Vízgazdálkodás, 1972 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1972-10-01 / 5. szám

Átmeneti kockázat

A kockázat módja Baleset gyakoriság

(személy)

Óránkénti sportrepülés

260 ■ 10-°

Óránkénti vonalrepülés

2,5-10-«

Óránkénti gépkocsizás

0,6-10-«

Óránkénti vasúti utazás

0,05-10-«

1 himlőoltás

17-10-«

1 penicillinbefecskendezés

11,4-10-«

1 fogorvosi érzéstelenítő injekció

5,7-10-«

1 év atomerőmű körzetében kevesebb, mint

0,1-10-«

Halálos üzemi baleset szazalekszeru kockázata

Foglalkozás

Légi személyzet Építőmunkás Hivatásos halász Bányász Kézműves

Reaktorüzemi dolgozó

Foglalkozási kockázat %-ban

7

5

5

2

0,4

0,3

Amint a táblázatok mutatják, a foglalkozási balesetkockázat meglehetősen magas. Előbbi adatokból azonban az is következik, hogy az atomerőművekben a kockázat viszonylag igen csekély. A mai ember azonban az állandó kockázatszint közepette él, amely az atomerő-kockázat nívóját igen jelentősen meghaladja. A következő esztendők során e vonatkozásban további meggyőző statisztikai adatok várhatók, amelyeknek alapján a vegyipar gázaival mérgeivel megfelelő összehasonlítási alapot kaphatunk. Feltehető azonban, hogy a peszticidek és inszekticidek kártevő hatása csak hosszabb idő múltán fejti ki romboló hatását, tehát emberben és állatban a rákkeltő hatás is ennek megfelelően később jelentkezik. Ha ugyanis élelmiszereink „ártalmatlanságát” vizsgáljuk, megfelelő megállapításra kell jutnunk. Így például a Camembert sajt, a tonhal, a kelkáposzta és a burgonya igen erős mérgeket tartalmaznak, amelyeknek rákkeltő hatása ismeretes és genetikai károkat is okozhatnak.

Gyógyszereink távlati hatását sem vizsgálták ez ideig kellőképpen, amelyeket azonban ennek ellenére használunk. És mindezt külön mérlegelés nélkül tudomásul is vesszük, mert az azonnali pozitív hatás a később jelentkező károsodás jelentőségét mellékes tényezővé devalválja.

Az emberi élet egészének számos egyéb kockázata van, amelyekről csupán azért nem kívánunk tudomást venni, mert kellemesek és kényelmesek számunkra. Az emberiség azonban már nem létezhet anélkül, hogy a hasznos és káros folyamatokat egyensúlyba hozza. Ha ezt megtennék, az atomerőművek építésének kérdését mind a jelen, mind a jövő szempontjából egészen másként ítélnék meg.

Semmiképpen sem rugaszkodunk el a valóságtól, a kellő tárgyilagosságtól, amikor elismerjük, hogy tőkés viszonyok között a konkurrenciaharcban az ellentétes érdekű körök esetenként nem éppen az egész társadalom létérdekeit képviselik és állásfoglalásaikat elsősorban saját profitszempontjaik határozzák meg.

így van ez az atomerőépítés kérdésében is, jóllehet minden szakembernek azzal tisztában kell lennie — és ezt mindenki tudván tudja is —, hogy az emberi társadalom ugrásszerűen növekvő energiaszükségletének egyetlen biztos és mennyiségileg is reális eszköze az atomerőművek hálózatának bővítése. Más megoldás nincs.

A helyes út tehát a rágalmak, a hamisítás helyett a valóságos szükségletnek és a társadalom tényleges érdekének mérlegelése lenne. Megoldás ugyanis csak kettő van: egyik a növekvő szükséglet kielégítése és ezzel az emberi társadalom anyagi létének szavatolása, vagy a demográfiai robbanás további következményeinek megelőzése. Amíg azonban ez utóbbi kérdésben az igazán bölcs gyakorlat ki nem alakulhat, nincs más megoldás, mint a termelés minőségi és mennyiségi növelése.

