Vízgazdálkodás, 1970 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1970-04-01 / 2. szám

I.

A víz az a mással nem helyettesíthető természeti kincs, amely nélkül földi élet, társadalmi és gazdasági fejlődés elképzelhetetlen. Jellemzője, hogy a természetben meglevő mennyisége se nem nő, se nem csökken, de időben és térben nem oszlik meg arányosan. Aránytalan eloszlását az mutatja, hogy egyszer kevés van belőle, máskor meg anynyi, hogy a romboló hatásával szembeni védekezés társadalmi összefogást igényel. Más oldalon a népesség szaporodásának, a kulturális és technikai színvonal növekedésének arányában egyre fokozottabbak a víz iránti igények, mind mennyiségi, mind pedig minőségi tekintetben egyaránt. Az idő- és térbeli ellentétesség következtében a vízhasznosítás tényleges lehetőségei korlátozottak, amelyeken enyhíteni csak költséges és komplex vízgazdálkodási intézkedésekkel — nagyobb térségekre kiható, többfeladatú nagylétesítmények, regionális vízellátó rendszerek, víztárolás, folyócsatornázás — lehet. Mindemellett azonban a már meglevő, különböző vízhasználatok következtében, a természetes körforgásába visszatérő víz sokszor természetidegen anyagokkal szennyeződik, amelyek a felszíni és felszín alatti vízkészletek minőségére kihatással vannak. A vízkincs természetes minőségének megbomlása veszélyhelyzetet teremt és a fenyegető kár bekövetkezése ellen a rendelkezésre álló eszközökkel fel kell lépni.

Ezt a veszélyhelyzetet felismerve, a vízkészletgazdálkodás központi feladatává vált a vízminőségvédelem. Ennek célja a felszíni és felszín alatti értékes vízkészleteink jó minőségének megóvása, illetve a már csökkent használati értékű vizek megjavítása és használhatóvá tétele. A szennyvízkérdés — amely világprobléma — az ipari és kommunális vízfelhasználás növekedésének természetes velejárója. A technika rövid időtartamok alatti robbanásszerű fejlődése a tömegtermelés vonalán oda vezetett, hogy a különböző anyagok és származékok felhasználása megelőzte az alkalmazásukkal szükségképpen felmerülő szennyvíztisztítási problémák kielégítő megoldását. Nem megoldott még a különböző ipari eredetű szennyezések (toxikus anyagok és fémsók, ammónia, olajszármazékok, detergensek stb.) közömbösítése és a mezőgazdaságban kiterjedten használt vegyszerek (műtrágya, növényvédő, gyomirtó, rovarirtó, rágcsálóirtó szerek stb.) gyors lebomlásának lehetővé tétele. Elmaradás van a lakótelepülések csatornázásában és az ilyen eredetű szenny- és csapadékvizek tisztításában is.

Mindezek következtében a káros hatású szennyezések a felszíni vizekbe jutva felborítják azok biológiai egyensúlyát, pusztítják a víz élővilágát és ezzel a vizek elveszíthetik természetes jellegüket, öntisztító képességüket. Ezek a tevékenységek tehát elsősorban a felszíni befogadót veszélyeztetik vagy károsítják, de további következményeik is vannak. Egy adott vízfolyás későbbi szakaszain jelentkező lakossági, mezőgazdasági vagy ipari vízfelhasználók igényeinek kielégítését zavarják, megnehezítik. A szennyezett víz előtisztítást igényel és ez jelentős összegeket emészt fel, ami viszont az anyagi javak termelésében többletköltségeket okoz. A szennyező komponensek korróziós jellegű károkat idéznek elő az ipari berendezésekben, termeléskiesések jelentkeznek, de végső soron magát az ipartelepítést is hátrányosan befolyásolják. Egy-egy jelentősebb szennyvízhullám levonulása lehetetlenné teszi a sokszor olyannyira szükséges öntözővíz-szolgáltatást, halastavak tápvízzel való ellátását. Felszíni vízkivételek eseteiben meg is akadályozhatják a lakosság vagy ipari üzemek vízellátását, lehetetlenné teszik üdülőterületek kialakítását vagy a meglevők használatát. A szennyvizek közegészségügyi károkat is okoznak, növelik a fertőzésveszélyt és az így adódó munkaidő-kieséseknek költségkihatásai vannak.

