Vízgazdálkodás, 1965 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1965-06-01 / 3. szám
Harc az energiahordozók elpazarlása ellen Kivonatos ismertetés a „Water- Power” 1964. novemberi számából Az elmúlt évben több nemzetközi kongresszus foglalkozott a vízienergia hasznosításának valamilyen formájával. Legutóbb az Energia Világkonferencia Lausanneban (Svájc) tartotta bizottsági ülését. Mielőtt az ülés részletes ismertetésére visszatérnék, két fontos mozzanathoz szeretnék megjegyzéseket fűzni. Első megvizsgálandó kérdésünk a hivatalos fogalmazásban így hangzott: „A veszteségek elleni küzdelem az energiagazdaság területén". Ezt gyakran így is nevezzük: harc az energiahordozók elpazarlása ellen. Második észrevételünk azzal kapcsolatos, hogy a bizottság vizsgálta az energiatermelés minden gyakorlatban alkalmazható formáját (hagyományos hőenergia, atomenergia, vízienergia). Külön albizottság vizsgálta még a közvetlen energiatermelés módozatát. Felvetődik az a kérdés, hogyan viszonylik a vízienergia a többi energiaforráshoz, természeti kincseink megőrzését illetően? A válasz roppant kézenfekvő: a hő- és nukleáris energia fejlesztés közben jelentős energiahordozót emészt fel, a vízienergia fejlesztésében a folyók állandó mozgását használják fel. A vízienergia mentes a hőneregia termelésével együtt járó veszteségtől; ez a hő mechanikai átalakításától elválaszthatatlan. Az .'energia termelésére használt fűtőanyag kétharmad-háromnegyed része a szó szoros értelmében semmivé ég el. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a hőtervező mérnökök nem elég lelkiismeretesek, vagy nem elég hozzáértőek, mert ők valóban minden erejükkel törekszenek a hőerőművek hatékonyságának növelésére. A mai modern hőerőművek teljesítőképessége és önköltsége 20 évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt. Üjabban azzal is javul a hőerőművek gazdaságossága, hogy a hulladékenergiát sok helyen fűtésre használják. Az eredményesség azonban nagyon függ a fűtési idény hosszától, a tél keménységétől, az erőmű és az ellátandó terület távolságától stb., stb. Ismételten hangsúlyozták azt a tényt, hogy a vízienergia sajátos perspektívára tarthat igényt, mert nem használ fel olyan „elvesző” terméket, mint az üzemanyag és nincs alávetve olyan veszteségeknek, mint amit a termikus körfoljmmat magával hoz. Azonnal felvethető ugyan ellenérvként, hogy sok helyen a vízienergia egyszerűen nem is áll rendelkezésre. Valóban, a lausannei ülésre kiadott általános jelentés meg is említette, hogy a világ villamosenergiájának 80%-át hőerőművekben fejlesztik, míg vízienergia útján csupán 10%-át és gyökeres változásra semmi kilátás sincsen. A vízienergia hatékonysági területe azonban mégis kiterjedőben van és szeretnénk felhívni a figyelmet arra az öt tényezőre, ami ezt elősegíti. A különlegesen magas feszültségű energiaátvételnek, a tenger alatti kábeleknek, az egyenáramú magasfeszültség átvitelének fejlesztése a távolfekvő területeken is gazdaságossá teszi a vízienergia felhasználását. E távoli területek egy része kimeríthetetlen energiakészletekkel rendelkezik. A földmunkák gépesítése terén tapasztalható előrehaladás, az alagút és más mélyépítési munkák technikai fejlődése, az áramfejlesztő berendezések méreteinek növekedése állandóan csökkenti a beruházási költségeket. A szivattyús tározással a hőenergia területén is alkalmazást nyer a vízienergia. Elképzelésünk szerint ez még csak az első lépcsője egy igen széles skálájú fejlődésnek. Az a megoldás pedig, ami Devonshire-ben ma még csak a tervezés stádiumában van, mely a tengert mint alsó medencét hasznosítja, új és óriási lehetőségek előtt nyit utat. Negyedszer: a csőturbina segítségével vízienergia termelhető a viszonylag sík felszínű országokban is. Ötödször: a reverzibilis csőturbina a dagály által termelt energiát is gazdaságossá tette. Mindezeket figyelembevéve, a vízienergia, a világ többi energiái között, egyre nagyobb jelentőségű szerepet fog betölteni. Végül hivatkozni szeretnék egy olyan megjegyzésre, melyet Mr. W. H. Connolly, a Világ Energia Konferencia elnöke és még több hozzászóló tett, hogy az energiahordozók pazarlása elleni harc csak a gazdaságosság határai között folytatható. Bár a világ energiakészletének megőrzése értékes gondolat, de mi ténylegesen azon fáradozunk, hogy a legalacsonyabb költség mellett termeljünk energiát és ez az előzőtől igen eltérő dolog. Jól ismerjük a számításoknak azt a fajtáját, mely töredék nyereséget mutat a technikailag még lehetséges megoldásnál, de a költségek túl magasak ahhoz, hogy a beruházás a javasolt formában kifizetődő legyen. Lehetnek természetesen olyan esetek, mikor egy természeti erőforrás megőrzése érdekében magasabb költségek vállalása válik indokolttá, vagy pl. a vízienergiát teljes mértékben hasznosítani kell, de ezek az elhatározások nem gazdaságossági, hanem gazdaságpolitikai okokból születnek. Hosszútávon tekintve a kérdést, a természeti források megőrzése sürgős feladat; valóban. Sir Josiah Eccles, az egyik bizottságban komoly figyelmeztetést intézett hozzánk, hogy tőkénket éljük fel! De ha el is ismerjük egy ilyen megőrzésnek szükségességét, tudomásul kell vennünk azt a tényt is, hogy ahhoz, hogy valamit elérjünk, az árát is meg kell fizetnünk! Fordította: Gergely Sándorné