Aligha vitás: a repülés is kezdettől fogva lényegesen kockázatosabb közlekedésmódnak ígérkezett, mint az ekhós szekér, a vasút. Az ember mégis a repülést fejlesztette, amelynek egyik feltétele a biztonság növelése volt. Ugyanezt az utat kell járnunk ezúttal is, mert a fejlődés jelzőtáblája sehol sem visszafelé, hanem élesen előremutat.

Nem egyszerű kérdés azonban az atomerőművek hulladékanyagainak eltávolítása, ártalmatlanná tétele. Nehezíti a kérdés megoldását, hogy egyelőre egyes szakkörök véleménye is erősen ütközik.

Vannak kérdések, amelyek — főként messzetekintő módon — csak a széles társadalom erejével oldhatók meg. Ilyen ügynek számít világszerte a radioaktív hulladék eltávolítása. Az eltávolításnak több változatát ismerik. így például az NSZK-ban egy teljesen kiaknázott sóbányába „száműzik”. A gyengén aktív anyagot változatlan állapotában hordókba rakják és a bánya mélyén lerakják. Mindezt természetesen a legkörültekintőbb rendszerességgel kell intézni, amely semmiben sem emlékeztet az úgynevezett házi hulladék, házi szemét kezelésére. Az ilyen depóniákat érthetően állandó felügyelet alatt kell tartani.

A közepesen aktív hulladékot szorosan záró üvegedényben tárolják. Az erősen aktív hasadóanyagot a következőképpen távolítják el: üvegekbe zárva nemesacél cilinderrel lezárják, majd a sóbányában előre fúrt lyukakban helyezik el amelyeket őrölt sóval töltenek ki. Az aktív anyag bomlásából származó hő a henger palástján 700 C° feletti hőmérsékletet hoz létre, amelytől a só folyékony halmazállapotba kerül és az üvegedényt teljesen beágyazza. Tapasztalat szerint az eltávolításnak ez a módja a lakosság szempontjából teljesen megbízható: az anyagból semmiféle radioaktivitás nem kerülhet a földfelszínre és a mélységi vizekbe.

Az atom- és olajtüzelésű — általában a termikus — erőművek hátránya hatásfokuk, a generátorokat meghajtó gőzturbinák a fejlesztett hőnek csupán mintegy harmadát alakítják át mechanikai energiává. A maradék kétharmadnyi hőmennyiséget a környezetnek kell átadni és ez az egyik keményebb fejtörő okozója. Egyszerű és olcsó megoldás volt, amíg a meleg vizet a szomszédos folyóba vezethették. Ennek veszélye azonban, hogy a folyót vagy a más természetes vizet nem kívánatos mértékben felmelegíti, és ez többé-kevésbé károsan hat a vizek élővilágára. A hatás e pillanatban még nincs is kellő tudományos hitellel feltárva.

A folyók védelmének szavatolására Svájcban ez idő szerint a következő irányelveket dolgozták ki: az elvezetendő víz hőmérséklete a 30 °C-t, — de végső esetben is a 35 °C-t — semmiképpen sem haladhatja meg. A hűtővíznek a folyóvízzel való teljes elkeveredése után a víz hőmérséklete legfeljebb 3 százalékkal emelkedhet. A befogadó víz hőmérséklete a 25 °C-t semmiképpen sem haladhatja meg. A szennyvízzel terhelt befogadókban e követelmények betartását egész különleges szigorral kell ellenőrizni. Az ivóvízellátás ügye természetesen minden körülmények között elsőbbséget élvez.

Ezeknek az előírásoknak betartásával kívánják elejét venni a befogadó vizek biológiai romlásának, kívánatos biológiai egyensúlyuk megbontásának. Minthogy azonban természetes vizeink általában túl vannak terhelve, az előbbi feltételek teljesítésében a jövőben nem marad más hátra, mint megfelelő hűtőtoronykapacitás kiépítése. Kívánatos volna a jövőben olyan eljárás felfedezése, bevezetése, amely az áramfejlesztést a gőzállapot kiküszöbölésével tenné lehetővé. Az áramfejlesztésnek ez a módja — mint például a magnetohidrodinamikus generátor — ma még a távolabbi jövő reménye.

Szakirodalmi tanulmányok nyomán megkísérelték annak objektív értékelését, melyek az atomerőmű-építés

199