Vízgazdálkodás, 1972 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1972-10-01 / 5. szám
rajzaival. Ennek köszönhető, hogy az ekkor épült Széchenyi útról — Láncz József mérnök mellett — több neves angol és német művész is készített rajzokat. De ugyancsak Széchenyi érdemeként tartja számon az utókor, hogy a szakasz felmérését vezető Vásárhelyi Pál megbízást kapott a szabályozási tervek kidolgozására is, s hogy az addig alig ismert folyamszakasz első vízrajzi térképével, s a tervek elkészítésével egyaránt olyan munkát végezhetett, amely kiinduló pontjául, alapjául szolgált minden későbbi tervezésnek, mint azt az idézett emlékirat is megállapítja: „... Vásárhelyi munkája ... térképei és mélységmérései minden későbbi munka lényeges segédeszközeivé váltak. E munka ma is csorbítatlan értéke anyagának megbízható s szemléletes bemutatásában rejlik...”3 Ma már talán közismertnek tekinthető, hogy a „Dunamappáció” a magyar vízimérnöki testület milyen kimagasló alkotása. (De a munka méreteiről, jelentőségéről világos képet igazán csak akkor adhatunk, ha ezt a páratlan anyagot, valamilyen formában a hazai, sőt külföldi műszaki közvélemény elé tárhatjuk.) Már felhívtuk a figyelmet e munka egykori külföldi visszhangjára is: az angol mérnököket például ez győzte meg a Lánchídépítési tervek megalapozottságáról, s ennek hatására vállalták a megbízást.8 Többen idézték azt is, hogy milyen elismeréssel nyilatkozott „a Világ első folyami térképének” nevezett lapokról még a magyargyűlölő Fr. Rauchrnüller von Ehrenstein osztrák építészeti főigazgató is. De talán mindennél jellemzőbb, hogy a kor tekintélyes osztrák földrajtudósa V. Streffleur még a Bach-korszak legsötétebb éveiben is elismerte a munka rendkívüliségét: „... Magyarország a külföld előtt ,terra incognitá’-nak tartatik, pedig ott az utóbbi 30 év alatt a legnagyobb szorgalommal dolgoztak a folyók felmérésén, és e tekintetben talán Európa egyetlen országa sem mutathat fel ilyen tökéletes teljesítményeket.. .”9 Vásárhelyi térképei, mivel a kemény kőzetben a meder — a víz hordalékmentessége miatt — évtizedeken keresztül sem szenvedett lényeges változást (kopása évenként alig 1 mm) nemcsak a későbbi térképeknek, hanem a tervezéseknek is alapjául szolgáltak. Ezt nemcsak a már idézett emlékirat ismeri el, hanem — többek között — ugyanezt hangsúlyozza másfél évtizeddel később H. Arnold professzor is a Német Mérnöki Egyletben (VDI) tartott beszámolójában: „Vásárhelyi nagy éleslátással és rendkívüli szakértelemmel végrehajtott munkáinak eredményét egy, 1834. dec. 15-én kelt, jelentésben foglalta össze, amellyel maradandó emléket állított magának, mint „a legjelesebb vízépítő mérnökök egyikének”; mert a mederviszonyok részletes és szemléletes bemutatása, valamint az egyes zuhatagok lelkiismeretes megfigyelése és leírása minden későbbi tervezés számára éppúgy kiinduló pontul szolgált, mint ahogy alapja volt a végleges építési tervnek is.” Kevéssé ismeretes azonban, hogy e munkák során Vásárhelyinek nemcsak a térképeit, hanem a terveit is felhasználták. A későbbi tervek gondosabb összehasonlítása mindenkit meggyőzhet arról, hogy a tervezések is a Vásárhelyi által felvetett javaslatok nyomán haladtak. Ez éppen úgy áll a hadvezetőség által készíttetett J. Meusburger- és G. Wex-féle 1854. évi tervre, mint W. Mac Alpinnak a DDSG megbízásából készített tervére (1871), valaint az osztrák—magyar—török vegyes bizottság (1871) és a külföldi szakértők 1879. évi terveire. Mindezek csupán az első, Vásárhelyi-féle tervek variánsainak: a technika haladásának és az újabb tapasztalatoknak megfelelően továbbfejlesztett változatainak tekinthetők. Nem egyszer pedig — különösen a nyílt csatornás változatokban — nem is annyira előrehaladást. 4. ábra. A „Vaskapu-vízlépcső” („Djerdap”) a román partról nézve mint inkább visszalépést jelentettek Vásárhelyi elgondolásaihoz viszonyítva. lg у például a Vaskapu (Prigrada) sziklaszirtjét megkerülő oldalcsaitorna, a Vaskapu-csatorna — minden tervváltozatban — Vásárhelyi elgondolásán alapul. És Vásárhelyitől ered a később ismételten felbukkanó, de — korszerű formában és gigantikus méretekben! — csak napjainkban megvalósult elv is, hogy a hajózási akadályokat vízlépcső(k) létesítésével kell megszüntetni. Vásárhelyi ugyanis 1835. febr. 5-én kelt szabályozási tervében egyenesen ésszerűtlennek minősített minden más megoldást, amely nem vízlépcsővel kívánja áthidalni az egyes zuhatagos szakaszokon — elsősorban a Vaskapunál — fennálló esését, illetve szintkülönbséget.12 A zsilipes-vízlépcsős megoldás későbbi képviselői is elismerték ezt, amikor ismételten Vásárhelyire hivatkoztak. így például talán először az Osztrák Mérnök- és Építész-Egylet e célból kiküldött munkabizottságának néhány tagja. Közülük A. Oelwein nemcsak hivatkozott rá, hanem még érvelésében is Vásárhelyi szavait idézte: „Ha a világ első technikusai előtt azt a kérdést vetnék fel, hogy két hajózható folyót (jelen esetben folyószakaszt. K. Zs.), amelyek egymástól nincsenek távolabb 1300 ölnél, s amelyek közül az egyik 16—17 lábbal mélyebben fekszik, mily módon lehetne összekötni, akkor nézetem szerint egyhangúlag csatornát hoznának javaslatba — kamara zsilipekkel. Csakis csatornával kamarás zsilip nélkül senki sem javasolná az összeköttetést.. .”13 Ismeretes, hogy a múlt századvégi szabályozási művek elkészülte után a Vaskapu-csatorna vontatási nehézségei azonnal nyilvánvalóvá tették e munka továbbfejlesztésének szükségességét. H. Luther, a kivitelezési munkálatok egyik fővállalkozója (kiváló német mérnök, hajógyáros) az elektrotechnika újabb vívmányainak felhasználásával ekkor terjesztette elő az első vízerőművel 185
