Vízgazdálkodás, 1968 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1968-04-01 / 2. szám
Az utóbbi években mind sűrűbben foglalkoztatja a közvéleményt és a vízgazdálkodással foglalkozó szakembereket az ivóvíz előteremtésének egyre nehezebbé váló feladata. A természetes és megszokott jó minőségű ivóvíz egyre inkább az első számú hiánycikké lép elő. Vannak városok, melyek több száz km-ről szerzik be az ivóvizet, másutt óriási költségekkel javítanak ivóvízzé eredetileg arra nem alkalmas, szennyezett folyóvizet, sőt a tengervíz sótalanítása is napirendre került. Az ivóvízkészletek egyre nehezebb előteremtésével kapcsolatos jelenségek összefüggnek a népesség szaporodásával, a városiasodással, az ipar nagymértékű vízfelhasználásával, de a felszíni vizek és a talajvizek szennyezésével is. Különösen ez utóbbi az, amely veszélyezteti a még meglevő vízkészleteket is. A vízkészletek megóvására az államok széles körű intézkedéseket tesznek, törvényekben szabályozzák a vízhasználatokat, a vízzel való gazdálkodást, az élő- és talajvíz megóvását. Nálunk is több jogszabály látott napvilágot, amely a vízgazdálkodással, a vizek tisztaságának megóvásával foglalkozik és megjelöli azokat a szerveket, amelyeknek ez a feladatuk. A IV/1964. sz. Vízügyi Törvény többek között a közműves vízellátásra átadott vízkészlettel való gazdálkodásról is rendelkezik és kimondja, hogy ez tanácsi feladat. Ezen belül a Tanács feladata a helyi vízigények kielégítésének rangsorolása, a közmű szolgáltatta vizet felhasználó üzemek vízgazdálkodási tevékenységének ellenőrzése és a büntető vízdíj kiszabása. A Fővárosi Tanács e feladatait az 5/1957. sz, a vízszolgáltatásról szóló rendeletben megállapított módon a Fővárosi Vízművek útján gyakorolja. A Vízművek feladata ennek alapján a főváros vízellátása, a víz termelése és szolgáltatása. E vízgazdálkodási tevékenységének maradéktalan ellátásához ismernie kell egyik oldalon a víznyerő berendezések (kutak, galériák, felszíni vizet tisztító művek stb.) hozamát a különböző időszakokban, a termelő és szállító gépi berendezés, végül a csőhálózat kapacitását, másik oldalon az igényeket, évszakonkénti és területi megoszlásban. A jó vízellátáshoz és a helyes vízgazdálkodáshoz mind a víztermelési, mind a szállítókapacitásnak ki kell elégítenie minden évszakban a jogos igényeket. Üj vízműnél első vízgazdálkodási teendő a fentiek szerint az igények pontos felmérése s a vízmű termelő- és szállítókapacitását úgy kell megtervezni, hogy az igényeket a legkedvezőtlenebb termelési és szállítási körülmények között is ki tudja elégíteni. Az igények meghatározása nem könnyű feladat, különösen olyan városnál, amely jelentős iparral is rendelkezik. A háztartási fogyasztás meghatározása történhet lakóháztípusonként és a fejnormák alapján. A lakóháztípusonkénti meghatározás sok bizonytalanságot rejt magában, mert nagyon különböző lehet a vízfelhasználás az azonos vízvezetéki berendezésekkel ellátott lakásokban is a lakók életmódja és kultúrfoka szerint. Ezért helyesebb abból kiindulni, hogy minden ellátott fogyasztónak joga van bizonyos vízmennyiség felhasználására. Ez a vízmennyiség kisebb városokban 100 liter/fő/nap körül van, a nagyobbakban megközelíti a 200 litert, de e fölé is emelkedhetik. Modern város vízellátásának tervezésénél, ahol a lakások teljes komforttal készülnek, lakásonként 1 m3 fogyasztásra lehet számítani. A fejadag alapján történő vízigény meghatározásához ismerni kell a vízzel ellátottak számát. Budapesten a vízellátottság 