Vízgazdálkodás, 1967 (7. évfolyam, 1-6. szám)

1967-04-01 / 2. szám

rüit sor az országos vízrajzi aíapponthálózat kiépítésére és beszintezésére. Ezt követte folyóink korszerű és teljes vízrajzi felvétele s ennek érdekében a hazai hidrometria mérőeszközeinek és mérési módszereinek kidolgozása és a hazai hidrológiai szakirodalom megteremtése.

A feladat első része még elsősorban a passzív vízgazdálkodást a védelmi jellegű munkálatokat szolgálta, lényegében a korábbi felmérési munkálatok kiegészítését, az azóta beállott vízrajzi változásokat is figyelembe vevő korszerűsítését, teljessé tételét jelentette s a hagyományos eszközök és módszerek segítségével nagyrészt megoldható volt. Lényegesen több új problémát vetett fel viszont folyóink korszerű vízrajzi felvétele, mely nagyobbrészt már a vízhasznosítás előkészítését célozta s melyben a vízhozammérések is előtérbe kerültek. A vízsebesség és vízhozammérések terén elért első hazai eredmények jelentős része Hajós Sámuel nevéhez fűződik.

Mérőműszerei és eljárásai, valamint mérései, illetve tanulmányai során elért elméleti eredményei egyaránt ismertté váltak a nemzetközi szakirodalomban.

Mindezek közül legelőször is az ún. részletező sebességmérő módszere érdemel említést, melyhez sebességmérő szárnyat s az adatok rögzítéséhez szükséges villamos írógépet szerkesztett — kétféle kivitelben. (Az egyik egy nagyobb stabil gép, a másik pedig a leeresztésre szolgáló csörlőre kapcsolható kisebb villamos írógép volt.) (Ld. H. S.: Vízsebességméréseink jelenlegi állásá. = Vízr. Évk. 1898.; Hidrometria. Bp. 1906. 219—222. p.)

A Kvassay-féle szárnyelmélet felhasználásával szerkesztett ún. Hajós-féle szárnyak (H-jelű szárnyak) nemcsak itthon, hanem külföldön is elterjedtek. (Ld. Hidrometria 258—264. p.) Különösen Oroszország nagy, síksági folyóin váltak be, annyira, hogy ismertetésüket még az újabb szovjet szakkönyvek legtöbbjében is megtalálhatjuk. (Pl. Büköv: Gidrometrija, Leningrád, 1949. c. munkájában.)

A szárnyhitelesítés kérdéseivel kapcsolatos cikkei és a sebességmérő szárnyak forgásegyenletének megállapítására vonatkozó kísérletei, ill. berendezései és módszerei szintén nemzetközi elismerést hoztak számára. (A szárnyfordulatokat és az időt ugyancsak a maga szerkesztette villamos írógéppel jegyezte papírszalagra, melynek hossza arányos volt a vontatószerkezet által megtett úttal.)

Egyéb módszerei és eszközei közül még a kis sebességek mérésére szolgáló integráló úszómérője, hidrosztatikus szelvényrajzoló műszere és különböző vízmércéi érdemelnek említést.

Kutatásai közül különösen nagy figyelmet keltett az az 1895-ben végzett tanulmányi mérés, mely kimutatta, hogy ugyanazon vízállás mellett áradás, ill. apadás idején mért vízhozamok lényegesen különböznek. A vízszínesés változásának befolyása nyilvánvalóan következik a Chézy-képletből, azonban csak a nagy síksági folyókon mutatható ki világosan. A vízhozamgörbében mutatkozó s nálunk jól ismert árvízi hurok tehát a nyugati vízmérési gyakorlatban sokáig ismeretlen volt s ezért a tiszapüspöki 1895. évi mérések eredményeit több külföldi szerző átvette. (Pl. Schoklitsch: Der Wasserbau. Wien, 1930. 1. Bd.)

