Vízgazdálkodás, 1973 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1973-12-01 / 6. szám
HUSZÁR MÁTYÁS „Vízrajzi értekezése a Körösök és a Berettyó vízgyűjtő területéről66 1823-ból (3., befejező közlemény) A Körösök és a Berettyó szabályozása Huszár tanulmányának második, kisebbik, része — nem egészen harmada — foglalkozik a Körösök és a Körös-vidék szabályozásának kérdéseivel. Általános elvek1 Nézete szerint a szabályozás legfontosabb feladata a vízfolyások vízszintjének leszállítása, a keresztszelvény növelése — a mozgó víz erejével, vagy emberi beavatkozással. (Ez az előző hidrológiai leírás egyik legnyilvánvalóbb tanulsága, mely szerint a terület vízfolyásainak elfajulása természetes esésük elvesztésére vezethető viszsza.) Ezzel lehet biztosítani a vízjárás szabályosságát: a vízjáték lefelé való egyenletes növekedését. A vízfolyások útjából tehát minden akadályt el kell távolítani, mégpedig alulról felfelé haladva — ez a szabályozás és lecsapolás előfeltétele. (Ezzel kapcsolatban természetesen szabályozni kell a malmok építését, valamint az öntözést és a kenderáztatást is.)2 A szabályozás másik alapelve a vízfolyások összpontosításának szükségessége. Erre a következtetésre a folyó víz sebességeloszlásának tanulmányozása alapján jut, melyet a mélység és a víztömeg függvényében vizsgált. A sebesség a fenéken a legkisehb s felfelé haladva növekszik, másrészt pedig, ahogy a víz tömege nő, úgy csökken a súrlódás hatásából eredő sebességveszteség. Tapasztalatai szerint a víz sebessége „a víz összpontosítása útján a lefolyásra kerülő víztömegnek mintegy a fél köbgyöke arányában növekszik”.3 Ezt az elvet kell alkalmazni a kiágazások megszüntetésénél, a torkolatok rendezésénél, valamint a csatornák létesítésénél egyaránt. Egyéb elvek: a hidak építésénél tekintetbe kell venni a szabályozás hatására megváltozó vízjárást, valamint a hajózás érdekeit is. A mocsaras területek lefolyási viszonyainak javítása érdekében a nádasokat fel kell égetni. Az átvágások létesítésénél tekintetbe kell venni a befogadó visszaduzzasztó hatását is, mert ez esetben az átvágás nem biztosít esés- és sebességnövekedést, legfeljebb a hajóút és a töltésvonalozás javítását (rövidítését) szolgálja. Ebből következik az is, hogy a torkolatrendezés árvízcsökkentő hatása korlátozott, illetve másodrendű. A csatornák tervezésének általános elvei kapcsán kiemeli, hogy torkolatuk kialakításánál tekintetbe kell venni azt a tényt, hogy az elfajult folyók medre a feliszapolódás miatt általában megemelkedett, de a szabályozás hatására ismét le fog mélyülni. Gazdaságosabb tehát a csatornák fenekét eleve mélyebbre kiásni. A töltések építésénél elsőrendű követelmény a megfelelő talajnem kiválasztása; érdekesen indokolja, hogy a víz felőli rézsűnek kell enyhébb lejtésűnek lennie. Gyepes, vagy laza talaj esetén a töltés alapját a kötött talajig kell kiásni. Ha pedig megfelelő kötött talaj nem áll rendelkezésre a töltés építéséhez, akkor annak szelvényét kell megfelelő arányban növelni. A folyók tisztogatására (a meder karbantartására) megfelelő hivatali szervezet kialakítását és állandó — gyakorlott — (szak)munkások alkalmazását tartja szükségesnek. A konkrét feladatokat, a hidrológiai leírásnál követett sorrendben ismerteti: a) A Tisza A Tiszával csak röviden foglalkozik, mert szabályozásának terve, csak a teljes folyóra és annak részletes ismeretében dolgozható ki. A fő feladat: 1. a mederfenntartás és tisztogatás — a további elfajulás, eliszapolódás megakadályozása érdekében. Ezzel kapcsolatban foglalkozik: 2. a futóhomok-megkötés és erdősítés, valamint 3. a partvédelem kérdésével, a csongrádi szakaszon 1811-ben megkezdett munka tanulságai alapján.4 b) A Nagy-Körös A Nagy-Körös szabályozásának előfeltétele ugyancsak a további feliszapolódás megakadályozása, a meder fenntartásának, sőt lemélyülésének biztosítása: 1. a malomgátak, hídcölöpök stb. eltávolításával valamint — tekintettel a Tisza visszaduzzasztó hatására — a torkolat rendezése és a meglevő kiágazások bővítése (Kurcza stb.). Ezt kell kövesse: 2. a töltésezés és az — itt elsősorban a töltésvonalozás javítását célzó — átvágások létesítése, Öcsöd, Szarvas, Mezőtúr, Gyoma, Berény stb. mellett. A töltések egymástól való távolságát a Sebes-Körös torkolatáig 400 m-ben, azon felül Békésig fokozatosan csökkentve 260 m-ben adja meg. (A Hármas-Körösön a mai előírás: 600 m.) Az átvágások szélességét pedig, a kemény altalajra való tekintettel, teljes szelvényben, éspedig a torkolatnál 188 m-ben, feljebb 120 m-ben határozza meg. (A mai mederszelvények 150—90 m között változnak.) Figyelemre méltó, hogy mennyire egységesen kezeli a középvízi és az árvízi medret, hangsúlyozva a töltésvonalozás párhuzamosságának szükségességét. A gátakat egyébként — a Tisza-árvizek kirekesztése érdekében nem viszi a torkolatig, hanem feljebb köti be az északi és déli magaspartokba. Hangsúlyozza, hogy e munkálatoknál tekintettel kell lenni a Tisza későbbi szabályozásának érdekeire is. Ilyen közös érdekű feladatnak tekinti a Tisza árvízi kiágazásainak a Hortobágy és az Árkus-erének az elzárását, hogy — a Mirhó-gáthoz hasonlóan — megakadályozzák a Tisza-árvizeknek a Körös-völgybe való lefutását. c) A Berettyó A Berettyó, Sárréten keresztül vezető, elfajult medrének szabályozása helyett: 1. A mocsarat megkerülő új meder ásását javasolja Bakonszegtől Szeghalomig és azon túl (a meglevő medrek bővítésével) összesen 28,5 km hosszúságban. A csatorna szélességét 32—40 m között, mélységét pedig 3 nőben adja meg. A kiásott földet a csatorna tengelyétől mérve 25—25 (tehát egymástól 50) m távolságban megkezdendő gátak építéséhez kívánja felhasználni. A 400 km2-nyi Sárrétet tápláló felső kiágazásokat éppen úgy elzárja, mint a Tisza említett kitöréseit, a mocsárban pangó vizek és esővizek levezetését pedig a meglevő csatornákkal kívánja biztosítani. 2. A felső szakaszon, 80 km hosszúságban, a feladat a meder meglevő szelvényének egységesítése (30 m) és a 80—100 m széles árvízi meder, illetve töltéstávolság kialakítása. (A folyó megépült töltéseinek távolsága 120 m.) 248
