Vízgazdálkodás, 1964 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1964-06-01 / 3. szám
Tübingenben a 15 000 m3-es tárolómedence mellett újabb 20 000 m3-es tárolót építenek. A Bódeni tó felé haladva a wessingeni 15 000 m3-es, a zepfenhani 10 000 m3-es, a liptigeni 20 000 nf-es és a sipplingeri 70 000 m3-es tárolómedencéket látogattuk meg. Az itt következő (3.—4.) két felvétel a sipplingeri gépházat ábrázolja: 3. ábra. 4. ábra. A sipplingeri letésítmények szűrőházból, szivattyúházakból és víztároló medencékből állanak. A víztároló medencéből a víz a gyorsszűrő berendezésen keresztül egy 20 000 m3-es tisztavíz medencébe jut. Itt kapja meg a szükséges klórkezelést, m3-ként 30 mgr-ot. Innen a szivattyúház a tisztított vizet a magasabban elhelyezett tetőtárolóba nyomja. A szivattyúberendezés 4 elektromotoros turbinaszivattyúból, 700, 1400, 2100, 2100 lit/sec. teljesítménnyel és 68, 80, 105, 105 m emelési magassággal dolgoznak. A sipplingeri tetőtárolóból a víz már gravitációs úton is meg tudja tenni útját Stuttgartig, a 164 km hosszú vezetéken. A terepviszonyoktól függően több esetben csillapító medencékre, bizonyos esetekben pedig gyorsító szivattyúberendezásekre van szükség. A vízkivételi mű közvetlen a Bódeni tó partján létesült. A szivattyúk 2 db 1300 mm & acéllemez csövön keresztül veszik a vizet a tóból. Minden gép tartalékkal meghibásodás esetén helyettesíthető. A két szívó vezeték egy vízzáróan befalazott alagútban van elhelyezve és az alagút végén bukik le és a vízkivételi fejek a víztükörhöz viszonyítva 60 m mélyen helyezkednek el. Innen télen-nyáron -)-6°-os vizet tudnak kiemelni, mely ebben a mélységben a legkevésbé szennyeződött. Az egész vízkivételi mű tehát lényegében gépi és elektromos berendezésből áll, mely közvetlen a Bódeni tó partján van, itt víztisztítás nincs, hanem a 300 m magas sipplingeri hegy tetején elhelyezett víztisztító műnél. Az egész vízkivételi mű és hozzá tartozó berendezések mellett feltétlen külön ki kell emelni a csőhálózatot. Úgy a tervezőknek, mint a kivitelezőknek nem volt könnyű dolguk a 164 km hosszúságú, elég nagyméretű vezetéknek, főleg a dolomitos hegyeken való átvezetése során. Figyelembe kellett venni, hogy a vezetékben az átlagos nyomás 18—20 atm. körül mozog, de előfordul 40 atm. nyomás is. Ezért a vezetéket — gazdaságossági szempontból is — változó falvastagságú hegesztett acélcsőből kellett megépíteni. A vezetékszakaszon 40 km hosszúságban közel állandó 15 atm. nyomás mellett lehetővé vált előregyártott vasbeton nyomócső alkalmazása, amely km-ként 1 000 000 márkába került. A Bódeni tóból nyert vízből a vezeték mentén fekvő városok is részesülnek vízellátásban, melyek egyébként a beruházások felét viselték. Az 1955-ös árak alapján a mű költsége a következőképpen oszlott meg: márka a) vízművek saját beruházásból 40 000 000 b) idegen vállalatok beruházásából 93 000 000 c) országos pénzügyi segítség 67 000 000 összesen tehát 200 000 000 pénzbefektetést igényelt. A fenti összegen felül a további évek során szükséges a tárolókapacitások növelése, a gyorsítóberendezések építése, melyek jelenleg is folynak, hatalmas pénzösszegeket emésztenek fel. Stuttgart vízellátása tehát egyrészt kutakból, másrészt a Bódeni tóról történik, mindegyik regionális vízművön keresztül. Az összes termelés felét a vezeték mentén eladják, így az évi fogyasztás az 1962. évi adatok alapján 54 000 000 m3. Stuttgart saját beszerzésből évi 13 000 000 m3, idegen beszerzésből pedig évi 41 000 000 m3 vizet kap. Vízzel ellátott lakosság száma az 1963. évi január 1-i adatok alapján: 645 000, így 228 lit. víz jut fejenként naponta. A csőhálózat összes hossza 1285 km. Vízbekötések száma: 55 400 db. Beépített vízmérők száma: 63 000. Évi bevétel: 30 000 000 márka, mely a vízszolgáltatásból adódik. 1962-ben a legnagyobb kánikulai napon a vízfogyasztás elérte a napi 220 000 m3-t. Vízhiány nincs és egész évben sem fordul elő, mert a nagy csősérülések esetén is elegendő vízmennyiség áll rendelkezésre a tárolómedencék90
