Vízgazdálkodás, 1966 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1966-10-01 / 5. szám
VÍZÜQYI ÉPÍTŐTÁBOR - 1966 Augusztus 19-én Tényőn és Tiszalucon is elbúcsúztak a vízügyi építőtáborok lakói: a hansági premier óta immár kilencedszer. A munka értékelése még tart, a leendő győztesek és helyezettek azonban már elfoglalták helyüket az iskolapadokban, s az is hamarosan kiderül, hogy ebben az esztendőben kik érdemelték ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság jutalmát. Ezúttal azonban ne elégedjünk meg az eredmények puszta áttekintésével. A vízügyiek vezérkara, Szászhelyi Pál főigazgatóhelyettes, Na j mányi László főosztályvezetőhelyettes és Soltész József csoportvezető főmérnök, miközben ez évi tapasztalataikat rendezik, már a következő, jubileumi nyárra gondolnak. A vízügyi építőtáborok ugyanis 1967-ben állnak fel tizedszer, s ez a „decennium” megkülönböztetett figyelmet érdemel. Az első építőtábor a vízügy területén létesült, s hogy mekkora sikerrel, annak igazolására elegendő ennyi: Hanság. A sokat emlegetett első botorkáló lépéseket az ifjúság éppen a legnehezebb területen, a Hanság évszázados mocsaraiban tette meg. Azóta a vízgazdálkodás szinte valamennyi területén dolgoztak a fiatalok. Meder- és csatornabővítésen éppen úgy megtaláltuk őket, mint az őrségi lecsapolási munkákon, a tiszántúli öntözőcsatorna, vagy a Sió és a Zagyva árvédelmi töltéseinek építésén. Építőtábor-mozgalom — talán a legtalálóbb kifejezés erre. Nézzük meg közelebbről, mit is jelent ez. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a KISZ Központi Bizottsága közötti megállapodás értelmében a KISZ a vízügyi igazgatóságokkal különböző munkák elvégzésére szerződik. Elsősorban természetesen azok a munkaterületek jönnek számításba, ahol a gép csak kis mértékben, esetleg egyáltalán nem hasznosítható. A KISZ, mint a vízügyiek alvállalkozója, kötelezi magát a munka elvégzésére, ennek fejében jogosult a vízügyiek által elkészített kivitelezési terv költségvetésében előirányzott teljes összeg felszámítására. (Ebből természetesen levonják a vízügyiek szolgáltatásait.). Korrekt megállapodás ez, a közös érdek figyelembevétele, s egyúttal messzemenő támogatás a kölcsönös célok elérésében. A vízügyiek adják a múnkaterületet, elvégzik a kitűzést, a kivitelező munka irányítására mérnököt, vagy technikust, a munkafogások oktatására gátőrt, csatornaőrt, vagy kubikosokat jelölnek ki, szerszámot, gumicsizmát adnak, adatokat szolgáltatnak a háromnapos értékeléshez, s a turnusok végeztével utófelvétellel a végzett munkát is elszámolják. A többi — a táborlétszám, a fiatalok ellátása, kultúrált, egészséges körülményeinek megteremtése — a KISZ dolga. A végeredmény: egy-egy elkészült csatorna, kitisztított és karbahelyezett ér, egy-egy megerősített árvédelmi töltés. Megéri-e a szerződő feleknek? Esztendők óta visszatérő kérdés lehetne — ilyen formában mégsem tették még fel. Mindennél többet mondanak az eredmények, amelyekre valamennyien megelégedéssel gondolnak. De a számok sem adnak biztosabb eligazítást. A számok rendszerint önmagukban állnak, kommentár nélkül. Valamit jelentsen mégis, hogy a tényői táborban például, a 90 százalékban harmadosztályú, helyenként nádtorzsás talajon, a kedvezőtlen időjárás ellenére is 1900 méter hoszszúságban kitisztították a csatornát, több mint 12 ezer köbméter földet emeltek ki, s 165 főnyi átlaglétszámmal félmillió forinton felüli termelési értéket produkáltak. Pedig egy-egy éjszaka a hordalék szinte feltöltötte a csaknem egy méter mélységű medret. A tiszaluciak másfél kilométer hosszúságban megépítették a himestói csatornát, a 12 ezer köbméternyi föld több mint kétharmadát kétszer továbbkarolták, s a négy turnus öszszesített forint-teljesítményének értéke az 551 ezer forintot is meghaladja. S amit a számok nem mondanak el: nyaranta 700—800 fiatalember fordul meg egy-egy táborban, kezükben lapát, amellyel sokan közülük ott találkoznak először. S két hét után függetlenül a brigádok közti verseny végeredményétől, itt tanulják meg a fizikai munka becsülését, s nem ismeretlen többé előttük a vízügyi szolgálat dolgozóinak kemény, nélkülözhetetlen munkája sem. Tulajdonképpen ez az igazi élmény és tanulság, egyként az építőtáborok lakói, a KISZ- vezetők és a vízügyiek számára. Ezért vettek részt a fiatalok olyan nagy számban, s olyan nagy sikerrel a nagy dunai árvíz idején a mentési munkálatokon kívül az anyagvisszanyerési hadjáratban, ezért adódtak például Mohács térségében olyan szakaszok, ahol megközelítették a gyakorlott földmunkások eredményeit, s ezért kell megmosolyognunk azt az embert, aki egyízben minderről így nyilatkozott: ezek az építőtáborok engem az ókori despoták egy törvényére emlékeztetnek, amely a „királyi ház javára végzendő munka kötelezettsége” néven ismeretes. A nyilatkozó pedig sajnálhatja, hogy nem látta Tényőn július 18-án, néhány perccel „fajront” után e néhány bronzbarnára sült fiatal fiút. Egyet-kettőt lendült kezükben a lapát, amely előbb még a munka eszköze volt, s most a vízmosással, a földdel, a vízzel együtt egyszerre játékszer lett. Körülállták, szinte csak sejteni lehetett: másodpercek alatt elkészült a világ legkisebb mesterséges tárolója. Ez már a játék öröme volt, az eredményes munka utáni játék öröme. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság idén is megjutalmazza a legjobb első három brigádot. Az iskolai KISZ-szervezetek — a helyezésnek megfelelően, arányosan elosztva — összesen hétezer forintot, a brigádtagok jutalomkönyvet és elismerő oklevelet kapnak. S a jövőre vonatkozólag csupán még egy hír: a KISZ a II. Tiszai Vízlépcső építési munkálatai felett is védnökséget vállalt! Kerekes András 152
