Vízgazdálkodás, 1973 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1973-02-01 / 1. szám
nyezik. A jóformán esés nélküli magyar Alföld, tnint hatalmas teknő fogadja be a környező hegyekből gyakran lezúduló árvizeket, amelyek az ország területének 1 /4 részét veszélyeztetik. Máskor viszont —1 nyári kisvizek idején —1 gyakori á vízhiány. Felszíni vízkészletünk 90%-a a három folyó — a Duna, a Tisza és a Dráva — medrében összpontosul, és csak 10%-a jut a többi vízfolyásra. A teljes felszíni vízkészlet 96%-a a külföldi vízgyűjtőkről érkezik Magyarország területére. Az országban eredő vízmennyiség alapján hazánk a legkedvezőtlenebb adottságú európai országok közé tartozik. Vízgazdálkodásunk nehézségeit fokozza, hogy a legnagyobb vízigények rendszerint akkor jelentkeznek, amikor folyóink a legkisebb vízhozamot szállítják. Emellett a készletek területi eloszlása is kedvezőtlen. Míg a vízigények zöme — csaknem 3/4 része — a Tisza völgyére jut, a mértékadó időszakban e térségben a hasznosítható vízkészlet mindössze 1 5-e az ország felszíni vízkészletének. A társadalom víz iránti igénye, a víznek, mint nyersanyagnak, termelőeszköznek szerepe a termelő fogyasztásban, s a víz felhasználása személyes fogyasztásra egyre növekszik. Jellemző erre hogy míg az egy lakosra vonatkoztatott évi öszszes vízigény 1945-ben 115 m3 volt, 1970-ben ez már 520 m3-re emelkedett, s 1985-re várhatóan eléri az 1300 m3-t. A következő időszakban számolnunk kell azzal, hogy az évi összes vízigények az 1970. évi 5 milliárd m3-ről 1985-re előreláthatólag 13—14 milliárd m3-re növekednek. Ugyanakkor a vízigények kielégítése szempontjából mértékadónak tekinthető kisvízi készletek fokozatosan csökkennek. Az árvizek szintje és gyakorisága viszont növekvő tendenciát mutat. Ugyanakkor az árterületek beépítettségének, az itt levő mezőgazdasági területek belterjességének fejlődése következtében mind nagyobb az árvizektől veszélyeztetett területen levő társadalmi vagyon értéke. TERMÉSZETI KINCSBŐL — TERMÉK Korunkban a víz már nem csupán természeti kincs, a természetnek korábban korlátlannak tűnő ingyenes ajándéka, hanem egyre több és bonyolultabb munkával előállított termék, amelyhez a természetes vízkészlet a kiinduló anyagi alapot adja. Jóllehet a természetes vízviszonyok — kivéve a viszonylagos bőségben rendelkezésre álló felszín alatti vízkincset — nem kedvezőek, de a korszerű vízgazdálkodás eszközeivel megváltoztathatók. A társadalom víz iránti igénye és a természetes vízviszonyok közötti növekvő feszültségek feloldása, az egyenlőtlen térbeli és időbeli eloszlásuk kiegyenlítése szükségessé teszi a vízkészletgazdálkodás fejlesztését, a vízkészletek tárolással, vízátvezetéssel való növelését, a lefolyás egyenletesebbé tételét, a nagy térségek vízviszonyainak átfogó rendezését. Az együttműködő tárolókból, vízlépcsőkből, csatornázott folyószakaszokból és mesterséges csatornahálózatokból összetevődő, nagy térségre kiterjedő vízgazdálkodási rendszerek teremtik meg a helyi vízkészletet meghaladó vízigények kielégítésének lehetőségét, hozzájárulnak az árvízvédelmi biztonság növeléséhez, kedvezően módosítják a természeti környezetet és lehetővé teszik a vízminőség szabályozását. A vízgyűjtő terület egészére kiterjedő lefolyás — szabályozás megvalósítása, a vízkészletek növelése mellett fokozott gondot kell fordítani a vízkészletek racionálisabb — gazdaságilag jobb hatásfokú hasznosítására is. A teljes biztonságú vízhasználat lehetőségét elsősorban a lakosssági vízellátásnál törekszünk megteremteni — mondotta Dégen Imre, majd hozzáfűzte: — valamennyi vízhasználat esetében azonban ezt nem tűzhetjük ki célul, mert ez olyan nagy anyagi terhet róna a népgazdaságra, ami nincs arányban az esetenkénti kisebbnagyobb vízhiányok miatt jelentkező kárral. A vízigények kielégítésének biztonsági fokát ezért differenciáltan, a népgazdasági érdekeknek megfelelően kell meghatározni. A VÍZHIÁNY LEKÜZDÉSÉÉRT — A vízkészletgazdálkodás fejlesztése elsősorban a vízkészletek növelésére, a lefolyás egyenletesebbé tételére, a vízkészletek tárolására irányul. Lehetőségeinket figyelembe véve, a vízkészletek kielégítése érdekében a jelenlegi mintegy 600 millió m3-re tehető tárolótérfogatot 1985-re közel 2 milliárd m3-re indokolt növelni. A legnagyobb létesítmények közé az építés alatt álló Kiskörei Vízlépcső kereken 400 millió m3-es tárolótere és a tervezett Csongrádi Vízlépcső közel 200 millió m3-es tárolója tartozik. A vízkészletek nagymértékű területi átcsoportosítása már a Keleti Főcsatorna üzembehelyezésével megkezdődött. Ennek révén a Tiszából vizet juttatunk a vízhiányos Körös-völgybe. Hasonló célt szolgál — a többi között —' a Kiskörei Vízlépcső Nagykunsági Főcsatornája, illetve a Jászsági főcsatorna, mely utóbbi a Tisza—Mátra közötti síkság vízellátását szolgálja. A Csongrádi vízlépcső csatornarendszere, valamint a tervezett Arad—Csanádi főcsatorna, a Tisza, illetve a Maros vizét vezeti majd át az Alföld vízhiányos területeire. A Tisza-völgyben az 1985 utáni vízigények kielégítéséhez előreláthatólag szükségessé válik a Duna—Tisza csatorna megépítésével, a Dunából a Tiszába történő vízátvezetés. A vízpótlás további lehetőségei közé tartoznak a Tisza felső szakaszán a szomszédos országokkal együtt megvalósítható tárolók is. A Duna és a Dráva vízrendszerében elsősorban a Balaton térségében van szükség vízpótlásra. A Balaton vízszinttartása és a Sió-völgyben jelentkező vízigények a Drávából, illetve a Rábából történő vízátvezetéssel elégíthetők ki. KORSZERŰ VIZIÚTHALÓZATOT! Dégen Imre államtitkár ezután a vízi közlekedés fejlődésének jelentőségéről beszélve a víziúthálózat kiépítésének gyorsítását indokolta: 2
