Vízgazdálkodás, 1967 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1967-08-01 / 4. szám
azt mutatják, hogy rajzoló-vízmérce nélküli napi kétszeri vízállásészlelés mellett a tetőző vízhozamok meghatározása a Dunán 2—3, a Tiszán 5—10 és az elsőrendű mellékfolyókon (Rába, Körös, Kapos stb.) 10—20%-os hibát eredményezhet. A kisebb vízfolyásokon természetesen jóval nagyobb, 50—100%-os hibát is elkövethetünk és a nagyesésű kisvízfolyásokon (a vízgyűjtő kisebb, mint 200 km) a hiba több száz százalékos is lehet. Kisvízfolyásainkon, ahol egy árhullám levonulási ideje kevesebb mint 8—10 óra, ott a napi KÖQ meghatározásánál folyamatos vízállásészlelés nélkül (rajzolóvízmérce nélkül) egy árhullám vízmennyisége teljesen kimaradhat. A fentiekben csak a vízhozamstatisztika szempontjából foglalkoztunk folyamatos vízállásészlelés céljára létesített rajzolóvízmércék szükségességével. Nem foglalkoztunk a rajzolóvízmércék jelentőségével, kutatási, árvízvédelmi stb. szempontokból. ÖSSZEFOGLALÁS 1. A Dunán és a Tiszán még a napi egyszeri vízállásészlelés (a reggeli vízállás) alapján készített vízhozamstatisztika is igen kis eltérést mutat a rajzolóvízmérce adatai alapján készített statisztikától. A korábbi évek vízhozamstatisztikája egyenértékűnek tekinthető az utóbbi évek vízhozamstatisztikájával a Duna és Tisza folyók esetében. A Duna és a Tisza elsőrendű mellékfolyóira készített statisztika már nagyobb eltérést mutat, ami a napi KÖQ esetében 10—20%, a havi KÖQ esetében átlagosan 2—3%, és az évi KÖQ esetében pedig 1—2%. A heves vízjárású kisvízfolyások reggeli vízállásai alapján készített statisztika már csak tájékoztató jellegűnek tekinthető. 2. A Dunán, Tiszán és elsőrendű mellékfolyóinkon (Rába, Körös, Sajó stb.) kielégítő pontossággal kapjuk meg a napi és a havi KÖQ értékeket a reggeli és esti vízállásokból számított napi középvízállás alapján. Hasonló eredmény biztosítható azokon a vízfolyásokon, ahol a vízgyűjtő terület nagyobb mint 4—5 ezer km2. Ezeken a vízfolyásokon — amennyiben az előrejelzés céljaira rajzolóvízmérce üzemel — a havi és az évi Q max értékeit a rajzoló vízmérce grafikonjai alapján kell meghatározni. A Tisza Tiszalök alatti szelvényében azonban a Tiszalöki Erőmű csúcsenergia-termelése következtében olyan nagymértékű vízszintingadozás áll elő kisvíz idején, hogy a napi középvízhozamok számítását is rajzolóvízmércék adatai alapján kell végezni. 3. Közepes nagyságú vízfolyásokon és kisvízfolyásokon — ahol a vízhozamot a malmok és duzzasztók üzeme nem befolyásolja és nem szükséges az árhullámok tetőzésének pontos időpontja — megfelelőnek tartjuk a maximum—minimum mérce alkalmazását. A maximum—minimum mérce felállítása különösen ott gazdaságos, ahol szabályos napi vízszintingadozás tapasztalható (pl. Répce Répceszemere, Kraszna Ágerdőmajor stb.). 4. Azokon a közepes nagyságú és kisvízfolyásokon, ahol a napi vízszintingadozás nem mutat szabályosságot, a levonuló vízhozamot a malmok és duzzasztók üzemelése befolyásolja, viszont szükséges az árhullám tetőzésének pontos ideje, a rajzolóvízmérce felállítása nélkülözhetetlen. Ezeken az állomásokon a napi középvízállást a kétóránkénti vízállás alapján kell megállapítani. 5. Azokon a kisvízfolyásokon, ahol valamilyen létesítmény üzemeléséhez szükség van minden időben a pontos vízhozamra és a vízfolyás igen heves víz járású, ott vízhozamíró műszer felállítása szükséges. 