Vízgazdálkodás, 1970 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1970-12-01 / 6. szám
AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI HIVATAL FOLYÓIRATA * 1970. NOVEMBER —DECEMBER шяшшшшшшшяшшшяяшшшшяяшшвшшяяшявшшшшшшяшяшшяяшшшшшшяшшяшяшшшшшшвшшшшяшшшяншяшшшш 20 ÉVES A MAGYAR-SZOVJET VÍZÜGYI EGYÜTTMŰKÖDÉS A tivadari árvédelmi töltés áthelyezett szakasza Magyarország és a Szovjetunió Kárpáton túli része közötti vízügyi együttműködés jelentőségét és szükségességét alapvetően a Tisza vízgyűjtőjének felső részén való közös elhelyezkedésük határozza meg. A Felső-Tiszának Tiszabecs— Szatmárcseke (szovjet területen Vilok—Badalovo) közötti 26 km hosszú szakasza és Lónya—Győröcske (szovjet területen Szalovka—Salamonovo) közötti 18 km hosszú szakasza országhatárt képez Magyarország és a Szovjetunió között. Ennek elsősorban árvízvédelmi szempontból van kölcsönös jelentősége, mert a tiszai árvizek nemcsak az említett, összesen 44 km hosszú Tiszaszakasz mentén fekvő, hanem a Tiszabecstől Győröcskéig terjedő teljes 124 km hosszú Tisza-szakasz mentén húzódó mindkét parti területeket veszélyeztetik. Ugyancsak magyar és szovjet területet érintenek, tehát közös érdekűek a Felső-Tisza egyes mellékfolyói, mint a Túr, Batár, Palád, valamint a magyar beregi, illetve a szovjet beregszászi közös belvízöblözet csatornái. Vízgazdálkodási vonatkozásban, így elsősorban a természetes vízkészletek megosztása és a vízkészletek pótlása szempontjából a szovjet területen eredő és a Tiszába torkolló mellékfolyók vízgyűjtői is nagymértékben befolyásolják a Tisza magyarországi szakasza vízkészletét, illetve annak felhasználhatóságát. A második világháború a közös érdekű területen az árvízvédelmi művekben aránylag kisebb mértékű rongálódást okozott. Nagyobb mértékű volt a pusztítás a közlekedési létesítményekben és az elpusztított hidak roncsai a csatornák, vízfolyások és folyók medrét több helyen elzárták, árvízveszélyt okozva. Ezekből eredően a felszabadulás után vízügyi szempontból első közös érdekű feladatként jelentkezett az árvízi biztonság és a védekezés megjavítása. Ezek a munkálatok eleinte egymástól függetlenül folytak mindkét ország határmenti területein, bár a vízügyi együttműködés korlátozott mértékben már a felszabadulás kezdetétől fogva a magyar szempontból fontos vízrajzi adatok közlésével megindult. Azonban a szorosabb vízügyi együttműködés szükségességét, annak politikai, szervezeti és műszaki feltételeit az 1947—48. évi téli árvíz, illetve árvízkatasztrófa érlelte meg. Az 1947. december végén a kárpáti vízgyűjtő területen felhalmozódott nagy hőmennyiség gyors olvadása folytán a Tisza mellékfolyói, majd a Tisza hirtelen megáradt és az eddig észlelt legmagasabb árvízszintet meghaladva, a töltéseket átszakította. A töltésszakadások következtében magyar és szovjet területen mintegy 60 000 ha terület került víz alá. Ez a körülmény, illetve árvízkatasztrófa döntő bizonyítéka volt, hogy a védőművek akkori kiépítettsége 201
