Vízgazdálkodás, 1964 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1964-02-01 / 1. szám
hatos segítséget nyújt a szakszervezet munkája is. Különösen itt Pécsett, ahol, — a vízügyi szervezeteknél egyedülálló módon, függetlenített szakszervezeti titkár van, Prekáczka István. A szakszervezetnek 1290 tagja van, azaz a dolgozók 92 százaléka szakszervezeti tag. 9 munkahelyi bizottságuk működik, 53 brigádjuk küzd a szocialista címért, melynek odaítéléséről először 1964-ben döntenek. Résztvesznek a műszaki bizottságok munkájában, számos tanfolyamot rendeznek, így kotrókezelőit, erdészetit, gépismeretit és a nődolgozók részére külön „nők iskoláját”. Visszafelé folyt a víz a 63-as malomárokban. Irányított robbantáshoz fúrják a lyukakat a Dráva mentén, izi árvizek során a péterhidai Az ezévi tervek viszont 35%kal magasabbak az 1963. évinél. Van tehát lehetőség a jobb munkára, bőségesen. A tervösszegek megoszlása jól tükrözi a VÍZIG jellegét. Árvízvédelemre, folyószabályozásra 14, belvizek lecsapolására, a szivattyúkapacitás bővítésére 15, a kisvizek rendezésére, kistározók építésére 65 százaléknyit fordítanak. Magasépítésre a tervösszegek 6 százalékát használják fel. Ha már a magasépítésnél tartunk, büszkén mutatják a VÍZIG új székházát, mely Pécsnek újonnan kialakult irodanegyedében kapott helyet. Egyetlen panaszuk van, — a: új épület máris szűk. A jó gazdasági munkához hat A VÍZIG új székháza Hetenként rendszeresen tartanak klubdélutánokat, 1964- ben 7 helyen szerveztek szakszervezeti politikai iskolát. A dolgozók részére biztosítottak 37 fős kéthetenként cserélődő balaton üdülési lehetőségiét, a Tiszántúli VIZIG-gel pedig üdülőcserét szerveztek. De terveik szerint sor kerül külföldi üdülőcserére is. Legfőbb gondjuk azonban a dolgozók szociális ellátottságának javítása. A szerteszórt kis munkákon dolgozók ellátása igen nagy feladatot ró a szakszervezetre. De bíznak benne, hogy azok megoldásában eredményesen támogathatják a VÍZIG vezetőit. A pártszevezet vezetője Málnai László. Ügy véli, ha munkájukban nincs is általános figyelmet felhívó, az mégis fon- tos része a VÍZIG életének. Rendszeresen, — a megyei pártbizottság kiküldöttjével együtt — résztvesznek az igazgatói értekezleteken, vezetik a két politikai tanfolyamot, intézték a marxista egyetemre jelentkezők kiválasztását. Két dolgozójuk résztvesz a megyei bíróság munkájában is. A párttagok élenjárnak a társadalmi munkában, így például jelenleg az orfűi tó építésében. Ebben jó segítőjük a párt „utánpótlás-csapata”, a KISZ- szervezet is. Az ország egyik leg-zebb, napsütötte vidéke a Dél-Dunántúl. Még szebbé tételében élen járnak a vízügyi szervezet itteni munkásai. Sz. J. 19