Vízgazdálkodás, 1966 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1966-02-01 / 1. szám
A MGY ÁRVIZEK ÉVE 1965. A múlt évben hosszú hónapokon keresztül az újságolvasók egyik legizgalmasabb olvasmánya a folyóink vízállásjelentései s az árvízi helyzetről szóló tudósítások voltak. Az ország közvéleménye egy emberként leste a nyugatdunántúli folyók, majd a Duna vizszínemelkedéséről, a középeurópai — folyóink vízállásait befolyásoló — meteorológiai helyzet alakulásáról szóló híreket. Áprilistól augusztusig nem volt ennél izgalmasabb olvasmány, mozi vagy TV-híradó téma. De nemcsak a magyar folyók rakoncátlankodtak, hanem Európa majdnem minden országából, a világ minden tájáról érkeztek az év folyamán elemi csapásokról hírek. Nemcsak a „nagyközönség” fogja még sokáig emlegetni az 1965-ös évet, mint az árvizek, belvizek és egyéb elemi csapások esztendejét, hanem a vízügyi szolgálat dolgozóinak is sokáig emlékezetes lesz ez az év. A nyugatdunántúli kisvízfolyások völgyeiben soha nem tapasztalt méretekben lezúduló víztömegek, amelyek számos gátszakadást is okoztak, majd minden eddigit, úgy méreteiben, mint tartósságában felülmúló dunai nagy árvíz a végsőkig igénybe vette a vízügyi dolgozók szaktudását és erőjét s rendkívüliségével számos olyan helyzetet teremtett, amikor csak új anyagok, új eljárások segítettek. De nemcsak hazánkban volt az 1965. év rendkívüli idő- és vízjárás tekintetében, hanem úgyszólván a világ minden részéből érkeztek naponta nagy árvizekről, pusztító vízkárokról s egyéb elemi csapásokról hírek. A magyar vízügyi szolgálat a honvédség és a polgári lakosság segítségével hősiesen helvtállva eredményesen kivédte a dunai árvíz támadásait, de azért nem lesz érdektelen, ha most visszapillantva ismertetjük az elmúlt év időjárását s megismerünk néhány külföldi elemi csapást. Hazánkban és a nyugatdunántúli kisvízfolyásaink, valamint a Duna ausztriai és bajorországi vízgyűjtőjében az időjárás az év első felében rendkívül csapadékos volt, ami természetesen e vízfolyásokon árvizeket okozott. A tartósan és erősen csapadékos időjárást az okozta, hogy a talaj közelében a nyugati és északnyugati hideg levegő, majd a magasban a déli és délnyugati szubtrópusi levegő az Alpok és Kárpátok felett csapott össze és sokáig egy helyben vesztegelt. Ez az időjárási helyzet többször megismétlődött és tartósan úgynevezett frontálzóna alakult ki. Ciklon ciklont követett, ezért volt olyan alacsony április 7-től június 20-ig a légnyomás. Napsütés közben csak rövid ideig volt. anticiklonos, nyugodt, csendes, derült időjárási helyzet nem tudott kialakulni. Ezért nem volt szép a tavasz és meleg a nyár hazánkban. Különösen a második negyedév volt csapadékos, borult, napfényben szegény és hideg. A csapadéktöbblet hazánkban elérte az 50—200 mm-t, a napfényhiány a 120—200 órát, a hőmérséklethiány a 4°-ot. Az, hogy három ilyen hideg hónap követi egymást, mint a múlt évi április, május, és június, az utóbbi évszázadban csak 14-szer fordult elő, tehát ez is évtizedes ritkaság. Egyes kutatók kimutatták, hogy napfoltminimum idején — ami a múlt évben is fennállott — a hosszú, tartus, egyirányú szélsőségek jellemzik Közép-Európa időjárását. A legnagyobb kellemetlenséget és a legtöbb bajt a túl sok és szinte állandó esőzés okozta, amihez még a Duna árvizeinek kialakulásánál a Duna osztrák és bajor vízgyűjtőjében a sokévi átlagot messze meghaladó hőmennyiség olvadása is járult. Az 1965. év első felében — de különösen április, május és júniusban — annyi eső hullott, mint máskor egész évben. A sokévi átlagnak 150—200%-a is leesett: Szentgotthárdon pl. 550 mm, Debrecenben 401, Budapesten 366 mm. Ez azonban nemcsak hazai jelenség volt, még több csapadékot kapott az Alpok vidéke, főleg Ausztria és Bajorország, a Duna vízgyűjtőterülete. Még márciusban és áprilisban is rengeteg hó hullott az amúgy is szokatlanul vastag meglevő hótakaróra. A Sonnenblick obszervatóriumból március 1-én 250, április 1-én 380 cm-es hóréteget jelentettek. Egy-egy melegbetörés alkalmával az eső nagy mennyiségű havat olvasztott meg és mosott le. Annak következtében, hogy a kivételes arányú csapadék igen nagy területen hullott, a folyók egyszerre áradtak meg. Így történt ez a nyugatdunántúli kisvízfolyásokon, a Dráván, Száván, Dunán és Tiszán s ez akadályozta a Duna árhullámainak gyors lefutását. Hozzájárult mindehhez az is, hogy már az előző két esztendő is csapadékos volt. Különösen sok eső esett a megelőző év őszén. Ezért a talaj, amelynek mélyebb rétegei telítve voltak, nem tudták befogadni a most lehullott nagy vízmennyiséget. Az elmondottak adják magyarázatát a kivételes arányú, tartós nagy dunai árhullámok kialakulásának, az árvizeknek és a belvizeknek. Az állandó alacsony hőmérséklet következtében a párolgás is jóval kisebb mértékű volt a szokottnál. E két tényező egyidejű fellépése évszázados ritkaság. Mindenhonnan rendkívüli időjárásról érkeztek jelentések. Június 4-ről 5-re virradó éjszaka közlekedési zavarokat okozó felhőszakadás zú-5
