Vízgazdálkodás, 1967 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1967-06-01 / 3. szám
E beszámoló keretében csak a tájékoztatás igényével, az időbeli sorrendiség megtartásával tettem említést az egyéves munkáról, melyet a vízügy szakemberei az Országos Vízgazdálkodási Szakcsoport és a megyei vízgazdálkodási szakcsoportok ismeretterjesztő tevékenység keretében elvégeztek. Ügy a szakmai érdeklődőkben, mint a tudományos ismeretterjesztés művelőiben az elmúlt év tevékenységének értékelésekor felvetődik a kérdés, mi a további teendő, mit kíván a TIT a vízgazdálkodást irányító tudományos és gyakorlati szakemberektől. Az ismeretterjesztő munka igen sokrétű és mindazok számára, akik terjeszteni kívánják a vízgazdálkodással kapcsolatos tudományos ismereteket, sokoldalú lehetőséget nyújt. Százával lehetne sorolni azokat a témákat, melyekről az ország lakosságát a vízről tájékoztatni kellene. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és megyei igazgatóságai az elmúlt huszonkét esztendő alatt nagy és kis létesítményekkel egyaránt példát mutattak arról, hogyan lehet szerényen nagy eredményeket elérni, ezzel szemben a tudományos ismeretterjesztésnek viszont feladata, hogy az elért eredményekről az ország lakosságát megfelelő szinten, megfelelő módon tájékoztassa. A tudományos ismeretterjesztés hatékonysága döntő módon múlik a téma helyes megválasztásán, de sok esetben még ennél is fontosabb a megfelelő előadók kiválasztása. A jó előadó egyéniségével, a téma sokoldalú megvilágításával, az előadáshoz, illetve a témához csatlakozó megfelelő szemléltetéssel maradandó élményt nyújt a hallgatóság számára. E tájékoztató munkában legkitűnőbb munkatársaink a vízügy szakemberei lehetnek. Lehetőséget nyújtunk a tudományos ismeretterjesztő munka iránt érdeklődők részére élőszóval és az írásos ismeretterjesztéssel folyóiratainkban a vízgazdálkodással kapcsolatos, a nagyközönséget érdeklő témák publikálására. A vízgazdálkodással kapcsolatos előadások iránti igény szinte hazánk minden lakott helyéről egyaránt jelentkezik. Jelentős mennyiségű előadás megtartására egyelőre lehetőségünk nincsen. Ez esetben is érvényes az a közmondás, hogy aki sokat markol, az keveset fog. Az Országos Vízgazdálkodási Szakcsoportunk vezetősége elsősorban az ország vízgazdálkodásával összefüggő jelentősebb témákból — amint erre a beszámolórészben is utaltam — kíván nem nagy számmal ankétokat, előadásokat tartani. Kívánalom, hogy ezek az előadások, ankétok színvonala és szemléltetése példamutató legyen. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke között létrejött megállapodást a mindennapi életben a mérnöki munka követelményeihez híven pontosan és meghatározott tervek szerint lehet csak eredményesen megvalósítani. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Mezőgazdasági Tudományos Titkársága ezúton is szeretettel köszönti mindazokat, akik időt, fáradságot nem kímélve, vállalkoznak népünk minden rétege számára a vízgazdálkodással kapcsolatos ismeretek nyújtására. Imre Gyula 150 éves a dunai gőzhajózás és a rendszeres napi vízállásjelentés A korabeli sajtó rövid tudósításai és egy-két hajózástörténeti tanulmány szűkszavú megemlékezése nyomán már régóta ismeretes, hogy az első dunai gőzhajót egy pécsi mérnök, Bernhard Antal építette 1817-ben. A feltaláló küzdelmeit találmányának hasznosításáért és a hajó műszaki megoldásának részleteit azonban csak az újabb kutatás derítette ki. A már eddig feltárt anyag érdekessége is megérdemli, hogy a hajó vízrebocsátásának 150. évfordulója alkalmából részletesebb ismertetést adjunk róla. Időben csaknem teljesen egybeesik a nagyjelentőségű évfordulóval egy másik, vízügyi szempontból szintén igen fontos esemény, a hazai rendszeres napi vízállásjelentés megindítása: a Duna-felmérés előkészítése kapcsán helyreállított régi budai — ún. „nádori” — vízmérce napi adatainak a helyi sajtóban való folyamatos közreadása 1817. május 1-től kezdődően. * * * Bernhard Antal életéről és családjáról még kevés adatunk van. A 18. sz. második felében született s családja is ez idő tájt jöhetett Magyarországra. A család feje, valószínűleg B. Antal apja, B. Ferenc linzi hídépítő mester az 1790-es években Festetich Györgynél vállalt munkát. Bernhard Antal „pécsi polgár” egyes feljegyzések szerint, már 1812-ben foglalkozott a hajóépítés gondolatával és sikerült is ehhez néhány pécsi polgár, valamint elsősorban hg. Esterházy László püspök és Kolhammer János, a Vízügyi és Építészeti Főigazgatóság egyik hajózási mérnökének anyagi támogatását megszereznie. A létrehozott „Bernhard Antal és társai hajózási társaság” tőkéjével 1816—1817 telén fejezte be hajójának építését a Dráva meletti béllyei uradalomban. A vállalkozásnak kedvező feltételeket az angol és amerikai gőzhajóépítés sikerének hírére 1813 májusában kiadott cs. és kir. felhívás teremtett, mely üzemképes és kipróbált gőzhajó építőjének 15 évre kizárólagos jogot ígért a dunai hajózásra. Bernhard Antalnak egyes adatok szerint az 1810-es évek elején jelentős vagyona volt Pécsett, ez azonban éppúgy ráment a hajóépítésre, mint a társaság tagjai által összeadott 60 000 forint, annyira, hogy Bernhard a kamarával szemben vállalt hídvám-bérlői, ill. hídépítési kötelezettségének sem tudott mindenben eleget tenni s szerződését idő előtt felbontották. Bernhard ekkor átmenetileg Pestre, majd Pozsonyba, később Bécsbe költözött, hogy újabb hajó építésére tőkét szerezzen. 82