6. A nagyszámú rajzolóvízmérce adatainak feldolgozásához, a fentiekben ismertetett pontosabb vízhozamstatisztika készítési módszerének bevezetéséhez szükségessé válik a gépi adatfeldolgozás bevezetése. Itt nem a lyukkártyás adatnyilvántartásra és adatfeldolgozásra gondolunk, hanem a grafikonok gépi úton való feldolgozására és az elektromos (elektronikus) osztó- és szorzógépek bevezetésére. A gépi adatfeldolgozást külföldön ma már széles körben alkalmazzák. Baranyi Sándor okleveles mérnök, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet dolgozója IRODALOMJEGYZÉK 1. Németh Endre: Hidrológia. Tankönyvkiadó. Bp 1959. 2. Lászlóffy—Szilágyi—Szesztai: A felszíni vízkészlet számbavétele. Vízügyi Közlemények. Bp. 1953/1. 3. Puskás Tamás: Vízhozamstatisztika néhány tapasztalata. Beszámoló a VITUKI 1954. évi munkásságáról Budapest 1955. MENNYIBE KERÜL A VÍZ? Ilyen címszó alatt jelent meg az Izvesztyija 1967. június 21-i számának egyik cikke. A cikk vázolja, hogy a Szovjetunióban az öntözőrendszerek építése és üzemeltetése állami eszközökből történik. A gazdaságok a vizet ingyen kapják. A 322 öntözőrendszer évente mintegy 70 milliárd m3 vizet használ fel. Miután az öntözőrendszerek saját elszámolási alappal nem rendelkeznek, a megóvásukra és felújításukra fordítandó összegek az egyes igazgatóságoknál nem állnak rendelkezésre. Ugyanakkor az állam részéről a földek öntözése hatalmas anyagi és pénzáldozatokat követel. Az utóbbi 5—7, átlagában pl. 1 ha-nyi földterület öntözési, vagy lecsapolási munkáinak közepes költségét 800 rubelre értékelték. Az öntözőrendszerek egy idő után elhasználódnak, berendezéseiket meg kell javítani és fel kell újítani. Az öntözővíz díjtalan fogyasztása ahhoz vezet, hogy az öntözött földek termékeinek önköltségét mesterségesen csökkentik, a gazdaság tiszta haszna megnövekszik. Megszűnik a víz takarékosabb felhasználására irányuló törekvés. Ezenkívül a gazdaságtalan vízfelhasználás az öntözött földek állapotának romlásához is vezet. A cikk megállapítja, hogy a fenti hiányosságokat el lehet hárítani, hogy ha a vízszolgáltatásért pénzt kérnek. Az öntözőrendszereket irányító szerveknek szerződést kell kötni a termelőszövetkezetekkel és állami gazdaságokkal, akiknek fizetni kell a szolgáltatott vízért. Mindez elengedhetetlen az öntözőrendszerek rentabilitásának fokozásához. A vizért való fizetés kérdése már nem egyszer állt a figyelem középpontjában. Korábban az OSZSZK, Turkmen, Üzbék, Kazah, Örmény, Grúz szovjet köztársaságok öntözőrendszereinek állami költségvetésbe való felvételéről már volt szó. Egyébként az ingyenes vízszolgáltatás csak addig volt indokolt, amíg a gazdaságok még nem erősödtek meg, s főleg kézi erőt vettek a munkákhoz igénybe. Román—jugoszláv együttműködés a Vaskapu energetikai és hajózási rendszer berendezéseinek gyártásában A román—jugoszláv gazdasági együttműködési vegyesbizottság 1967. januárjában tartott 3. ülésen, határozatot hoztak a Vaskapu energetikai és hajózási rendszer berendezéseinek gyártáskooperációjára. Ennek a határozatnak az alapján áprilisban az „Industrialexport” (Bukarest) és az „Energoprojekt” (Belgrád) szerződést írtak alá a berendezések kölcsönös szállítására. A JSZSZK Romániának szállít 3428 t súlyú, mintegy 1700 ezer kliring dollár értékű hidromechanikai berendezést a duzzasztómű számára. A román kötelezettségek teljesítése jegyében dolgozik a resicai turbinagyár, a boksái gépgyár, a galaci hajógyár és a brailai nehézgépgyár. A román fél biztosítja a szükséges dokumentációt és segítséget ad a szereléshez. (Viata ekonomike, 1967. június 9.) 128
