Vízgazdálkodás, 1971 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1971-02-01 / 1. szám
beriség mai lélekszáma is parancsolóan előírja, hogy e statikus víztartalékot egyéb forrásból mihamarább olyan mennyiségű édesvízzel pótolják, amely a rohamtempóban növekvő vízszükséglet tényleges fedezetét nem egyik napról a másikra, de többé-kevésbé hosszú távon kielégíti. E vízszükséglet csavarja ma már senki által sem forgatható visszafelé: a fogyasztás mértéke rohamosan növekszik, variálódik, differenciálódik. Minthogy pedig víz nélkül nincs élet, a feladat megoldása rangsorban is első helyre „rukkolt” elő. Üj utakon a vízbeszerzés A mesterségesen előidézhető eső utáni vágy lényegében annyi idős, mint maga az emberi civilizáció. Amilyen mértékben az ember az érzékfeletti világ, a sámánizmus hitének gyerekcipőjét kinőtte, érdeklődése mindinkább a természet műhelyébe való reális beavatkozás lehetőségeit fürkészte. A mesterséges eső gerjesztésében azonban ez ideig csak lényegtelen, — elsősorban is helyi — eredmények születtek és a kutatás ez idő szerint merőben más csapásokra váltott. A megoldás keresése útján egészen nagyvonalúnak ígérkezik a Szovjetunió egyik terve, amely szerint a szibériai nagy folyamok az Ob, Jenisszei, később esetleg a Léna, Indigirka, Kolima stb. észak felé rohanó áradatát déli irányba tereljék és vizéből a Jeges tenger helyett az ország népének, iparának szomját oltogatná. E koncepció egyébként nem is egyedülálló, mert az Amerikai Egyesült Államok jellegében és arányában szintén hasonló megoldás terveit forgatja fejében. Ez idő szerint hét különféle módszerrel keresik a megoldást a világ vízhiányának csökkentésére. Az első számú terv műszakilag szerény kezdeményezésnek számít. Nem egyéb, mint az elszennyezett folyók vizének fizikai, biológiai és kémiai megtisztítása, ismételt fogyasztásra való alkalmassá tétele. E területen a Német Szövetségi Köztársaság, Svájc, sőt újabban Magyarország is tisztes eredményeket ért el. A természetes vizek tisztaságának megóvására hozott szigorú jogszabályok, a kiszabható borsos pénzbüntetések mértéke egyre inkább érdekeltté teszi az ipart, az egész társadalmat hatékony, nagyteljesítményű tisztító berendezések létesítésére, így a kibocsátott, megtisztított szennyvíz az élő vizeket egyre kevésbé terheli. Űjabb ipari létesítmények a fejlett országokban már csak a kész víztisztító művel egyidőben helyezhetők üzembe. _ E gyakorlattól nem is csak a víztartalékkal való okszerűbb gazdálkodás eredménye várható, hanem arra is alkalmas lesz, hogy a táj üdítő, eredeti jellegét is visszaadja. Az elért eredmény azonban még sehol sem teljes, a végleges megoldás tehát további áldozatokat követel ipartól, mezőgazdaságtól, társadalomtól. A második számú terv: a mesterséges esőgerjesztés. Ennek mai módszere: repülőgépből ezüstjodidot permeteznek a környező felhőzetre. Az újabb kísérleteket — többek között a kaliforniai Santa Clara völgyében — rakétával feljuttatott gerjesztőanyaggal oldották meg. Ennek gazdaságossága már lényegesen kedvezőbb értékeket mutatott, mint a repülőgéppel végzett próbálkozás. A generátor a vegyianyagot az esőt ígérő felhőzetre lövelli, amelynek révén állítólag évi 10—12 százalékkal növekedett a csapadék mennyisége. E módszer azonban csak szűkebb területen alkalmazható. Merészebb tervek A harmadik számú terv első látásra-hallásra kissé fantasztikusnak tűnhet. Realitása azonban a szakemberek szerint minden vitán felül áll. Los Angeles városa azt tervezi, hogy a sarkvidékről szakadatlanul elvándorló hatalmas jéghegyeket vontatókötélre fogják és mielőtt a jég a tenger vizében elolvadva kárba veszne, a part mentén létesített hatalmas rezervoárokban fogják fel. E terv reális keresztülvitelét legfeljebb az akadályozhatja, hogy a jéghegyek menetrendszerű érkezése nem szabályozható. Márpedig, ha nincs elegendő jég, a víztermelés szükségszerűen csökken. Ez a gyakorlat tehát nem alkalmas az amerikai vízprobléma megoldására. A negyedik elképzelés szerint a megoldás bázisát a tenger vizének sótalanításában látják. Példa erre: a nyílt tengeren úszó hajók és vízszegény szigetek gyakorlata, amelyek frissvízszükségletüket a tengerből fedezik. E megoldás az eddigi tapasztalatok szerint még nem eléggé gazdaságos, bár a szakemberek véleménye szerint már léteznek olyan fagyasztásos és lepárló technológiák, amelyek szerint a sótalanított tengervíz köbmétere nem kerül többe, mint a nagy beruházással járó víztisztító berendezések technológiája révén visszanyert víz. A tengervíz sótalanításának kérdésében a vélemények ez idő szerint még eltérőek és a szakemberek érdeklődése mindinkább az ötödik, hatodik és hetedik számú koncepció irányába terelődik. Az alaszkai folyamok vizének hasznosítása E három terv közül kettő igen sok rokonvonást mutat. Az egyik, elképzelés szerint Alaszkának hasznosítás nélkül a Jeges-tengerbe vagy a Behring-tengerbe zúduló folyamait a szomjazó Amerikai Egyesült Államok területére vezetnék. E célra a kontinens északi feléből hatalmas szivattyútelepek táplálta vízvezetékrendszert építenének, amely a valóságban a folyók vizét déli irányba vezeti. Ennél is nagyobb vonalú az a rendszeresen és nagyon komolyan vitatott elképzelés, amely szerint egy hatalmas, közös vezetékmonstrummal egységes, az egész észak-amerikai kontinens ellátására létesítenének közös vízműrendszert. E megoldást természetesen az érdekelt államok (Kanada és az USA) között alapos megfontolásokon nyugvó szerződés alapozná meg. Kanadának valóban igen jelentős olyan f oly ói vannak, amelyek manapság még hasznosítás nélkül ömlenek 24
