Vízgazdálkodás, 1966 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1966-12-01 / 6. szám
A Balaton elhínárosodásának műszaki vonatkozásai és a védekezés lehetőségei A Balaton idegenforgalmának növekedése évek óta napirenden tartja a hínárirtás kérdését. Elsődlegesen csak az foglalkoztatja a tó idegenforgalmával törődőket, hogy van hínár a tóban, sőt évről évre sokasodik. Fokozatosan elborítja a keszthelyi öblön kívül az egész Északi part öbleit, sőt ma már jó 1 km-es összefüggő sávban burjánzik, és lassan előretörve megjelenik a Déli part hullámverte homokos partjain is, közel 2 m-es vízmélységig. Pedig a déli part sovány homokján a gyakori erős hullámverésben életfeltételei elvileg minimálisak és, hogy a fokozatot biztosítsa, utána először szórványosan, majd mind sűrűbben megjelenik a nád is. A jelenség megszüntetésének igénye elsődlegesen a nagyközönség részéről jelentkezik a fürdő és sporthajózás (vitorlás, motoros) vonatkozásban. A strandterületek elhínárosodása a fürdőzőkben viszolygó visszatetszést kiváltva a jövőben a strandok elnéptelenedéséhez vezethet, hisz nagyon kevés ember van, akit nem zavar fürdés közben „a testét a víz alatt körülsimogató hínár”. Ha a hajózás szempontjából vizsgáljuk a kérdést, különös tekintettel a versenyzésre, mind a vitorlás sport, mind a motorcsónakok számára fokozódó mértékben jelent kellemetlen akadályt. Hisz a vitorlások néhol már jóformán túrják maguk előtt a hínárt, a vízisielőket vontató és egyéb motorcsónakok hínármezőibe érve percenként kénytelenek a hajócsavart tisztogatni. Sőt ma már a géphajók is kénytelenek a keszthelyi öbölben néha a hajócsavarról hátramenettel leveretni a rácsavarodott hínárt. Ezek azok a tények, melyeket a fürdőző, a sportember és nagyközönség lát és tapasztal. Mi foglalkoztatja ezeken kívül a tavat kezelő vízimémököt, akinek a tó állagvédelme elsőrendű feladat? Köztudomású, hogy minden élő vagy holt vízfolyás, avagy tó, ha a benne kialakuló áramlás sebessége a kritikus érték alá süllyed, lassú feltöltődésre van ítélve. Élő vízfolyások esetén az áramlás sebességcsökkenését az esetleges vonalozási hibáktól, illetve elfajulásoktól és a kényszerű kis esésektől eltekintve, kizárólag a vízinövényzet okozza. Mi a helyzet konkrétan a Balatonnal? Az uralkodó szélirányok következtében kialakuló erős hullámverés a bevédetlen partszakaszokat támadja és az errodált anyagot a visszavonuló hullámok mozgási energiájuktól függően szemnagyság szerint frakcionálva szállítja, illetve rakja le. Természetesen a felszínen tovagördülő hullámokkal, — a vízszin egyensúlyra való törekvése folytán, — az alsóbb vízrétegekben egy, a széliránnyal ellentétes áramlás indul meg, amit a hosszirányú lengésből adódó (seche) áramlások is befolyásolnak. Az uralkodó szélirányok gyakoriságban a Balatonon az É-i, ÉNy-i és DNy-i. A különbség azonban abban van, hogy az ÉNy-i szelek sebessége nagyobb, így hullámkeltő hatása is és így vált a déli part eróziós parttá és az északi töltődő jellegűvé, mivel az ellentétes áramlás a lebegő hordalékot képes csak az északi partra szállítani. Ebben az anyagban találták meg először a vízinövények az életterüket, s most már maguk ülepítik ki azt, melyek fokozatosan előretörnek újabb és újabb életteret biztosítva maguknak, iszapos, hínáras, nádas töltődő jelleget adva az északi partnak. A déli parton ez a jelenség a DNy-i szelek kisebb erőssége folytán kisebb mértékű, de a kis vízjáték néhol mégis elég, hogy a nádasok előhírnöke a hínár megtelepedjen és megkezdje a nádasok számára a talaj előkészítését. Így