Vízgazdálkodás, 1969 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1969-06-01 / 3. szám
Cerster Béla (1850—1923) Hamarosan fel kellett azonban ismernie a polgári mozgalom korlátáit — és kilépett a saját maga által létrehozott szervezetből, fgy került — törekvéseinek megfelelőbb társadalmi bázist keresve — kapcsolatba a világháború idején fellendült szakszervezeti mozgalom keretében kialakuló szocialista mérnökmozgalommal, ahol ugyancsak hamarosan vezető szerephez jutott s az 1918-ban önállósult AMOSZ (Alkalmazott Mérnökök Országos Szövetsége) egyik alelnöke lett. A Vízügyi szolgálat jelentősebb tagjai közül a mozgalom vezetőségébe került ugyanakkor Sajó Elemér és Egán Ede, valamint Bogdánfy köréből Seidner Mihály (az AMOSZ másik alelnöke) és Bánki Donát, az energiagazdálkodás úttörői. A szervezet tagjai lettek többek között Benedek József, Gerster Béla vízimémökök és Hoór Tempis Mór energetikus is. Ismeretes, hogy a Tanácskormány gazdaságpolitikáját, gazdasági-műszaki szervező munkájának, fejlesztési tevékenységének programját a kormány gazdasági vezetői lényegében az AMOSZ megfelelő szakosztályainak segítségével alakították ki, készítették elő és éppen e szakosztályok értékes segítségének tapasztalatai vezettek a Népgazdasági Tanács mellé rendelt Tudományos Műszaki Tanács megszervezésére. Természetes tehát, hogy a vízgazdálkodás és a vele összefüggő energiagazdálkodás programjának kialakításában az AMOSZ fentemlített vízimérnökeinek és energetikusainak döntő szerepe lett. Bár az AMOSZ-ban külön vízgazdálkodási szakosztály nem alakult, a vízgazdálkodás fő feladatköreit felölelő Mezőgazdasági Műszaki Szakosztálynak és az Energiagazdálkodási Szakosztálynak egyaránt Bogdánfy volt az egyik vezetője és irányítója, sőt az utóbbinak megszervezője és elnöke is. A Tanácskormány gazdasági vezetőinek és az AMOSZ-mérnököknek a közös mozgalmi múltja volt az, ami — az említett mérnökök szakmai tekintélye mellett — a közös bizalom kialakítója és megszilárdítója lett, s ami a Tanácskormány messzemenő támogatását biztosította a vízügyi szolgálat tevékenysége számára. A Tanácskormány Földművelésügyi Népbiztossága az első intézkedések során, még 1919 márciusában, megszervezte — az egyébként már korábban előkészített 1— Duna—Tisza Csatornaépítési Igazgatóságot és élére Gerster Bélát nevezte ki. Gerster Béla (1850—1923) a Karinthoszi Csatornaépítő Igazgatóság egykori főmérnöke, Görögország nevezetes műszaki alkotásának, a Korinthoszi Csatornának tervezője és építője, Türr István munkatársaként már korábban is részt vett a különböző alföldi csatornák tervezésében és a Ferenc-József Csatorna építésében. Az idegen vasútérdekeltségek nyomása és a közmunka- és közlekedésügyi minisztérium korrupciója miatt azonban a nagy területek komplex vízrendezését célzó csatornatervek megvalósítását nem sikerült keresztülvinniök. 1918—1919-ben úgy látszott, hogy az ország gazdasági önállóságának kivívása és a frontról hazatérő tömegek produktív foglalkoztatásának szükségessége (az ipari nyersanyaghiány idején) kedvező feltételeket teremt a vízi munkálatok, így a Duna—Tisza Csatorna régi tervének megvalósítása számára is. Anynyival is inkább, mert a csatorna építését most már a vízi utak fejlesztése mellett a Tisza-völgy öntözővíz-ellátásának biztosítása is sürgette. Gerster Bélát, egy nemzetközi viszonylatban is kimagasló műszaki alkotás létrehozóját, azonban nagyon rövid időn belül ismét tétlenségre kárhoztatta az ellenforradalom uralomra jutása, mely a Csatornaépítési Igazgatóságot azonnali hatállyal feloszlatta. (Jellemző a magyar műszaki értelmiség évszázados törekvéseivel egybeforrott terv és általában a Tanácskormány mezőgazdasági-műszaki fejlesztési törekvéseinek vonzóereje, hogy még a proletárdiktatúrától világnézetileg annyira távol álló nagy tudóst, mint az erősen vallásos Sigmond Eleket (1873—1939) is be tudta kapcsolni e munkába: a csatornaépítéssel kapcsolatos meliorációs munkák előkészítésébe éppúgy, mint a Tudományos Műszaki Tanács különböző munkacsoportjainak tevékenységébe.) A Duna—Tisza Csatorna építésének megszervezésével egyidejűleg került sor — ezzel az eredeti tervek szerint is szoros kapcsolatban álló — csepeli kikötőépítési munkálatok és a Soroksári Duna-ág csatornázásának új raf el vételére. Itt a kirendeltséget vezető Sajó Elemér és a helyi munkástanács együttes fellépése volt az, ami biztosította a Tanácskormány szükséges támogatását. A terv gazdaságpolitikai koncepciójának kidolgozása — a kerettervezés elvének első hazai alkalmazása — és meggyőző érveléssel való előadása, alátámasztása Sajó Elemér (1885—1934) nevéhez fűződik. De nem maradhat említés nélkül a kikötőépítéssel kapcsolatos tervezések, valamint az erőműtervek, ill. a létesítendő 66
