Vízgazdálkodás, 1970 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / Különszám

gyors bevetésével tudtuk csak a beépítés helyére szállítani a homokzsákokat, illetve védelmi anyagokat, a töltés közúti csatlakozási pontjaitól. A hullámtéri nyiladékok fenntartására és biztosítására nagyobb figyelem fordítandó, mert adott esetben a vízi közlekedést nagymértékben hátráltatja a hullámtéri erdőség, illetve a töltések menti helytelenül elhelyezett hullámtörő erdősáv.

A május 30-i tetőzést igen lassú ütemű vízszintcsökkenés követte. A tartós magas vízállás miatt a szivárgások és töltésátázások, valamint fakadóvizek a Szolnok—Csongrád közötti védelmi szakaszokon, különösen Tiszainoka, Tiszasas, Tiszakürt és Csongrád térségében tovább fokozódtak. A töltéseken és a töltések alatt átszivárgó víz mennyisége nagymértékben növekedett és a töltések mellett széles sávban elöntések keletkeztek. Nagy erővel vált szükségessé a töltések és töltéspadkák megtámasztása és leterhelése homokzsák- és kőbordákkal.

A töltések nagyobb arányú átázása elkerülése céljából számos helyen ún. „sliccelést" alkalmaztunk, a töltésekben feltorlódott átszivárgó vízmennyiség megcsapolására. A „sliccelés" átlagos keresztmetszeti mérete ásó-, ill. kapanyomnyi volt, elhelyezkedése általában az esésvonallal párhuzamosan, illetve az esésvonallal 30— 45°-os szöget bezárva történt. Megcsapolás után helyenként a töltésből eltávozó vízmennyiség elérte a 600—800 l/perc/km értéket is. A legtöbb helyen a viszonylag permanens szivárgás kialakulása után az átlag nagyságrendek 300—500 l/perc/km érték körül helyezkedtek el. A sliccelés után 5—10 órával általában megfigyelhető volt a nyomásvonal kilépőpontjának több deciméter nagyságrendű, helyenként fél métert elérő süllyedése. Egyes talajoknál a mentett oldali rézsűláb vonalából eltávolított humuszréteg elegendő beavatkozásnak mutatkozott a nyomásvonal néhány deciméter nagyságú csökkentésére. Természetesen az így eltávozó „réteg"-víz után a megcsapolás kezdeti szakaszában mért szivárgó víz mennyisége általában felére csökkent.

Számos helyen került sor meglevő nyomópadkák víztelenítésére, különösen azokon a helyeken, ahol az ún. nyomópadka-építés földmunkagéppel történt. Ilyen esetekben a töltés mentett oldali része nagyobb tömörségű, mint a töltés más keresztmetszete. Ez egyrészt a nyomásvonal erős felemelkedését eredményezi, másrészt éppen a megnövekedett víznyomás hatására a nyomópadkában tengellyel párhuzamos hosszirányú repedések keletkeznek. A földmozgás természetesen nagyszámú homokzsák-megtámasztással is lokalizálható. Számos helyen — zsákfelhasználás csökkentése céljából — szivárgókat építettünk be a nyomópadkába, és ezzel a nyomópadkát szivárgópadkává alakítottuk át. A szivárgók egymástól való távolsága 6,0—-10,0 méter volt, ezeket minden esetben a töltés lába felé esésbe vezettük. A nyomópadka és az eredeti töltés csatlakozásánál pedig egy, a töltéstengellyel párhuzamos szivárgót építettünk ki a kellő esés biztosítása mellett.

Az így kiépített szivárgók átlagos keresztmetszeti mérete 25x40—60 cm volt. A szivárgóárok kiásása rövid szakaszokon történhetett meg a kőanyag azonnali bedolgozása mellett. Egyes helyeken a padka nagymérvű átázása következtében a 60 cm mélységet nem sikerült elérni. Ilyen esetben meg kellett elégedjünk a szerényebb méretekkel is. Az eredmény meglepően jó volt. A nyomópadkába beépített szivárgók vízmennyiségét a koncentrált kilépési helyeken köbözéssel mérni tudtuk, az így kapott vízmennyiség általában alatta maradt a fent említett értékeknek. A megcsapolás után helyenként a töltésből eltávozó vízmennyiség elérte a 4—800 l/perc/km értéket is. Az átlagértékek a viszonylag permanens szivárgás kialakulása után 200—400 l/perc/km érték körül helyezkedtek el.

A védekezés alkalmával számos helyen — célszerűségi okból — alkalmaztuk a szivárgópadkaépítést, olyan helyeken, ahol homokzsák és kőbordák alkalmazása volt eddig használatos. Természetesen csak olyan helyen alkalmazható, ahol a megfelelő anyag, szállítási és bedolgozási lehetőség fennáll, illetve olcsóbb, mint a homokzsák vagy kőborda-megtámasztás vagy -leterhelés. Területünkön szivárgópadka építésére mintegy 10 km hosszon került sor a védekezés alatt, ez a hosszúság 55%-a a mintegy 18 km hosszon alkalmazott kő- és homokzsákbordás megtámasztásnak, leterhelésnek. Az építést kétféle technológiával hajtottuk végre. Az egyik technológia a szkréperes, melynek feltétele egyrészt a közeli anyagbeszerzés lehetősége (maximális szkréperszállítás mintegy 1000 méter), a másik feltétele, hogy a szkréperek a töltés lábánál közlekedni tudjanak az állékonyság, illetve védképesség káros veszélyeztetettsége nélkül. A másik mód a billenős tehergépkocsival való építés technológiája. Billenő gépkocsikkal való szivárgópadka építésénél azonban általában két nyomsávnyi szélességű padka építését célszerű elsősorban a közlekedés kívánalmai miatt építeni.

Az így megépült szivárgópadkába a szivárgók beépítése történhet a már fent leírt módon, kőkitöltéssel. Amennyiben kőanyag nem áll rendelkezésre, illetve helyszínre szállítása problémát okoz, úgy rőzsetutaj beépítése megnyugtató módon alkalmazható. Az idei védekezés alkalmával számos helyen és tekintélyes hosszon került sor rőzsetutaj beépítésére. Néhány helyen a rőzse-220