Vízgazdálkodás, 1973 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1973-04-01 / 2. szám
LECHNER LAJOS — a hazai városrendezés, vízellátás és csatornázás úttörője (1833—1897) Budapest centenáriumával kapcsolatos kutatások és megemlékezések fővárosunk történetének számos kevéssé ismert, vagy feledésbe merült mozzanatára, fejlesztésének nem egy kimagasló alakjára hívták fel a figyelmet. Ezek közé tartozik a városrendezés hazai úttörője, a múlt század második felének egyik legkiválóbb magyar mérnöke és vízimérnöke — Lechner Lajos is. Korának egyik legjelentősebb és legmegbecsültebb műszaki alkotója, s az utána következő nemzedékek mégis csaknem megfeledkeztek róla. Jelentősége csak az újabb fejlődés: a mai mérnöki és építészeti törekvések és feladatok fényében válik igazán világossá. Érdemeit: a modern városrendezés és ezen belül a közművesítés — a vízellátás és csatornázás — terén végzett úttörő munkájának értékét, egyrészt a vízgazdálkodási feladatok súlyponteltolódása — a vízellátás, csatornázás és környezetvédelem előtérbe kerülése — másrészt ko?unk új építészeti szemlélete: nagy településkomplexumok, területek tervezésének és rendezésének feladatai alapján mérhetjük le. Emlékének elhalványulása annál is érthetetlenebb, mert rokonszenves, a haladás és az új feladatok iránt fogékony egyénisége, eredményekben gazdag pályája emberileg is korának egyik legérdekesebb alakjává tették. 1833. febr. 8-án — 140 éve — született Budán, mérnök családból. Apja L. József (1791—1846) az állami vízügyi műszaki igazgatás megbecsült munkatársa ebben az időben a Vízügyi és Építészeti Főigazgatóság budai központjában dolgozott. Mint építési igazgató elsősorban a pesti Duna-szakasz szabályozásával kapcsolatos véleménye révén vált emlékezetessé: az 1938. évi jeges árvíz tanulságai alapján a Soroksári Duna-ág elzárásának egyik legkövetkezetesebb sürgetője volt. Idősebb fia L. Gyula (1816—1881) ugyancsak mérnök volt. Lechner Lajos 1849-ben fiatal kora ellenére is honvédnek állott, s Világosnál tette le a fegyvert. Tanulmányait apjához és bátyjához hasonlóan, a pesti Mérnöki Intézetben (Institutum Geometricum) végezte, s őket követte a vízügyi igazgatás központjában vállalt szolgálatban is. Hivatali vezetői Reitter Ferenc és Mihalik János voltak. 1865-ben került külső szolgálatra, amikor is az Ondava, Tapoly és a Felső-Bodrog szabályozásával bízták meg. 1870-ben — a kiegyezés után gyors fejlődésnek indult Buda és Pest problémáinak felmerülésével — új feladatot kapott: hosszabb nyugat-európai útra küldték a városrendezés-közművesítés kérdéseinek tanulmányozására. A tanulmányút rendkívül eredményesnek bizonyult, s Lechner tapasztalatokban gazdagon tért haza: a szakkörök nem kis meglepetésére 1871- ben ő nyerte el — a II. díjas Feszi Frigyes és számos külföldi pályázó előtt — a Fővárosi Közmunkák Tanácsának „Budapest általános szabályozására”, vagyis városrendezési és fejlesztési terveinek kidolgozására kiírt nemzetközi pályázat 10 000 forintos (20 000 frankos) I. díját. A Közmunkatanács lényegében az ő terve alapján — természetesen tekintetbe véve az egyéb terveket is — dolgoztatta ki 1872/1873-ban, az ekkor egyesített Budapest főváros rendezésének és fejlesztésének „végleges tervét’’, mely több, mint egy évszázadra megszabta fővárosunk fejlesztésének kereteit és amely révén — egy korabeli méltatás szavait idézve — „Budapest mint az országnak fővárosa... a kormány székhelye, mint a szellemi ... erők központja, állásához méltó jelleget nyert; az iparnak, kereskedelemnek és forgalomnak nyújtott kedvezményekkel és könnyítésekkel (vagyis lehetőségekkel) pedig világvárossá emelkedhetett.” (Edvi-Illés Aladár). A terv időtállóságára mi sem jellemzőbb, mint hogy fővárosunknak nemcsak mai, hanem jövőbeli vázát is ez alkotja: az egykori Belvárost ill. Óvárost körülölelő Kis-körúttal, a Nagy-körúttal és a Hungária-körúttal, a város középpontjából minden irányban kiinduló sugárutakkal: mint a Váci út, a Sugár út (Népköztársaság útja), a Kerepesi út (ma: Rákóczi út és Kerepesi út), az Üllői út, a Soroksári út, a Fehérvári út (ma: Bartók Béla út és Fehérvári út) stb. stb. És az is jellemző, hogy már ebben a tervben szerepelt a II. világháború után megépült Árpád híd is . . . A kortárs Edvi-Illés Aladár említett s talán elfogultnak tűnő méltatásánál is meggyőzőbben fogalmazza meg Lechner városrendezési koncepciójának értékelését, csaknem egy évszázad távlatából, egész korszakok tapasztalatai alapján Granasztói Pál egy mai tanulmánya, mely az építészettörténet gyakori egyoldalú esztétizálása helyett a gyakorlati várostervezés és városmorfológia komplex módszereivel közelíti meg a kérdést. A tárgyalt kor egészét érintő, fejlődésének átfogó bemutatását és értékelését megkísérlő tanulmány érdemes arra, hogy bővebben idézzük: „ ... e századvégi kiépítés ... organikus s az addigi, szintén organikusan kialakult adottságokhoz igazodó volt, azt lényeges új elemekkel bővítette, fejlesztette, nagyszabásúvá és egységessé tette. Budapest olyan városszerkezetet kapott, mely szorosan a táji fekvéshez alkalmazkodik, ugyanakkor részben a táji fekvés, a kilátópontok, részben az egységesen koncipiált szerkezet — a körutak, sugárutak, hidak rendszere folytán könnyen áttekinthető, benne jól el lehet igazodni. Ez... Budapest panorámája közismert szépségének, a város vonzóerejének legfőbb alapja. S még valami: — a város egésze, amint hatalmas hídjaival, ezekkel az országos művekkel egybekapcsolja a hegy-völgyes budai tájat a sík pesti oldallal, voltaképpen kifejezi azt, hogy ez a nagyváros az ország kétféle felét fogja össze, mondhatnánk a keletit és a nyugatit, — azt, hogy ez a fővárosa ...” Az elismerő méltatás, sőt a századvég legfeljebb csak részleteiben bírálható mérnöki-építészeti tevékenységének — s elsősorban az átfogó városrendezési-közművesítési alapoknak! — a „rehabilitálása” a legteljesebb mértékben indokolt. Nem szabad elfelednünk azonban azt sem, hogy a településföldrajzi adottságok, terepviszonyok stb. felismerésében, melyek a terv alapját képezték, ez a munka már olyan előzményekre támaszkodhatott, mint a József nádor patronálásával és Széchenyi szellemi irányításával működött Szépészeti Bizottmány első városrendezési terve ...