válik az előretörő vízinövényzet a feliszapolódás mértékének egyik döntő tényezőjévé. A másik, mely nagyságrendileg jóval tetemesebb, a víztérben (fitoplankton, hínár-félék), illetve a víz feletti légtérben asszimiláló növények (nád, sás) száraz anyaga. Ehhez kapcsolódik még a velük együtt élő alsóbbrendű szervezetek közvetett, majd közvetlen hatása; mely végül a tavak feltöltődésének felgyorsításával azok pusztulását okozza. Mielőtt a műszaki megoldások lehetőségeit tárgyalnánk, foglalkozzunk a hínár elterjedésének, illetve észlelésének időrendjével. Nem véletlen, hogy a hínárveszélyt a Balatonon a keszthelyiek észlelték először, és azóta is igyekeznek a kérdést felszínen tartani. Keszthely kultúrája, tudományos életének hagyományai, a történelmi idők kezdetéig visszavezethető szoros kapcsolata a Balatonnal (Fenéki castrum), és a szemük előtt pusztuló Kis-Balaton, a legkedvezőtlenebb adottságokkal rendelkező keszthelyi öböl elvesztésének lehetősége ezt az aggódásukat érthetővé is teszik. A megfigyelések lehetősége annál is inkább meg volt, hiszen az első kulturált fürdőhely a Balatonon (1846-ban) a Szigetstrand volt, ami hol a vízjárással, hol a feliszapolódással, hol a hínárosodással küszködött. Keszthely csajkás és halász népe pedig évszázadok óta járva a Balatont, nagyon sok értékes megfigyelést gyűjthetett össze. Ez a magyarázata, hogy a hínár elterjedésének körülményeiről itt találunk a legtöbb hiteles feljegyzést. Dr. Sági Károly munkatársaival a hínár elterjedésére vonatkozó okleveles adatokat időrendben feldolgozta, mely szerint a legkorábbi feljegyzés Kitaibel Pálé, aki 1799-ben említi Siófoknál először a hínárt, azonban ezt valószínű Baranyába mentében a kiliti átkglő környékén láthatta, ami nem a mai értelemben vett Balaton vize, hanem egy pusztuló, posványos Balaton-öböl, illetve Sió-torkolat volt. A keszthelyi öböl hínárjáról szóló első közlést 1871-ből ismerjük. Azonban a keszthelyiek csupán 1882—83-ban figyeltek fel a már tömegesen jelentkező hínárra, aminek következtében Hencz Antal 1889-ben két mintát küld be meghatározás céljából a Természettudományi Közlönyhöz, megjegyezve, „hogy valóságos elemi csapást alkot, mely ellen legfőbb ideje, hogy valamiképp védekezzünk”. Érdekes Böröczi József, idős halászgazda jegyzőkönyvi nyilatkozata: „ ... sok év óta ismeri a Balatont, hínárt rajta 1884. év előtt soha nem látott”. A hínár tömeges megjelenése lassan társadalmi üggyé vált Keszthelyen. 1890-ben Sziklai János így ír: „Ez a veszedelmes és kiálhatatlan nyűg sok kellemetlenséget okoz hajóknak, fürdőknek és néhány öblöt elposványosodással fenyeget. Deininger Imre, a keszthelyi mezőgazdasági tanintézet kiváló tanára, a régészeti növénytan megalapítója, ugyanez évben széleskörű értekezletet hív össze a balatoni „hínár kipusztítása tárgyában.” Az értekezleten részt vettek a tanintézet tanárai, a város vezetői, orvosok, gazdasági szakemberek, de itt voltak a Balatont legjobban ismerő halászok is. Megnyitó beszédét, mely ma még inkább aktuális, így rögzíti a jegyzőkönyv: „Mily módon volna a Balaton, ezen legelső tava hazánknak, számos család létének ezen kútforrása, azon veszélytől megóvható, mely ezt a hínárnak néhány év óta aggasztó módon való terjedése fenyegeti.” Hogy mennyire társadalmi üggyé kívánták tenni a hínár elleni küzdelmet, mutatja az is, hogy Deininger tanulmányát 500 példányban a város pénzén kinyomtatták és ingyen a közönség között szétosztották. 1891-ben a Lóczy által létrehozott Balaton Bizottság Borbás Vincét, a magyar növényvilág feldolgozóját 182