Elméleti és gyakorlati munkásságának, kutatásainak és műszerszerkesztő tevékenységének valamennyi eredményét összefoglalta 1906-ban megjelent Hidrometria c. kézikönyvében, mely nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is egyedülálló munka volt s szerzőjének általános elismerést szerzett. A Magyar Mérnök és Építész Egylet 1907-ben az Egylet aranyérmével tüntette ki.

(Az elismerés értékét világosan mutatja az a tény, hogy ezt a jutalmat az előző években olyan munkáknak ítélték oda, mint Bogdánfy Ödön: „Hidrológia” (1903) és Kherndl Antal: „A tartók grafosztatikája” c. munkája.) Kézikönyve az első munka volt, mely felölelte a vízmérések — a vízfolyásokkal kapcsolatos kutatások — minden területét, s e téren szerzett úttörő érdemeit a nemzetközi szakirodalom-történet is számon tartja. I. része a „Geodéziai fölvételek és ábrázolások” kérdéseit ismerteti. [„Helyszintfölvétel és térképezés. Hossz-szelvény (hosszanti metszet) és keresztszelvények. Műszaki ártérfejlesztés. Néhány szó a szintezésről vízrajzi szempontból. Mélységmérés”] A II. rész tárgyalja a tulajdonképpeni hidraulikai („vízműtani”) felvételeket: „Hidraulikai felvételek. (Vízállásmérés, vízmércék. A vízszintesés mérése. Vízsebességmérés. A szárnyforgások megfigyelésére szolgáló berendezések. A számyforgások megrögzítésére szolgáló berendezések. Víztömegmérés. Hajóellenállásmérés. Hordalékmérés.”) A tárgyalás során mindenütt előbb a feladat meghatározásával foglalkozik, majd ismerteti a felvételhez szükséges eszközöket és felszerelést, végül az adott mérésekre vonatkozó végrehajtási utasításokat.

Ismertetései során fontos történelmi adatokat közöl a vonatkozó hazai munkálatokról és értékeli az elért eredményeket.

Mint Kolupaila prof. hivatkozott történeti bibliográfiája megállapítja, adatai nem egy esetben újdonságértékűek: eredményeiről — mint említettük — itt adott először összefoglaló áttekintést. Nevezetesen itt publikálta integráló úszómérési eljárását és az erre szolgáló úszómérőt, hidrosztatikus szelvényrajzolóját, a részletező sebességmérés módszerét, az adatok rögzítésére szolgáló írógépét és különböző vízmércéit stb.

Hajós Sámuel csak 1914-ben került a Vízrajzi Osztály élére s itt működött 1919-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig. Ebben az időben azonban a háborús viszonyok már minden nagyobbszabású kezdeményezést lehetetlenné tettek.

Halálakor csak közelebbi munkatársai emlékeztek meg róla. Működésének jelentőségét csak azóta látjuk igazán, mióta Kolupaila S. professzor tudománytörténeti szempontok alapján összeállított hidrometriai bibliográfiájában összegyűjtötte Hajós Sámuel irodalmi munkásságának adatait és a rá vonatkozó gazdag irodalmat. Ennek alapján elmondhatjuk, hogy a hazai és a külföldi folyóiratokban közreadott és a nemzetközi szakirodalomban gyakran hivatkozott, számos tanulmánya a hidrometria nemzetközileg jelentős művelői sorába emeli.

IRODALOM:

Zuber Ferenc: H. S. = Magyar Mérnök- és Építész- Egylet Közlönye, 1927. 11—12. sz. 73. p.

Lászlóffy W.: A magyar vízrajzi szolgálat 70 éve. = Beszámoló a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet 1954. évi munkásságáról. 5—35. p.

Kolupaila, S.: Bibliography of hydrometry. Notre Dame, 1961. 976 p. Több helyütt.

Hajós S.: Hidrometria. Bp. 1906. XII. 320 p. 4 mell. (Vízépítés kiváló tekintettel hazai viszonyainkra. 2. rész.)

P. Károlyi Zsigmond

55