Vízgazdálkodás, 1972 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1972-02-01 / 1. szám
Cikkünk nem léphet fel tanulmány igényével, csupán egy figyelemfelkeltő riport szerepét kívánja betölteni. Az itt ismertetendő néhány vízügyi műemlék történetének teljes feltárása ugyanis még hosszas és alapos kutatást kívánna. Ezt pedig nem várhatjuk meg, mert félő, hogy addig ezeknek az emlékeknek már nyoma sem marad — s mit ér akkor egy bármilyen alapos történeti tanulmány, ha a megmenteni kívánt emlékek közben elpusztulnak? A téma közérdekű, s így talán inkább a széles olvasótáborra apelláló napilapok hasábjaira kívánkozna, elsősorban mégis a vízügyi szolgálat ügye, s megoldásában is főleg a vízügyi dolgozók segítségére számítunk. Mert nemcsak az itt ismertetendő néhány műemlékről van szó, hanem általában múltunk más értékeiről is! Sajnos e pár szóban forgó emlék sorsában: a félmegoldást jelentő, vagy eredménytelen intézkedésekben, esetleg éppen azok hiányában, a műemlékvédelem korlátái mellett, vízügyi múltunk emlékei egészének a sorsa tükröződik. Ezért érezzük szükségesnek, hogy a vízügyi szolgálat folyóiratában hívjuk fel a figyelmet a teendőkre — és a veszélyekre, melyek múltunk emlékeit fenyegetik, és tizedelik meg ma is — a Vízügyi Múzeum és Szaklevéltár szervezésének előkészítése idején —, legyenek azok mérnöképítészeti, tárgyi vagy írásos emlékek ... Veszprém nagy múltú, hagyományápoló, történeti emlékeire joggal büszke város. Lakóinak egészséges lokálpatriotizmusát lelkes helytörténetkutatók munkájának eredményei is ápolják. (A legmintaszerfibb városismertető monográfiák egyike éppen a Veszprémről szóló szép munka.) S ez a lokálpatriotizmus nemcsak a múlt megbecsülését, hanem a jövő építését is szolgálja. Sajnos azonban a két törekvés nincsen mindig összhangban — mint ahogy az ilyen összhang kialakítása sehol sem megy zökkenők nélkül. Gyakran esnek a fejlődés áldozatául olyan épületek, létesítmények, melyek nemcsak, mint műemlékek jelentősek, hanem a múlt megismeréséhez is nélkülözhetetlenek. Ipari, technikai és tudományos fejlődésünk emlékei különösen gyakran jutnak ilyen sorsra: a történészek híjával vannak a műszaki ismereteknek és érzéknek, a mérnökök pedig nem foglalkoznak történelemmel. így azután a történelmi fejlődés igazi mozgatóinak — materiális alapjainak! — gazdátlan emAz „Úrkúti forrás” és malom első ismert ábrázolása Veszprém 1603. évi látképén lékei menthetetlenül elpusztultak, és pusztulnak még ma is . . . Veszprém esetében ezek a pusztuló emlékek nemcsak a város egykori gazdasági életének legjelentősebb emlékei, hanem régi városképének is jellegzetes elemei: a Séden épült malmok hosszú sora, melyekből néhányat ma még — a 24. órában! — talán meg lehetne menteni. Az ősi vízimalmok e páratlan sorát nem csupán vízügyi vonatkozásaik miatt, valamilyen vízügyi-történészi elfogultságból, s még kevésbé valamilyen festészeti ihletésű múltba révedező romantika okából kívánjuk megmenteni. (Bár a turizmus és az idegenforgalom fellendülése idején ez sem lehet közömbös szempont!) Az eddigi történetkutatás érdeklődésének előterében állott városépítészet-) történeti, művészeti és egyéb kulturális emlékek létének, kialakulásának alapjait képező materiális kultúra legjelentősebb emlékei Veszprémben (és még az ország jó néhány helyén) éppen a malmok voltak, amelyek múltja a városban magában legalábbis az Árpádok koráig, a város környékén pedig (pl. Öskü, illetőleg Kikeritó esetében) talán a római korig nyúlik vissza. Veszprém városának — s természetesen legnagyobb földesurainak: a püspöknek és a káptalannak — a gazdagságát, építkezéseik, iskoláik költségeit, művészeti műhelyeik kifejlődésének lehetőségeit elsősorban a legtöbbet jövedelmező malomipar, posztóipar, bőripar és a velük kapcsolatos kereskedelem, a vásárjog biztosította. Egy reális — materialista — történetszemlélet kialakítása, a fejlődés alapjainak megértése, megismerése és megőrzése érdekében van szükség arra, hogy ennek a nagy múltú anyagi kultúrának minden jelentős emlékét számba vegyük: a malmokat, műhelyeket éppúgy mint a települések kialakulását lehetővé tevő forrásokat (forrásfoglalásokat), kutakat, majd az azok fejlődését segítő utakat és hidakat stb. is. A települések kialakulásában az egyik legfontosabb tényező a víz: a források, vagy a kutak ásásának lehetősége. A Bakony bővizű forrásokban gazdag vidéke ezért volt a legősibb időktől fogva lakott terület. De mert a források a völgyekben törnek fel, a kőkori, bronzkori, majd római kori települések nyomai is e völgyekben, Veszprém esetében a mai város peremkerületeiben, kerültek napvilágra. A Vár területe csak a Karoling-kortól — kb. a 8—9. sz.-tól lakott: a népvándorlás viharai ek-A középkori eredetű — 13. századi — „Korláth-malom” (utóbb Gábriel-malom) — pár évvel ezelőtt 30
