Vízgazdálkodás, 1974 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1974-12-01 / 6. szám
jón. Én a népekhez nyitom az utat, hogy a régi Tomiból Bécsig hajózhasson a kereskedő vagy utazó idegen! A folyam a népek áldása, a természet legszebb ajándéka az emberiségre nézve. KRASSOWITZ (lenézéssel): ön rajongó. A folyó egy megnyitott hadiút, amelyen az ellenség könnyűszerrel hátunkban teremhet. És a török... VÁSÁRHELYI: Az agg eb csak félve csahol. Szulejmán rettegett hadait magával és magába temette Magyarország Mi csak a békességre építhetünk jövőt, ök még inkább, mint magunk. De hazánk új felvirágoztatása, e nagyszerű alkotások megszületése lesz. LIPOVETZKI: Ügy érti hajózási biztos úr, hogy a birodalom? VÁSÁRHELYI: Folyamunk egy! A víz ered, árad, áldást és átkot egyképpen hoz, ha nem zabolázzák. Közakarat kell, hogy pusztítása terméssé változzék. A népek közakarata teremtheti ezt meg. Itt nem elég egyetlen ország erejének feszítése, a parton élők közös munkájára lesz szükség. Én egyszerre vagyok Bécs, Buda, Nándorfehérvár, tehát a népek munkása, hiszen a folyam közügy. KRASSOWITZ (jelentőségteljesen): ön képes hát akár a törökkel egyezkedni e szabályozás ügyéért? VÁSÁRHELYI: Képes vagyok. Mint mondám, adózok a részeges lator pasának, akinek gondolatai hitványabbak mintsem felfoghatná, hogy miért ez erőfeszítés! A távolokban mindez, őt is szolgálja. LIPOVETZKI: Különös beszédek ezek hajóbiztos úr! KRASSOWITZ (haraggal): Különös és veszedelmes tanok. VÁSÁRHELYI (megdöbben): Önök félreértenek. LIPOVETZKI: Sőt, inkább nagyon is értjük. KRASSOWITZ: A rebelliókban híres magyar, nem restellt olykor törökkel cimborálni. (dühvei) KAPITÁNY (közbevág): Ez őrültség és rosszindulat együtt ezredes! (zavarba jön) azaz főindzsellér úr! LIPOVETZKI: A katona éber szemmel őrködjön, védje a rábízottakat, ne avatkozzon avatatlanul tudomány és alkotás vitájába! VÁSÁRHELYI: Én sokat köszönhetek a kapitánynak, vitáink ellenére is KRASSOWITZ: Áh! Szóval Önök is vitáznak? (Gúnyosan.) Ugyan mily eszmék forognak itt e határon Önök körében vitaként? VÁSÁRHELYI: Nevetséges gyanú. Kérem a katonák segélyét munkámhoz, a kapitány alig teljesítheti. De már értem a szelek fúvását, melyről az Űr Jézus azt mondja: Zúgását hallod, de nem tudod honnét jő. Önök nem pénzt, nem segélyt, nem biztatást hoztak, de gyanakvást! Irataimba beletúrtak, hajlékom csaknem feldúlták, önszorgalomból talán? LIPOVETZKI: De biztos úr! Ez veszedelmes határőrvidék. VÁSÁRHELYI: Ahol Önöknek nincs félni és félteni valójuk. De Önök a múlt árnyait is felidézik, hogy reszkethessenek. KRASSOWITZ: Hajózási biztos úr, ön bizalmat kapott a Helytartótanácstól... VÁSÁRHELYI (közbevág): Bizalmat és munkát, de pénzt alig. Betegséget és gyanúsítást, de elismerést soha! TÖREK: Jó uram, ne indulj fel! Garázda vendégnek még a kunyhóból is kiteszik a szűrét. LIPOVETZKI: Micsoda paraszti sértés. TÖREK: Sérteni mifelénk karddal, vagy fokossal szóktcik KRASSOWITZ: Ez fenyegetés. TÖREK: Űtbaigazítás, amely arról világosítja fel úri személyüket, hogy befellegzett! LIPOVETZKI: De ez skandalum. TÖREK: Skandáljon csak odakint tovább. KRASSOWITZ (mint, aki nem érti): Én magyarázatot kérek. VÁSÁRHELYI (keserűen): Én védelmet kérhetnék. De bizonnyal a török ágyúknak kevesebb az ártalma, mint a magasról jöttéké. A pasa aggodalmát elcsitítja a pezsgő-bor, az Önök gonosz indulatát, melyet szívükben hordoznak hazám iránt, nem palástolja az alakoskodás. Isten hírével urak! Cirkalmazzák jelentősöket minél ártóbbra! Csak fullánkosan urak! Önöknek hisznek. A följelentő itt a megbecsült, nem aki fárad, tűr és alkot a népéért. KRASSOWITZ: De uraim. És ön kapitány... KAPITÁNY (gúnyosan): Jelentse főindzsellér ezredes uram, nem méltó a határőr védelmére a magyar nemes kapitány. Cselekben, fortélyokban, asztalfiókok feszegetésében nem jártas, örömmel várom váltásomat. KRASSOWITZ (dühösen): Herr Lipovetzki... Az ön fércműve. (Kirohan.) LIPOVETZKI (utána): Pardon pardon, jó uram, herr Krassowitz, herr ... VÁSÁRHELYI: Ezért kínlódék, ez hát a jutalom? Ingyenélő kémeknek rút hada tapos sarkunkba, hogy szívvel és ésszel árthasson! Haza és emberiség, folyam és természet mind csekély, mind talmi, csak a szent birodalom, mely a török ágyúk fojtásának pukkanásaiba is beleremeg! (Leverten.) Fogy az erőm. Mintha a víz sodra vinné tova belőlem az elszánást, akaratot. Vérszívók milliója nemesb e kémkedő, leselkedő, jelentgető szalon nadályoknál. Emez az életéért csíp, mar, harap, e hitványak megszokásból teszik ugyanezt. Egyik oktalan, emennek elméje éppen erre formált és csiszolt. Űtiruhákba rejtőzött mívelt katonák, kik mérnöknek födve nem tudják melyik a folyam jobb és bal partja, de mint alkalmas zsivány, zárat törnek a tudományra szomjas elme csillapítására. (Fölkiált.) Alkotó ész! Hát erre is föltámadtál?! Cselekvés és rombolás, mindig együttjárói az emberi történetnek? Itt, ma, hol az ember kapunyitása a természet erői fölött a győzedelmet hirdetik... Igen a vad erő megfékezhető, az országokat sújtó ár megszelídülhet, csak az ember lesz vadabb, ártásban jártasabb. TÖREK: Csöndesedj uram, a világ rendjén magad nem fordíthatsz. KAPITÁNY (szomorúan): Ezt a kardot beszennyezték. A becstelenség rozsdája örökre belemaródott. Hajózási biztos úr, míg itt lát segélem önt, úgy hiszem nem soká. E dicsőséget kívánó pálya helyett, hazatérek a földhöz, mely nem csalja meg az embert. Munkáért kenyérrel fizet. De jól igyekezzék, a határőrvidék új kapitánya még dereglyést sem bocsát az ön támogatására. (Kimegy.) (Folytatása következik) 240
