Vízgazdálkodás, 1969 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1969-04-01 / 2. szám
A tiszta tótiikör a jó termés biztosítéka olyan berendezései, amelyek a szennyvíz kellő hasznosítását és a kockázat csökkentését lehetővé tennék. Magyarországon nincs is tipikus szennyvizet hasznosító halgazdaság, pedig a szennyvíz ilyen jellegű értékesítése szűkös takarmányellátottságunk mellett nagy jelentőségű lenne. A Szabadegyházi Szeszgyár szennyvizének hasznosítására tervezett első ilyen jellegű halgazdaság tervezésében magam is részt vettem. Sajnos az indokolatlan aggályok meghiúsították létrehozását, pedig már a beruházási összeg is rendelkezésre állt. A hét tóegységből álló 64 holdas szennyvizes halgazdaság helyszínrajzát bemutatom (1. ábra). Mintegy 50 éve hazánkban is szokásos a halastavak termőképességét különböző szerves trágyákkal növelni. A szerves trágyát télen a tófenékre kupacolva, majd később csónakról a vízre lapátolva adagolták. 1953. évben dr. Woinárovits Elek dolgozta ki a felvíz-trágyázás módszerét, melyet széntrágyázásnak nevezett el. — Ennek alapján a belterjesen kezelt halgazdaságainkban, vízágyúval felvízre szétszórva adagolják a sertéstrágyát. Az így kezelt tavakban a természetes halhúshozamot 100%- kai is emelték. Lényege e módszernek, hogy a víz felső 40 cm-es rétegében élő plankton szervezetek, közvetlenül jutnak hozzá a tápanyaghoz. Minél finomabb elosztásban kerül felülről a víz felszínére a szerves anyag, annál lassúbb a merülése és több idő marad a felső 25—30 cm vastag vízrétegben élő plankton szervezeteknek a kapott tápanyag feldolgozására. Ezen elmélet alapján esőztető öntözőberendezés útján kell megoldani a mechanikailag tisztított szennyvíz tóba juttatását. A külföldi szennyvizes halastavakkal szemben ennek az eljárásnak az az előnye, hogy az oxigént a mikroszemcséken át veszi fel a levegőből és a bomlás igen korlátozott időre tehető, mert célszerű adagolás esetén a plankton szervezetek gyorsan feldolgozzák. Így négyzetméterenként 1—2 liter szennyvíz adagolása 24 óránként két részletben olyan mennyiség, hogy 5 kh-ra egy szórófejet számítva 57,5 m3 szennyvíz jut, vagyis 2 liter/sec teljesítményű szórófej, napi 8 órás üzem mellett ellátja a m2-enkénti 2 mm-es fajlagos szennyvízadagolás feladatát. 100 1/fő napi kommunális szennyvízterhelést alapul véve, 1—1 holdon tehát 115 fő szennyvizének elhelyezése és hasznosítása válik lehetővé. A 360 holdas Zardavári tófelületen így 42100 fő szennyvizét lehet hasznosítani és utótisztítani. A planktonállomány felszaporodásával állandó vegyvizsgálat mellett, az adagot még emelni is lehet. Az esőztető öntözőberendezéssel oxigéndúsítás is végrehajtható, ha azt tiszta vízzel üzemeltetjük. A porlasztóit víz a levegő oxigénjéből dúsultan jut a tó felszínére és növeli a tó vizének oxigéntartalmát. Megfelelő szórófejjel pépesített haltakarmány, mész- és nitrogéntrágya is adagolható ez úton a tavakba. A szennyvizes halastavak a fenti módon csak akkor üzemeltethetők, ha ennek megfelelően tervezzük és létesítjük őket. Mivel szennyvízadagolással a növényi és állati planktonokat rendkívüli mértékben felszaporítjuk, megfelelő halállomány telepítéséről is gondoskodni kell, hogy az egyensúlyban tartsa a vízi életteret. A növényzettel benőtt, árnyékolt vízben a plankton sem fejlődik, de kielégítő haltermés sem várható. Ezért a ponty mellett, még növényevő halakkal is népesíteni kell a szennyvizes halastavakat. Minthogy a szennyvíz által szaporított planktonon nevelt hal, bakteriológiailag is, de az emberre káros parazitákkal is fertőződhet, a szennyvizes tavakban csak továbbtenyésztési halanyagot tanácsos nevelni. Igen jó szolgálatot tenne a szennyvizes tógazdaság a Balaton halállományának utánpótlására, mert a Balatonboglár, Ordacsehi, fonyódi népgazdaságilag kihasználatlan, mintegy 1000 kh-t kitevő berek területe, víztározókká alakítva, mintegy 4—5000 q II. nyaras haltenyészanyag nevelésére lenne alkalmas. A Balaton déli parti üdülőtelepek szennyvize, mint azt a múlt év július 17-i fonyódi helyszíni előadásomon már vázoltam, kedvező lehetőséget nyújtana erre. Hogy a frissvíz-cirkuláció minél hatásosabb legyen, vagy több, kisebb tóegységet kell tervezni (Szabadegyházi terv) vagy centrális elrendezést kell alkalmazni. (Fonyódi átalakítási terv.) A szabadegyházi tervben „I” levegő injektálást biztosító, két tavat kiszolgáló, nyitott, vájus áteresz, tápláló műtárgyakat és „T” aknás, ugyancsak két tó lecsapolását ellátó, zsilipeket terveztek. Így a 7 tóegység, 64 kh-t kitevő tavain, úgy a tápláló zsilipen át, mint a lecsapoló zsilipeken keresztül, friss víz cirkuláltatható, lehalászásánál pedig a szomszéd tóból friss víz adagolása mellett aknába csalva a halak könnyen kifoghatok. A fonyódi 366 kh-s, jelenleg 3 tóegységből álló tógazdaság tavai csak egymáson keresztül táplálhatok és ugyancsak egymástól függően csapolhatok le, ezért átalakításuk kívánatos. Egy központi, külső halágyas, teleltetőtelep beiktatásával és oda a Keletibozót külvízcsatorna vizének bevezetésével, központi elrendezéssel, négy tóegységre tagolódhat a víz tárolótere. Így egymástól független a víztáplálás és a lecsapolás is. A műtárgyak elrendezésének nagy a jelentősége a szennyvizes tavaknál. Egy-egy műtárggyal, két tó vízellátását és lecsapolását oldhatjuk meg, továbbá a könnyebb kezelhetőség mellett a tavak központjában állandó felügyelet alatt tarthatók a műtárgyak. Minthogy a táplálás és a lecsapolás egynegyed belső köríven történik, olyan vízcirkulációt tudunk szükség esetén azonnal a halaknak nyújtani, mely az esetleges oxigénhiányt pótolja, vagy vízmérgezés esetén gyors vízcserével a nagyobb arányú pusztulást meggátolja. A hagyományos halastavi műtárgy-elrendezés ezt nem teszi lehetővé. A hagyományos rendszernél a tavak több százezer köbméteres vízkészletét a tó ellentétes oldalán elhelyezett rendszerint 1 m3 emésztésű, tápláló és lecsapoló műtárgya csak lassú vízcserét tesz lehetővé, 50