A szennyezések azonban veszélyeztetik a felszín alatti vízkészleteket is, amelyek hasznosítására — viszonylagos kihasználatlanságuknál fogva, valamint a talaj- és mélységi vizek még kedvező minősége miatt — egyre növekvőek az igények. Ugyanis a talajba, helyesebben a talajvízbe került cián és nehézfémsók lebomlására lehetőség nincs, azok ott változatlanul megmaradnak és elsősorban a talajvízből táplálkozó kutak vizét szennyezik, mérgezik. A természetidegen anyagokkal szemben a talaj adszorptív, illetve tisztítóképessége sokkal kisebb, mint a természetes anyagokra vonatkozóan. A talajjal kölcsönhatásba nem lépő vegyianyagok a talajvízben megmaradva igen nagy távolságokra is eljuthatnak (1,5, 2 km) és lehetetlenné teszik, illetve hátrányosan befolyásolják a lakosság vízellátását, a csőkutas öntözővízkivételeket. Az egészségkárosodás lehetősége fokozott, ha a kutak vizét fogyasztják, mert a krómmal szennyezett víz bőrgyulladásokat, ciánnal együtt pedig fekélyeket okozhat a száj nyálkahártyáján. A nehézfémsók elsősorban máj- vagy vesekárosodást idézhetnek elő. Krómos és ciános talajvizek növényi károkat is okozhatnak, mert az öntözés következtében a szárra és levelekre jutva sorvadást, a talajon pedig talaj fertőzést kelthetnek. Veszélyesek azonban a fekáliás eredetű és háztartási szennyvizek is, habár velük szemben a talaj, illetve talajvíz tisztítóképessége intenzívebb. Ezeknek nagy mennyiségű és koncentrált szikkasztása vagy más módon való talajba juttatása (pl. régi kútba szennyvizek bevezetése) távoli körzetekben is coliszám-növekedést jelenthet. A felsoroltak közegészségügyi téren időszakos károkat (fertőzésveszély, munkaidőkiesések stb.), vízgazdálkodási vonatkozásban pedig ismételten további anyagi ráfordításokat okoznak, mert a lakosság vízellátása, az állatok itatása, az öntözővizek pótlása csak úgy válik lehetségessé, ha más körzetekből történik vízátvezetés —, ahol emiatt viszont időszakos vízhiány lehetséges. Egyes körzetek felszín alatti vizeinek elszenynyeződése azonban zavarhatja még a telepítéspolitika célkitűzéseit is.

A védekezésnek azonban reális esélyei vannak. Egyrészt azért, mert hazánk vízminőségi helyzete kedvezőbb más országokénál. Egyebek között azért is, mert megfelelő szervezeti intézkedésekkel (OVH, VIKÖZ Vízminőségi Felügyelete, a területi vízminőségi felügyeletek és laboratóriumok), a vizek szennyeződése helyeinek, mértékének és idejének feltárásával, a károssági határértékek megállapításával és propaganda alkalmazásával sikerült a helyes célkitűzések megvalósításának útjára lépni, és a vízminőségvédelem érdekében az ipar vezetőinél kedvező szemléletváltozást kialakítani. Gyakorlati lépés volt a káros DDT-alapanyagú vegyszerek helyettesítése más készítményekkel. Emellett jelentős szervező munka és népgazdasági ráfordítás történik annak érdekében, hogy hazánkban épüljenek olyan üzemek, amelyek elegendő mennyiségű és jó minőségű csatornacsöveket, gépészeti berendezéseket és szennyvíztisztító eszközöket képesek előállítani.

Másrészt viszont amiatt, mert a jogfejlődés ezen a téren viszonylag kedvezően alakult. A vízügyről szóló törvény kihirdetése (a továb-68