Vízgazdálkodás, 1965 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1965-02-01 / 1. szám
viszonylatban is jelentős, úttörő munka volt. (Megvalósítását az első világháború kitörése akadályozta meg.) [2. 204. p.] A közegészségügyi mérnöki munkák szétparcellázása fokozatosan történt: 1894-ben a Közegészségügyi Mérnöki Osztály hatáskörébe utalták a városok vízellátását, míg a községek vízellátása a kultúrmérnöki hivatalok feladata maradt. Utóbb pedig csak a közkutak táplálására szolgáló forrásfoglalásokat és vízvezetékek létesítését hagyták meg a kultúrmérnöki hivatalok hatáskörében, míg a házi bekötések tervezése és engedélyezése mindenütt a közegészségügyi szolgálat jogkörébe került. (1912.) [2. 204. p.; 3. 369. p.] Az 1913. évi XVIII. t.c. ismét a kultúrmérnöki szolgálat közegészségügyi feladatait bővítette, amennyiben a vízkinccsel való takarékosság érdekében az artézikutak fúrását hatósági engedélyezéshez kötötte, amire a kultúrmérnöki hivatalok kaptak megbízást. [3. 369. p.] Az ország vízellátásának ügye a későbbiekben is nélkülözte az egységes irányítást; az 1930-as években három intézmény is működött ezen a téren [3. 372. p.]: a Közegészségügyi Mérnöki Szolgálat (melyet 1935-ben helyeztek át a Népjóléti Minisztériumtól az Iparügyi Minisztériumhoz), [5.] a Belügyminisztérium keretében működő M. Kir. Országos Közegészségügyi Intézet (1927—) [6.] és a Földmívelésügyi Minisztérium felügyelete alatt működő kultúrmérnöki hivatalok. [2—3.] A három különböző főhatóság alá tartozó három intézmény működésében természetesen sem egységes elvek, sem kellő tervszerűség nem érvényesülhettek. Ennek következtében a vízellátás ügye, illetve általában egész közegészségügyi mérnöki munkakör — vízgazdálkodásunk egyik legelhanyagoltabb területe maradt. [3. 372—373. p.] A második világháború kitörése előtt (1938) az ország lakosságának csak 22%-a részesült közműves vízellátásban, 78% kutakból szerezte be vízszükségletét, mely kutaknak azonban csak 30%-a volt megfelelő. (Az Orsz. Közegészségügyi Intézet adatai. [6. 385. p.] Az ivóvízellátás ügye csak 1953. okt. 1-ével kapott egységes szervezetet: az egykori közegészségügyi mérnöki szolgálat azóta, mint az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízellátási és Csatornázási Osztálya működik. IRODALOM: 1. Joó István: Közegészségügyi mérnöki munkálatok. = Technikai fejlődésünk története. Bp. 1928. 268—276. p. 2. Lászlóffy Woldemár: Ivóvízellátás és szennyvízelvezetés. — A kultúrmérnöki intézmény... Bp. 1940. 199—206. p. 3. Trümmer Árpád: A kultúrmérnöki szolgálat és az ivóvízellátás. = VK, 1939. 3—4. sz. 365—373. p. 4. Barcza Károly: Közegészségügyi mérnöki szolgálat. — — jelentése 1890. évi működéséről... = VK, IV. sz. 1891. 177—219. p. 5. Makó-Kléger Sándor: A M. Kir. Iparügyi Minisztérium munkálatai a hazai ivóvízellátás fejlesztése terén. — VK, 1939. 3—4. sz. 374—380. p. 6. Tomcsik József—Jendrassik Aladár: Az Országos Közegészségügyi Intézet munkássága az ivóvízellátás terén. == VK, 1939. 3—4. sz. 381—392. p. P. Károlyi Zsigmond A szakszerű takarmánygazdálkodás a mezőgazdasági termelőtevékenység legfontosabb része. Jelentőségét az állattartási termékek iránt megnyilvánuló és állandóan növekvő igény, összüzemi súlyát és hatását pedig a céljaira igénybevett terület nagy aránya, kiemelkedően nagy eszközszükséglete, összetettsége és az a tény jelzi, hogy a mezőgazdasági termékek mintegy 60—70°/o-a takarmányozási célokat szolgál, illetőleg szolgálhat. E nagy termékmennyiség áthasonításához megfelelő nagyságú állatállományra van szükség. Az állatállomány nagysága tehát arányosan nő a növénytermelés intenzitásával, eredményével és ennek megfelelően a takarmánygazdálkodás is egyre nagyobb jelentőséget nyer. Fogalomköre négy, jelentőségében alig megkülönböztethető részterületre a) a takarmánytermesztés, b) az állattenyésztés, c) a takarmányozás, és d) a takarmánygazdálkodás ellenőrzésének a területére oszlik. 14 Az öntözés természeti adottságaink mellett e részterületek mindegyikével — közvetlenül, vagy közvetve — szoros összefüggésben áll. Az összefüggés mértékét és súlyát azonban csak akkor mérhetjük reálisan, ha következetesen folytatjuk a negyedik, de jelentőségében egyáltalán nem utolsó részterület, a takarmánygazdálkodás rendszeres ellenőrzésének a munkáját. Ezen ellenőrzés hivatott megmutatni, hogy az állattartási termékek mennyisége és minősége milyen viszonyban áll az elsődlegesen takarmánytermesztési célokat szolgáló mezőgazdasági területtel, milyen a takarmánytermesztés hatékonysága, eredménye; hogyan alakul e viszony a termelő állat vonatkozásában, milyen termelőképességű állatokat produkál az, állattenyésztés a kedvező eredményű takarmánygazdálkodás céljaira; milyen hatásfokkal folyik a takarmányok felhasználása, értékesítése, az áthasonítás, hogyan takarmányozunk. Ha ilyen szemlélettel vizsgáljuk az öntözésnek a takarmánygazdálkodás terén meglévő jelentőségét és szerepét, látni fogjuk, hogy az ország túlnyomó részé\