86%-ra tehető, tehát 1 720 000 az ellátottak száma. A lakossági igények után meg kell állapítani az ipar vízszükségletét. Ez gondos felmérési munkát igényel, mert a különböző iparágak vízfogyasztása rendkívül eltérő. Először be kell kérni igényeiket, azután felül kell vizsgálni, hogy hogyan kívánják felhasználni a kért vízmennyiséget. Az igények megállapításához figyelembe kell venni az ipari víznormákat és a technológia helyi sajátosságait. Ha a fogyasztások az évszakoktól függően erősen változnak (pl. konzervgyár) az évszakonkénti szélső értékeknek megfelelően kell megállapítani a szükséges vízmennyiséget. A lakossági és ipari vízigények megállapítása után elkészíthető a vízmérleg, amely egyik oldalán feltünteti a termelő- és szállító-kapacitást, a másik oldalon az igényeket. A vízmérleg ad támpontot arra, hogy a vízmű rendelkezik-e olyan vízfeleslegekkel, amelyekből a felmerülő új igényeket kielégítheti, ill. milyen mértékű fejlesztés szükséges ahhoz, hogy azokat kielégíthesse. Az igények és kapacitás meghatározásánál más a helyzet a régi Vízműnél, ahol mind a szükséges kapacitás, mind a várható igények megállapításához évtizedekre visszamenően rendelkezésre állnak a termelési és fogyasztási adatok. Ezekből következtetni lehet a szükséglet évenkénti növekedésére és a fejlesztést ehhez kell igazítani. A Fővárosi Vízművek évről évre ilyen alapon tervezi a termelés és a szállítás növelését. Anyagi eszközeihez mérten igyekszik behozni az 50-es évek folyamán keletkezett kapacitás-lemaradását. Ez a lemaradás Nagy- Budapest megalakításával és az iparfejlesztéssel kapcsolatos ugrásszerű igénynövekedéssel következett be. A Vízművek fejlesztése abban az időben nem felelt meg a követelményeknek, mert az e célra rendelkezésre bocsátott beruházási kereteket csak a lakossági igény ütemére méretezték. A főváros napi csúcsfogyasztásainak az 50-es években bekövetkezett fejlődéséről a grafikon ad tájékoztatást. Látható belőle, hogy a napi csúcsfogyasztás 1950-től 57-ig mintegy 200 000 m3-rel emelkedett, amelyből az évenkénti fogyasztásnövekedés 29 000 m3/nap. Ha figyelembe vesszük, hogy 1950-ben a Vízművek még ki tudta elégíteni a nyári csúcsigényeket, a későbbi évek folyamán azonban nem, a különbség még nagyobbra tehető, tehát az évenkénti fogyasztás-fejlődés még nagyobb arányokat mutatna. A Vízműveknek azokban az években évenként 30—40 000 m3/nap többletvízmennyiségről kellett volna gondoskodnia, hogy a lemaradást elkerülje. Anyagi lehetőségek hiányában, fejlesztés helyett, kényszerintézkedéseket kellett hoznia, amelyek során az iparvállalatok fogyasztását 25— 35%-kal korlátozták, hogy csökkentsék a lakosságnak a felső emeleteken és a perifériákon jelentkező vízhiányos sérelmeit. A grafikonból látható, hogy a fogyasztás növekedése nem egyenletes. Hűvös, esős években a nyári napi csúcsok mérsékeltebben emelkednek és egy-egy évben a fogyasztás visszaesése is bekövetkezik, majd azután ugrásszerű emelkedéssel folytatódik. Az igények növekedésének számításához az egyik támpont az évenkénti bekötések száma. A fővárosban az utóbbi 10—12 évben évenként 4—5000 ingatlan kapott vizet, egy részük (ipartelepek, lakótelepi házak stb.) nagy átmérőjű összekötőcsövön. Az ipar és a közintézmények igényeiről a beruházási programokból szerez tudomást a Vízművek. A fogyasztás megtervezése akkor is nehéz, ha a beérkezett igényadatok helyesek, mert az időjárás nagymértékben befolyásolja azt. Idény szerinHs nagyJ.ngadoräs.okat mutat VÍZÜGYI LEVÉLTÁR 1 _________i
