Vízgazdálkodás, 1971 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1971-08-01 / 4. szám
— a szennyezett vizek mezőgazdasági vagy ipari hasznosításával, a befogadóktól való távoltartásával. A vízszennyezést csökkentő eljárások mellett — úgy vélem — nagyobb figyelmet kellene fordítanunk a befogadó teherviselését növelő módszerek alkalmazására, mint amilyenek — a befogadók szennyezettségi koncentrációjának csökkentése, a hígítási viszonyok javítása révén, — a szennyvizek tárolása és — a tárolt szennyvíznek a befogadó terhelhetőségét figyelembe vevő — időszakos lebocsátása. E vízgazdálkodási beavatkozásokkal az adott térségben a vízminőségvédelem összehangolt műszaki rendszere alakítható ki. A korszerű vízgazdálkodás rendszerében a lefolyás szabályozása, a vízgazdálkodási beavatkozások, a vízhozamok térbeli és időbeli módosítását szolgáló vízi létesítmények már nem egyedül a vízkészletek mennyiségi viszonyainak megváltoztatására irányulnak. A vízlépcsők, a tárolók, vízátvezetések építése egyben a vízminőség-gazdálkodás, a vízminőségszabályozás fontos elemei, a szennyvízforrások és a befogadók közötti kapcsolat optimális szintetizálásának eszközei. A vízmennyiségi és a vízminőségi mérlegek összefüggéseinek, módszereinek kialakítására irányuló kutatások a fejlett vízgazdálkodásban egyre jelentősebb szerepet kapnak. A korszerű vízminőség-szabályozást a tudományos kutatás eredményeinek, a magas színvonalú műszaki tervezésnek, a befogadó — mint vízkészlet — vízminőségi igényeinek, valamint a kialakított vízhozamminőségi-szabályozó rendszer szakszerű üzemeltetésének alapjaira kell építeni. Ezért a befogadók jelenleginél differenciáltabb értékelési rendszerét kell megalkotnunk, figyelembe véve azok optimális terhelhetőségét, a hidrológiai viszonyok és a vízminőség kapcsolatát (szennyezés-eloszlás, öntisztulás), amelyek minden vízfolyásnál, sőt azok minden szakaszánál sajátosan változó képet mutatnak. A vízminőség-szabályozásnak, a természetes vizek megfelelő minőségi szinten tartásának egyik alapvető feltétele a szennyvizek kellő tisztítása, még inkább az lesz a jövőben és a fokozott követelmények mind az iparban, mind a településeken a többfokozatú tisztítás irányába hatnak. A bonyolult szennyvíztisztítási eljárások során a hatékonyabb megoldásokat a biológiai eljárások mellett a kémiai módszerek fokozottabb használata, a szűrőberendezések tökéletesítése, az ózon és aktív szén szélesebb körű alkalmazása jelentik. A szennyvíztisztítás megoldásában az üzemi és társadalmi érdekek sokszor ellentétesek, és ennek a gazdasági ellentmondásnak a feloldásához, a vizek tisztaságához fűződő társadalmi érdekek érvényesítéséhez a hatékony állami szabályozás, gazdasági szankciók, ösztönző gazdasági érdekeltség alkalmazása és széles körű társadalmi összefogás szükséges. Hazánkban a vízminőség-védelem műszaki és gazdasági szabályozásának jogi alapjait az 1964-ben megalkotott új magyar vízügyi törvény teremtette meg, amely két alapvető fontosságú rendelkezést tartalmaz: — új üzem, ahol káros szennyvíz keletkezik, megfelelő szennyvíztisztító berendezés nélkül nem helyezhető működésbe, és a meglevő üzemek szennyvíztisztító berendezéseit a vízügyi hatóságok által előírt határidőre meg kell építeni, — a vizeket káros mértékben szennyezőket bírsággal kell sújtani. A vizek védelmére irányuló rendelkezések azt a törekvést is érvényre juttatják, hogy a termelő tevékenységet környezetünk épségének megóvására figyelemmel kell fejlesztenünk, egyben kifejezésre juttatják azt a követelményt, hogy a szennyvíztisztítást az ipari termelés szerves részének, a termelési technológia befejező fázisának kell tekinteni. A vizek minőségének védelmét nem lehet részintézkedésekre, elszigetelt helyi megoldásokra alapozni. A helyi megoldásoknak be kell illeszkedniük a vízgyűjtő terület egész vízgazdálkodási rendszerébe. Az üzemek és települések helyi vízgazdálkodási folyamatait a térség hidrológiai rendszerében kell értékelni, követni kell a víz útját a vízgyűjtőn és az üzemben egyaránt, aktív módon kell befolyásolni a vízgazdálkodás munkafolyamatait. A műszaki megoldások megalapozott meghatározásának elősegítésére indítottuk el az 1960-as évek közepén — a kijelölt vízgyűjtő területek vagy azok célszerűen választott részére — a regionális vízminőség-védelmi tervek kidolgozását, amelyek a legszennyezettebb folyók vízgyűjtőire — mint amilyenek a Séd—Nádor-csatorna, Pécsivíz, Fekete-víz, Atalér, a Zagyva, Soroksári Dunaág — elkészültek. A tervek tartalmazzák mindazon beavatkozásokat, amelyek az érintett vízfolyáson a vízminőség javítására irányulnak. A szennyvízbírság — mint gazdasági szabályozó — megfelelő tartalmat a népgazdaság új, indirekt irányítási rendszerében nyert, ahol a társadalmi érdekek nemcsak jogszabályi és hatósági úton, hanem a gazdasági ráhatás, a közgazdasági szabályozók alkalmazása révén is hatékonyan érvényesíthetők. A vízvédelem akkor lehet teljes körű, ha nem korlátozódik a műszaki megoldásokra, a hatósági szabályozókra, hanem abban a vízminőség kritériumai, vizsgálati módszerei, a felügyeleti rendszer korszerű megszervezése és a gazdasági szabályozók alkalmazása egységes, öszszefüggő rendszert alkotnak. A jogszabályok lehetővé teszik a népgazdasági és vízgazdálkodási érdekek fokozott érvényesítését. Erre a díjak progresszivitása, a szigorítás, és — indokolt esetben — az enyhítés lehetőségének törvényes keretei módot nyújtanak. Például progresszivitási szorzó alkalmázható azokkal az üzemekkel szemben, amelyek semmit nem tesznek káros szennyezésük megszüntetésére, ugyanakkor az üzem erőfeszítéseinek arányában a bírság mérsékelhető. 1970-ben mintegy 550 üzem ellen indítottak bírságolási eljárást, és közel 400 millió m3 124
