Vízgazdálkodás, 1963 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1963-03-01 / 1. szám
VÍZGAZDÁLKODÁS 19 Másodéves korainyár-fasor a Tapolca-parton (Fotó: Fekete Gyula) Ennek felismerése után nagy gonddal, sok erőfeszítéssel a védtöltések elé — a töltés lábától szabadon hagyott 6 méteres sáv és a folyómeder éle közé — egyrészt a töltés védelmének szükségességétől (kitettség, szélirány), másrészt a rendelkezésre álló hullámtértől függően változó szélességű fejesfa üzemmódban kezelt hullámtéri védfűzest telepítettek. A lassúbb fejlődés, a nehéz gazdasági viszonyok, a közbejött világháború, a vízgazdálkodás akkori szervezete következményeképpen fokozatosan romlott a védfűzesek állapota. A legnagyobb pusztulást a — védelmi vonalak szinte teljes hosszára kiterjedő — folyamatos, egyes helyeken ismétlődő töltéserősítés alkalmával a védőerdő területén létesített földgerendákkal szabdalt anyaggödrök és azokban az árvíz után visszamaradó pangóvíz okozta az állományban. Már 1910 körül Kaán Károly, majd a húszas évek elején Vadas Jenő erdőmérnök részletes tanulmányt dolgozott ki a hullámtéri véderdők akkor észlelt leromlott állapotának megváltoztatására és további kezelésére. Sajnos, kivitelezésükre a gyakorlatban nem került sor. A véderdők később annyira kigyérültek, pusztultak, hogy az erdőként nyilvántartott 9565 ha területnek alig a felét borítja jelenleg összefüggő állomány. Természetesen ilyen állapotban nem képezhetnek védfalat sem a hullámverés, sem a szél, a jég rombolása ellen és rőzse, valamint faanyag hozamuk sem kielégítő. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság a töltések fokozottabb védelme és az árvízvédelmi biztonság növelése és azzal összeegyeztetett fatermesztés érdekét kielégítően biztosító hullámtéri véderdő kialakítása érdekében 4900 ha túlkoros, korhadt és gyér állomány átalakítását, ott pedig, ahol a meglevő véderdő szélessége nem kielégítő, illetőleg véderdő nincs, 2100 ha új erdő, összesen tehát 7000 ha telepítését rendelte el. A telepítést 10 év alatt kell teljesíteni. A kivitelezést részletes — a hullámtéri véderdők telepítésénél eddig általában alkalmazott eljárástól eltérő —, a víz- és erdőgazdálkodás érdekeinek összeegyeztetése alapján kidolgozott módszert tartalmazó szakmai utasítás írja elő. A töltések védelme, az eredményesebb erdősítés és belterjes fatermesztés biztosítása érdekében elsősorban az anyaggödröket kell tereprendezéssel megszüntetni, vagy legalább a lehető legkisebbre csökkenteni a pangóvíz keletkezésének a lehetőségét. A hullámtér terepviszonyától, az anyaggödrök mélységétől és azoknak a medertől való távolságától függően a tereprendezés feliszapoltatással hidromechanizációs úton és földgépekkel oldható meg. A terepet csak annyira kell elegyengetni, hogy a véderdő vízrendezését, az erdősítést megelőző gépi talajművelést és a csemeteápolást gyakorlatilag megfelelően lehessen elvégezni. A vízrendezést, eltérőleg az eddigi gyakorlattól, mindenütt és úgy kell megoldani, hogy az 1,5—3,0% lejtésű csatornahálózat a véderdő terület víztelenítését és ha szükséges az öntözését is szolgálja. A teljes talajművelés az alföldi erdőgazdálkodásnak és a gyorsan növő fafajok telepítésének elengedhetetlen előfeltétele.
