasági és társadalmi élet egész területén a környezetvédelmi szemléletnek kell elsőbbséget kapnia. Vonatkozik ez az energiagazdálkodás, a fogyasztási javak, az anyaggazdálkodás, de nem kevésbé a forgalmi apparátus (közlekedés) egész területére stb. Az emberiség elérkezett fejlődésének olyan fokára, amely stádiumban a Föld minden kincsét már saját szolgálatába állíthatta. A fejlődésben azonban számos veszedelmes kísérő jelenség is mutatkozik, amely szerint a társadalomban erők szabadulnak el, amelyek nyomán egyre inkább látnunk kell, hogy az ember elveszti uralmát a fejlődés ütemének szabályozása fölött. Az a gazdaság, amely évmilliók során az ember és a természet kölcsönhatása jegyében bontakozott ki, egyre inkább 39
