Vízgazdálkodás, 1965 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1965-10-01 / 5. szám
200-as hordozható vezetékek (37 db). A szórófejek „T—22” és „T—45” típusúak. (A talajadottságokra tekintettel kisintenzitású szórófejeket alkalmazunk.) Korrózióvédelem: részben felületi, részben katódvédelem, amely utóbbira, szakértő bevonásával, külön terv készült. A belső korrózióvédelemre bitumenes bevonat szolgál, a külső védelem a felszíni vezetékszakaszon egyszeri bauxitvörös alsó máz, két rétegű fedővel. A felszínalatti szakaszon a védőréteg fölé helyszínen rátekercselt 33 cm széles fonálbetétes, bitumenes lemezt helyeztek kátrányos fedőréteggel (2—2 cm széles átfedéssel). MŰTÁRGYAK A csőidomok vasbeton alaptesten fekszenek, amelynek méretezésénél a vertikális és horizontális talajreakciók együttes hatását vették figyelembe. Ellen)alak (bordák): ott épültek, ahol a vezetékek a felszín alá kerülnek. Figyelő (ellenőrző), víztelenítő aknákat helyeznek el a csővezetékek földalatti szakaszain, az I. szakaszon 200 m-kint, a Il-on 3—400 m-kint, részben KDT- (előregyártott) elemekből. Búvónyílások: az iszaplerakodások eltávolítása céljából. Csőhidak: a csatornák és közlekedési vonalak keresztezésénél. Vízkivételek: fővízkivétel a Dunai Vasmű tartalék szivattyútelepe, a Vasmű által kezelt Venturi mérővel; másodlagosak: MA—200—350- es diesel-szivattyúegységek, amelyek 3.300 m:’-es, fóliaszigetelésű (napi) tározókból emelik (7 helyen) a vizet. Telefon-hálózat: az öntözőtelep és a másodlagos vízkivétel között, a vízkormányzás érdekében, a telepeken átlagosan 3 tábori telefonkészülékkel. A hírközlés biztosítva van a D. V. szivattyútelepeivel is. Az öntözőrendszer tervét a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság készítette, a telepek belső berendezését is az Igazgatóság építi, a főművek kivitelezését pedig a Vízügyi Építő Vállalat végzi. A fürt építése, a Mezőfalvai AG. öntözőtelepének kivételével, a f. év végére befejeződik. Megjegyzendő, hogy az elmúlt évben a dunaújvárosi és az apostagi szövetkezet már mintegy 200 kát. holdon öntözött, ideiglenes megoldásként a Szalmaeellulóze- Gyár tápvezetékéről nyert vízzel. Az idén már a Vasmű tartalékszivattyútelepéről történt a vízellátás, és a két szövetkezet már 800—1000 kát. holdon folytatott öntöző gazdálkodást. Dr. Fóris Gyula Hozzászólás Rück István: Mélységbeli vízkitermelés m A lap ezévi 1. számának 31. oldalán megjelent cikkhez kívánok néhány gondolatot fűzni. A fenti címen megjelent dolgozatban igen érdekes és aktuális problémákkal foglalkozik a szerző. A cikk némely megállapításával mindenben nem tudok egyetérteni, és ezekkel kapcsolatos álláspontomat az alábbiakban fejtem ki: A szerző állítása szerint a vízadó rétegek láncszerűen kapcsolódnak egymáshoz, és egymáson keresztül ilymódon jutnak kapcsolatba felszínnel. Ezért véleménye szerint „.. . minden mélységi réteg végsősoron felszíni vízből (folyó, talaj, vagy állóvízből) pótlódik.” A különböző területekre elsőként dr. Schmidt Eligius Róbert és munkatársai által szerkesztett nyomásgrafikonok, — melyek megbízhatóságát azóta már több szerző is igazolta — azt bizonyítják, hogy a porózus víztartó szintek vízét mozgató potenciál különbség az artézi víz nyugalmi állása és a termelési vízszint közötti nyomáskülönbségekkel egyenlő. A • nyomás a mélységgel hidrosztatikusán változik, — általában a mélységgel nő. A nyomás mélységgel történő fokozatos növekedése a rétegvizek felfelé (negatív nyomásállapot esetén lefelé) való 1 görbe cikkéhez От sj 100 1 я»( ~cu 5 300 \ Q?-g No \ Pétpgéznijomó'i 73, 75 777Q8183 4Ő7Ő9 ^ mAf Békés 2. görbe 127 ,131 ,133.139 из ,M ,151 ,é mAf /+ / / § Nyírbátor R szivárgását eredményezi. (Lásd: 1. és 2. sz. nyomásgörbe. Dr. Schmidt E. R. után.) A fentiekből következik, hogy a vízvezető rétegek egymástól tökéletesen elválasztva, elzárva nincsenek, közöttük valóban van kapcsolat, mivel a természetben nincs tökéletes vízzáró réteg, — akár pedig azért, mert a rétegek nem folytonosak, kiékelődnek, vagy vetők mentén érintkeznek. Kapcsolat tehát a mélységi víztartók között valóban van, de ez semmiképpen sem képzelhető el láncszerűen, mint ahogy ezt a t. Szerző írja. A dolgozat írója nem helyesli kútpárok telepítését. Ezzel egyetértek abban az esetben, ha két kutat ugyanazon víztároló szintre akarnak telepíteni. Ekkor mindenképpen be kell tartani a biztonságos kúttelepítési távolságot, amelyet mélységi víztartóból történő víznyerés esetén a tapasztalatok alapján 500 m-nek fogadtak el. Különböző mélységközökben vízzáró rétegek között elhelyezkedő porózus szintek esetében a kútpárok, ill. kútcsoportok létesítésének nem látom akadályát, főleg akkor, ha a különböző rétegeket megcsapoló kutak műszakilag (gondolok itt a saruzárás jóságára, palástcementezésre, stb.) helyesen lettek kivitelezve. Mivel, mint ahogy már erre az előbbiekben utaltam, tökéletes vízzáró réteg nem létezése miatt meg van a lehetősége a rétegek közötti vertikális vízmozgásnak, — ez azonban semmiképpen sem lehet olyan mérvű, hogy a kútcsoport, ill. kútpár kútjainak üzemi és nyugalmi vízállását jelentősen (1—1,5 m-es ingadozás a cikk írója szerint) befolyásolná. A cikk írója a napi 1000 m3 feletti vízigény kielégítésének tervezésénél négy fő szempont figyelembevételét javasolja. Ezen szempontokat most nem kívánom ismertetni, mivel a lap f. év 1. számának 32. oldalán megtalálhatók. Az itt javasolt felmérés valóban több éves 159