Vízgazdálkodás, 1964 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1964-08-01 / 4. szám
3. ábra ságú, Esztergomnál már csak mogyorónyi. A felülről érkező nagytömegű hordalék és a Szapnál (1810 fkm) mutatkozó eséstörés, továbbá az eséscsökkenés folytán bekövetkező hordaléklerakódás meghatározza a Felső-Duna helyszínrajzi kialakulását, amelyet a kanyargás, az ágakra szakadás, a szigetképződés jellemez (lásd: 1. sz. ábra). A Duna esése a forrás vidékén km-ként az 1—2 m-t is meghaladja, lejjebb km-ként 40— 50 cm, Pozsony és Szap között 35—40 cm, Komárom alatt pedig már csak 8—10 cm kmként. A hordalékkúp elején tehát még nagyobb esés van, amely Szap-nál hirtelen kisebb esésbe megy át. Ez az eséstörés meglehetősen éles és a Duna változatos hosszszelvényéből is jól kivehető (2. sz. ábra). Az eséscsökkenés és az ezzel járó sebességcsökkenés következtében a víz a felülről magával hozott hordalékmennyiség egy részét lerakja, tehát az eséstörés környezetében medrét fokozatosan feltölteni igyekszik. E feltöltődés együtt jár az árvízszintek emelkedésével, kis-vizek idején hajózást akadályozó zátonyok és rossz gázlók keletkezésével, amelyek jégzajlás idején a sima jéglevonulást is akadályozzák és veszélyes torlódások okai lehetnek. Egyéb érdekek mellett tehát elsősorban az árvízvédelmi biztonság és a hajózás érdekei teszik szükségessé a szabályozást és a szabályozási művek folyamatos karbantartását. Az Északdunántúli VÍZIG folyószabályozási tevékenységének célja olyan egyensúlyi állapot megteremtése és fenntartása, amely mellett biztosítani tudjuk az érkező víz, hordalék és jég kártételnélküli zavartalan levezetését, az egységes főmeder kialakításával, a mellékágak fokozatos elzárásával, a partszakadások megszüntetésével és a hajózást akadályozó rossz gázlók megjavításával. A vázolt szabályozási célok elérése érdekében a homorú parton a megállapított szabályozási vonal kialakítására, illetve biztosítására megfelelő magasságú vezetőművet (egyes szakaszokon partvédőműveket) kell építenünk, a domború olл. ábrc dalon pedig sarkantyúkat, az elszélesedett meder kisebbnagyobb részének kirekesztésére, a víz terelésére és mindezek révén a megfelelő méretű és alakú meder kialakítására. A főmeder vizének a mellékágakba történő nem kívánatos elszökését pedig mederelzárások építésével kell megakadályoznunk (3., 4., 5., 6. és 7. sz. kép). A szabályozási művek építése mellett egyes esetekben szükség van kiegészítő munkaként szabályozási kotrás végzésére is, a lerakodott hordalék eltávolítása, vagy az elromlot, rossz gázlós szakasz gyors megjavítása érdekében. E munkák nagy erőfeszítést és jelentős anyagi áldozatot követelnek meg. Az Északdunántúli Vízügyi Igazgatóság évente kb. 15—20 millió Ft-ot költ a Felső-Duna szabályozási munkáira, s a kőből készült művek építéséhez kb. évente 40 ezer tonna terméskövet használ fel. A kő és egyéb anyagok szállítását saját — e célra épített speciális — uszályokkal és vontatókkal végzi, melyek üzeméről és karbantartásáról az Igazgatóság Hajózási telepe gondoskodik. A szükséges kisegítő és egyéb vízijárművek, ladikok, rocsók rendelkezésre állanak. Tekintettel a munkahelyek egymástól való nagy távolságára, a munkahelyi ellenőrzések gyors lebonyolítása érdekében az Igazgatóság egy kisméretű szárnyashajót is kapott (8. sz. ábra). A munkahelyek jelentős része lakott területtől távol esik, így 114
