Vízgazdálkodás, 1964 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1964-08-01 / 4. szám
A Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság Veszprémi Szakaszmérnöksége 1957-ben kezdte meg munkáját. Működési területe Veszprém megye, — a Marcal balpart, Keszthely környéke és a Balatonpart kivételével. A kezdetben kisebb feladatokat ellátó Szakaszmérnökség évről évre nagyobb termelési tevékenységet hajt végre, amely ez évben — 21 millió forint — már több mint nyolcszorosa az 1957. évinek. Dolgozóinknak létszáma azonban alig emelkedett. — A munkák súlypontjában: Tapolcán, Pápán, Ajkán és Vilonyán építésvezetőség működik. A felújítások, fenntartások kiviteli terveinek többségét a szakaszmérnökség maga készíti el. Az építési munkák nagyrésze vízrendezés. A megye vízfolyásai eléggé elhanyagolt állapotban voltak a felszabadulás előtti és közvetlen utáni fenntartások elmaradása miatt. így a vízhasznosítások elterjedését is sok helyen akadályozta a területek elvizenyősödése. A felszíni vizek hasznosításában nagy gondot okoz még Veszprém megye ipari jellege, ennek kapcsán a vízfolyásokba bocsájtott nagymennyiségű ipari szennyvíz. (Pl. a fűzfői ipartelepek a veszprémi Sédbe; az Ajkai Timföldgyár és az Erőmű a Torna patakba; az tJrkúti Mangánbánya a Csingerbe; a Várpalotai (Inotai) erőmű a Hidegvölgyi árokba, a Pápai Textilgyár a Bakonyérbe vezeti szennyvizeit.) A patakok medrének bővítését, felújítását hátráltatta, hogy a Marcalnak, mely a Veszprém megyei vízgyűjtőterület mintegy 50%-ának befogadója, nem elégséges a vízvezetőképessége. Ennek ellenére az elmúlt időszakban a vízrendezési munkák nagy része a Marcal vízgyűjtőjében folyt. A betorkolló patakok árvize ugyanis lakott területeket is veszélyeztet, míg a Marcal folyó árvizei a széles völgyben elterülve mezőgazdasági, főleg rétterületeket öntenek el. Ez évben megkezdődött azonban a Marcal folyó 43,3 millió Ft értékű szabályozása, amely Mórichidától a Torna torkolatáig 1967. évre készül el. Fennállása óta a Szakaszmérnökség a Marcal vízgyűjtőben 76, a Balaton vízgyűjtőben 39, a Sió-Nádor vízgyűjtőben 37 km összhosszban végezte el a patakfelújítási és fenntartási munkákat. Folyamatban van a Torna patak rendezése Somlóvásárhely—Devecser között és Ajka belsőségében. Legjobb állapotban jelenleg a Balaton vízgyűjtőjéhez tartozó Tapolca—Szigligeti öblözetben lévő vízfolyások vannak. A partjaikon telepített nyárfasorok és a tisztán tartott medrek jelentékenyen hozzájárulnak a környék kedvező benyomást adó összképéhez. Veszprém megyében az utóbbi években indult erős fejlődésnek az öntözéses gazdálkodás. Míg 1961. évben az összes öntözött terület 1350 kh volt, 1963-ban elérte a 10 000 kh-at. Az öntözött területnek mintegy 70%-a felületi öntözés, 30%-a esőztető berendezéssel üzemel. Bár a megye csapadékban nem szegény, a kritikus nyári időszakban a csapadék eloszlása kedvezőtlen. A rendelkezésre álló vízkészlet figyelembevételével az esőztető öntözést kell nagyobb mértékben növelni. További öntözésfejlesztés már csak kisebb vízfolyásokon létesítendő víztározók segítségével lehetséges, amire a domborzati, geológiai, hidrológiai feltételek több helyen megvannak. Ennek megfelelően 1963-ban épült a 0,8 millió m:i-es Kispodár-i és az 50 000 m3-es Balatonhenye-i tározó. Jelenleg folyamatban van az 1,6 millió m3 befogadó képességű Eger patak-tározó építése Hegyesdnél, valamint a 0,3 millió m3-es Mezőlaki Sédtározóé Nórápnál. Megjegyzendő, hogy eddigi tapasztalataink szerint a fajlagos 1,35—6,34 Ft/m3 létesítési költségek kedvezőnek mondható. 1. ábra. Torna patak ajkai belsőségi szakaszának mederborítása 124